Letölthető a TomTom új, v890-es verziószámú új térképe

Már letölthető, a TomTom készülékeire az új, v890.4221-es verziószámú térkép. A mostani frissítés 2380 MB nagyságú, ezért a 2 GB-os, tárhellyel rendelkező készülékek tulajdonosai az un. regionális térképeket telepítsék.

A frissítés azoknak ingyenesen letölthető, akik még a Legújabb térkép garanciája (un. Latest Map Guarantee) keretein belül vannak, illetve rendelkeznek egy már megvásárolt, egy éves térképfrissítés lehetőségével.

Azoknak, akik 2 GB-os memóriával kiadott készülékekkel rendelkeznek, letölthetőek a régiós térképek is (kapcsolódó cikkeink között). Ezek csak Európa egyes részeit tartalmazzák, azonban ezek a “térképgyűjtemények” bármelyike letölthető, illetve cserélhető (azokon a gépeken, amelyek teljes Európa licence-szel rendelkeznek).

Az új térképeken több országban is bővülés látható, így például Törökország 77%, Lettország 68%, Horvátország (átkerült a lefedett országok közé), Bulgária 56%, Oroszország 47% (45), Ukrajna 38%, Romania 16% , Madeira 49%. térképén is. Nagyságrendben változott a POI-k (Érdekes Pontok) száma (5,6-ről, 5,9 millió darabra).

A telepítés után ismét megmaradtak az összes kedvenceim, ám a térképjavítások úgy tűnik nem (a Sasadi úton már megint csak 30 km/óra a megengedett sebesség). A telepítés előtt, minden esetben készítsetek mentést!

Mondjatok olyan helyeket, ahová javítást vártatok!

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2012/02/20/megjelent-a-tomtom-uj-v885-as-verzioszamu-terkepe/
https://navigyurci.hu/2011/11/22/megjelent-a-tomtom-uj-v880-as-verzioszamu-terkepe/
https://navigyurci.hu/2011/08/20/letoltheto-a-tomtom-legfrissebb-v875-os-terkepe/
https://navigyurci.hu/2010/07/08/tomtom-regionalis-terkepek/
https://navigyurci.hu/2010/07/06/megjelent-a-tomtom-regen-vart-europa-frissites/
https://navigyurci.hu/2011/06/30/tomtom-ingyenes-frissitesek-aktivalasa/

19 hozzászólás
  1. avatar
    2012. június 4. Válasz
    Zsolto

    Fú, jó hír, köszi :)
    Nekem Europe v885.4007 van, kiadás dátuma 1/2012
    A frissítést nem kínálta fel, se ingyen, se fizetősen, csak a MyTomtomot frissítette meg.
    Mindjárt megnézem, hogyan és mennyiért juthatnék hozzá a térképhez.

    • avatar
      2012. június 4. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Hmm, az gáz. Mert megvenni az egyéves frissítést, bizony nem lesz olcsó.

  2. avatar
    2012. június 4. Válasz
    Zsolto

    Ahan, a MyTomTomban az “Áttekintés” rsézben azt írja, hogy a készülékem “naprakész”, nincs telepítésre váró frissítés.

    A “Tartalomkezelés” menüpont alatt a “Térképeim” részen is kiírja, hogy a térképem a V8.85 és ez “aktív tartalom” a készüléken, de az új térképről itt sem tesz említést.

    Kutatok tovább…

    Ha a TomTom.com-on a “Térkép vásárlása” pontra kattintok, akkor közli, hogy ehhez telepítve kell legyen a TomTom Home a gépemre. Namost arról tudjuk, hogy a Go825 Live-hoz pont nem jó, mert ahhoz a MyTomtom kell.

    De akkor hol tudnék friss térképet vásárolni? Gyurci, segííííts :)

    • avatar
      2012. június 4. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Mi vagyok én, varázsló? Próbáld meg úgy, hogy menj a MyTomTom/Tartalom fülre, majd az országot váltsd át Ausztriára. Ezután menj a Shop/Karten fülre. Láss csodát, ott lesz a készüléked, és alatta ki tudod választani a neked megfelelő térképet. A megoldás nem hivatalos, csak az én “agyszüleményem”. És nem is javaslom, mert csak egyszeri frissítést kapsz 70 euróért, de ezért az árért szerintem már egyévest is kellene kapnod.

      De hopp, ez már jobban hangzik:
      https://www.tomtom.com/de_at/shop/mapupdateservice/

      Screenshot:
      https://navigyurci.hu/wp-content/uploads/2012/06/12ho_update.jpg

      Sok sikert!

      • avatar
        2012. június 4. Válasz
        Gyurci

        @ Zsolto “…és nem varázsló vagy, hanem Minden Titkok Tudója, amint az most is kiderült” :)

  3. avatar
    2012. június 4. Válasz
    Zsolto

    Na, a “nagy”, angol nyelvű TomTom.com-on, a “Map Update Service” pontban sikerült rávennem, hogy felkínálja a frissítést.

    Mivel “rendelkezem a térkép egy közelmúltban kiadott változatával”, 74.95 euró helyett 40% kedvezménnyel, 44.95 euróért tudnék frissíteni, ami mai árfolyamon durván 13 700 Ft. Ahogy te is írtad, ez nem csak egy egyszerű frissítés, hanem egy egyéves licenc, az egy éven belüli összes frissítést megkapnám érte.

    Ha csak egy egyszeri frissítést akarnék, az 59 euróba kerülne, tehát most/nekem drágább lenne, mint az egyéves licenc.

    Jó tudni :)

    • avatar
      2012. június 4. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto “Na, a “nagy”, angol nyelvű TomTom.com-on, a “Map Update Service” pontban sikerült rávennem, hogy felkínálja a frissítést.” Köszönjük!

  4. avatar
    2012. június 4. Válasz
    Zsolto

    Köszi, valami ilyesmire jutottam végül én is :)
    …és nem varázsló vagy, hanem Minden Titkok Tudója, amint az most is kiderült ;)

  5. avatar
    2012. június 4. Válasz
    fegen

    zsolto és Gyurci nem hiába ilyen emberek kellenének a Tom Tom hoz akik gyakorlatba is tudják mi kéne és hogyan!! F.Gábor

    • avatar
      2012. június 4. Válasz
      Gyurci

      @ fegen Jóvamá, nem kell így fényezni… :)

  6. avatar
    2012. június 5. Válasz
    Adrián

    off: Topmapra küldtem be térkép javítást még Októberben. Ma válaszoltak, azt hiszem soha nem fogom többé beküldeni frissítést… :)

  7. avatar
    2012. június 7. Válasz
    stokizs

    Sziasztok!
    Azért írok Nektek mert látom képben vagytok a TOMTOM gps-ekkel! TOMTOM GO-730 asom van.
    Megvettem és letöltöttem a legújabb
    Európa térképet a készülékre(v890.4222)De sajnos a gps bekapcsolása után meglepődtem amikor kiírta a készülék,hogy “nincs találat a térképre”!Ha rácsatlakozok a számítógépre elindul a HOME megcsinálja a frissítéseket,kiírja ,hogy az Ön készüléke naprakész de sajna a készülék bekapcsolása után nem találja a térképet!
    Szerintetek mi lehet a probléma?Előre is köszi a választ!

    • avatar
      2012. június 7. Válasz
      Gyurci

      @ stokizs Szia. Ez license problémára is utalhat. Tedd vissza a mentésedet, és kezdd el a frissítést előlről.

  8. avatar
    2012. június 7. Válasz
    stokizs

    Szia Gyurci!
    Megcsináltam amit írtál!Visszatelepítettem a biztonsági másolatot,ezzel elindult a gps.Utána rácsatlakoztam a számítógépre és a HOME újra felkínálta a legújabb Európa térkép frissítését és telepítését.Ezt is megcsináltam és a gps megint azt írja,hogy “nincs találat a térképre!”
    Most mitévő legyek?

    • avatar
      2012. június 8. Válasz
      Gyurci

      @ stokizs Szia. A múltkor hallottam ilyen hibáról, talán XP-s gép esetén, és a Win7-ről való frissítés megoldotta a problémát. Azonban nálam még egyszer sem fordult elő (eddig), pedig XP SP3-at használok. Próbáld meg ismét visszaállítani, és ha működik, akkor egy másik gépről megfrissíteni. Ha úgy sem lesz jó, akkor keresd az Ügyfélszolgálatot:
      http://hu.support.tomtom.com/app/ask

      vagy:

      +361 777-9227

  9. avatar
    2012. június 8. Válasz
    stokizs

    Köszi a segítséget!
    Felvettem a kapcsolatot a TOMTOM ügyfélszolgálattal,bízom benne tudnak valamit mondani!
    Egyébként nekem is Win7 fut a gépen és nem ez volt az első frissítésem de ez most valamiért nem jött össze!
    Mégegyszer köszi,hogy foglalkoztál a problémámmal!

    • avatar
      2012. június 8. Válasz
      Gyurci

      @ stokizs Nagyon szívesen.

  10. avatar
    2012. június 11. Válasz
    Csaba

    Hasonló cipőben járok én is. A magyar tomtom oldalon nem tudok térkép frissítés szolgáltatást vásárolni a Start25Europe készülékemhez.

    Az osztrák webshopban van ilyen, de ott nem fogadja el azt az e-mail címet, amivel a készüléket regisztráltam. Azt javasolja, hogy vegyek magyar shopból :(

    Vajon ha megadok egy másik e-mail címet és újra regisztrálom magam azért, hogy térkép frissítést vegyek, akkor azt tudom majd használni a készülékkel és a magyar regisztrációval?

    Vagy mi lenne akkor, ha vennék az ebay-en angliából egy prepaid (9SDA.001.00) térkép frissítést – az készülékfüggő lehet?

    • avatar
      2012. június 11. Válasz
      Gyurci

      @ Csaba Javaslom a már Magyarországon is kapható “dobozos” térképkód megvásárlását.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás