Egy kis “történelem”: Kicsivel több mint 1 évvel ezelőtt röppent fel a hír, hogy a Pulse-ra készülőben van a 2.3-as android. Gyári frissítésről szó szem volt – megjegyzem a mai napig nem érkezett meg a gyári 2.2…
Egy lelkes programozó és modoló csapatnak, és a CyanogenMod csapat tagjainak köszönhetően megpillanthattuk a gingerbread-et a keszülékünkön. A ROM akkori állapotában nagyon használhatatlan volt. A CyanogenMod 7.0 (későbbiekben cm7) béta verzióját portolták át a telefonra. Ezt a verziót nagyon kevesen próbálhatták ki.
Majd megérkezett a cm7.1. Ez már viszonylag közel állt a jó minősítéshez. Ám ennek is megvoltak a maga hibái: a kamera nem működött, sokaknak zabálta az akkumulátort. De örömteli hír volt hogy legalább futott a telefonon. Majd hosszú ideig semmi. Időközben megkaptuk a hivatalos CM támogatást… Aminek egyetlen experimental rom lett az eredménye amely megegyezett a cm7.1 porttal. Végül a várakozás meghozta a gyümölcsét.
Nem olyan régen kb 3 hete volt először hogy a pulse-os fórumok beindultak, és szó szerint felforrtak. Amikor is egy nagyon ügyes programozó elkészült a várva várt 2.3-as kamera driverrel. Ebből kifolyólag megindulhatott a cm7.2 portolása. Itt csatlakozunk a jelenbe…
A ROMról:
A Rom mint már említettem a CyanogenMod 7.2-es verziójának a portja, ami az nadoird 2.3.7-es forráskódon alapszik. Mint azt sokan tudják a CM csapat nagyon sok okos tulajdonsággal bővítette ki az alap Androidos kódot (ezúton is köszönet a munkájukért). A CM romok gyorsabbak, okosabbak, olykor szebbek, és nem mellesleg Frissebbek mint a gyári társaik.
A ROM már most nagyon sokadik verzióját éri meg. Szinte naponta került fel egy-egy verzió melyekben újabb hibákat javítottak ki. A mostani rendszer egy hibát leszámítva közelít a tökéleteshez. Ez a hiba nagyon érdekes és tökéletesen meglehet vele élni. A
kkor jelentkezik ha az ember a ROM-ban a magyar lokalizációt állítja be… Ez esetben, az első újraindítás után a júzer összetalálkozik az Android “kék halálával” a Zöldképernyő hibával (Greenscreen bug a külföldi fórumokban). Ez nem más mint egy hiba amely a telefon indítása után következik be és vagy újraindulást eredményez, vagy pár másodpercnyi kezelhetetlenséget.
Viszont ez a hiba sosem kerül elő ha az ember az AMERIKAI lokalizációt használja (csak US, UK is bugos a többi teszteletlen).
Nos ha ezen az apróságon túltettük magunkat, és megbarátkoztunk a gondolattal hogy a készülékünk még mindig angolul fog kommunikálni velünk (ahogy eddig is tette a custom romokkal), akkor vesszük észre, hogy appróbb lassulásoktól eltekintve egész folyamatos a készülék.
Szolgáltatásokat tekintve, egyedül a wifi hotspot funkció hiányzik a beállításokból, de program segítségével erre is rábírható a ketymere. Azon kívül az összes többi eddig problémás rész gond nélkül működik. Megy a kamera (nem fagy ki az első 3Mp-s kép után), magától feléled és újracsatlakozik a wifi!, nem akad be forgatás.
Kedvet kapál a telepítéshez? Nos akkor jöjjön annak is a menete:
Először is feltételezem hogy ClockworkMod Recovery van minden próbálkozó telefonján. Amennyiben nincs akkor ebben a hozzászólásban találsz segítséget a feltelepítéshez.
A rom telepítésének másik előfeltétele a megnövelt méretű system partíció. Ahhoz hogy ezünk legyen fel kell tenni a magyar 2.1es frissítést abban hála az égnek átszabták 100mbre ami már elég a romnak.
Ha ezek megvannak akkor jön a könyebbik rész:
1. Rom letöltése és memóriakártyára másolása.
2. Újraindítás Recoveryben.
3. Wipe Data, Wipe Cache, és Format System (mounts and storage menüpontban)
4. Install from Sd Card.
5. Rom telepítése.
6. Gapps csomag telepítés.
7. DT A2SD csomag telepítése
8. Telefon újraindítása.
Ha ezeken túl vagyunk akkor, csak várnunk kell hogy elinduljon a telefon. Nem kell megijedni nagyjából 5 perc lesz míg elsőre bebootol. Ezek után én személy szerint a következőket szoktam tenni (a könyebb tájékozódás érdekében a menüpontokat angolul írom mert a romban is úgy szerepel)
1. Settings/CyanogenMod settings/Performance/CPU settings/Max CPU frequency 710MHz (azon még stabil)
2. ugyanott: Set on boot pipa be (máskülönben újraindítás utánn újra be kell állítani)
3. Settings/CyanogenMod settings/Performance/Use JIT (pipa bent legyen)
4. ugyanitt: Lock Messaging app in memory (nem fognak elveszni az üzenetek)
5. ugyanitt: Lock home in memory (kezdőképernyőt a memóriában tartja így gyorsan vissza tud lépni)
A többi CyanogeMod beállítást mindenki szíve és kedve szerint állítgassa be…
Lehet, hogy csak az én mániám, de én a kijelző density-jét leljebb szoktam venni. Ez annyit eredményez, hogy olyan érzésünk lesz mintha nagyobb felbontású lenne a kijelző mert többminden kifér rá. Erre megfelelő program pl. az LCD Density Changer. Jól szemlélteti ezt a következő kép:
Jó tanács: Ha átállítod a densityt a marketban, jópár alkalmazás azt fogja írni hogy nem kompatibilis. A megoldás rá, a density vissza alapértékre, alkalmazás feltelepít, majd visszaállít.
Végül egy-két tapasztalat:
– a rom stabil, gyors
– még mindig lassú az alvásból való feléledés hivásfogadáskor
– az akkumulátor üzemidő maradt az 1nap talán kicsit kevesebb ha nyűzve van.
– a kamera sajnos még mindig csíkoz
– hasznos funkció, hogy a ROM megkülönbözteti a media hangerőt headsetes és hangszórós módban!
Két képernyőkép:
És a linkek:
A Rom innen tölthető le.
A Gapps pedig innen:
A Dt a2sd innen:
Jó Rom telepítést kívánok.
Még egy apró megjegyzés… Készülőben van a cm9 port (android 4.0 ICS alapokkal)
Forrás: screenshot destinity-http://cdn1.staztic.com
Kapcsolódó cikkek:
Szia!
Klassz, részletes és jól követhető írás, gratulálok! :)
Zsolto
Jó kis cikk lett, köszi! Szinte kedvet kap az ember, hogy kipróbálja, :)
CM7.2 nem létezik hivatalosan, pontosabban fogalmazva: a CyanogenMod 7.2 az egy unofficial port. kicsit megtévesztő a neve sajnos.
egyébként köszi a cikket, vissza is nyúlom a kislányomtól a Pulse-ot és kipróbálom :)
@ lipilee Mázlista, én eladtam, anno…
Háát, hogy mázlista avagy sem az egy jó kérdés. Én is szeretnék már váltani, csak ahhoz előbb el kéne adni az enyémet…
@ Levente Na, persze. De ha eladtad volna, hogyan írhattál volna egy ilyen jó összegzést? :)
Igaz, igaz… Nem baj a következő kiszemelt kütyü HTC HD2… A mindenes modder telefon.
@ Hegedűs Levente Jó kis teló!
Sziasztok!
Nagyon jó a cikk Gyurci, köszönjük!
Régebben már futott nálam ez a ROM, viszont visszatértem az FLB 1.7-hez. Ennek oka, hogy a google maps sok esetben úgy szétdobta a térképet, hogy értelmezhetetlen volt, nem lehetett vele navigálni rendesen. Vajon ez a hiba javítva van-e a fentebb letölthető ROM-ban? Sajnos nem emlékszem melyik linkről telepítettem anno a 7.2, mert ha jól emlékszem több is volt belőle.
@ AndrewBlondSmith Szia. Az érdem nem az enyém hanem Leventéé, aki már többször is írt a Pulséra megjelent custom romokról. Ebből köbetkezik, hogy a kérdésedre Ő fog válaszolni, hamarosan.
Akkor, mindkettőtöknek köszi!:)
Várom a Levente válaszát!
@ AndrewBlondSmith Szívesen, és hamarosan.
@AndrewBlondSmith: Maps-el még életemben nem navigáltam, a térképek nézegetése alatt semmilyen problémával nem találkoztam.
Én navigációra a sygic aura-t vagy igo myway-t használok a telón. Ezek közül a sygic most valamiért fc-vel mindig leáll… az igonál nem találkoztam még össze hibával.
@ Levente Pedig egy próbát biztosan megér.
@Gyurci: mobilinternet hiányában némileg nehézkes a maps navigációt kipróbálni.
@ Levente Anélkül tényleg. :(
Köszönöm! Valóban nehézkes lenne mobilnet nélkül.:)
Én a Navitelt használom, ha nincs rendes lefedettség, az viszont (5.0.0.1069) valami miatt nem megy a Gingerbreaden -más fórumokon kutakodtam és sokan észlelték ezt.