Amikor először találkoztunk (2005 augusztusa tájékán), még mindketten szinte kezdők voltunk. Az Útinfó szoftver kicsit kevésbé mint én. Azután 2005 október közepén egy meglepő felhívást tett közzé a szoftver gyártója, miszerint is…
…kiadja a programot tesztelésre felhasználóknak, majd az általuk összegyűjtött tapasztalatok segítségével alakítják jobbá/kezelhetőbbé az Útinfó akkori változatát. A PDAMánia fórum első bejegyzései 2004 szeptemberében jelentek meg (ekkor járt az 1.4-es verziónál a szoftver), és bizony kapott hideget is meleget is az akkori fórumtagoktól.
Szerencsére a folyamatos fejlesztések meghozták gyümölcsüket, az 1.8.5v verzió már aránylag jól használható volt, ám a menüje (és a térképe) még mindig hagyott kívánnivalót maga után. Az első igazi változást a Útinfó 2.0 hozta (2006 decembere tájékán), amely teljesen megváltozott kezelőfelülettel, a felhasználók hasznos tapasztalatai alapján, egy bliszteres megoldással már SD kártyán került a boltokba. Ennek a jelentős előnye az addigi DVD-s megoldással szemben az volt, hogy készülékcsere esetén nem kellett újból megvásárolni a szoftvert, mert ezzel a megoldással már az SD kártyához kötődött a licence. Sajnos ez sem váltotta be igazán a hozzá fűzött reményeket, aminek oka a nem túl friss térképpel kiadott Magyarország verzió lehetett:
Majd megjelent a továbbfejlesztett 2.3-as változat is. Lássuk, mit tudott az Útinfó 2.3 (PDA):
– Regisztráció nélküli használat, micro/mini/sima SD-kártyán található a szoftver
– Hangos GPS navigáció, a menüből választható kedvelt hangszínekkel (Nyers, Maca, Cica, Normal)
– Angol és magyar nyelvű menü és hangos navigáció
– Alternatív szoftver szkinek
– Navigáció indítása az aktuális GPS ponttól
– Útvonaltervezés GPS-jel nélkül
– Részletesebb beállítási lehetőségek (térképszínezés, nyelv, navigációs hang, gps vevő, autópályák, hangeffektek, POI)
– Éjszakai nézet
– Villámgyors újratervezés
– 1500 magyar benzinkút adatbázisa
– Digitális magyar térkép (4998 település és településrész utcaszinten, 300 nagyobb település házszámszinten)
– Teljes képernyős gyors keresés (település, utca, házszám)
– Felhasználóbarát kezelőfelület, gyors navigációs lehetőség
– Fekvő/álló nézet váltása navigáció közben is, a hardverről vezérelve
Majd megérkezett az Útinfó V3 (2009-2010), amelynek a hivatalos neve már UTInavi lett,és nagyon fontos változást hozott, hogy a térképek már nem a saját készítésű digitális térképre, hanem a Tele Atlas adatbázisára épültek. A napokban a Térképtár Kft. segítségével ismét kipróbálhattam a programot, és a régi emlékeket felelevenítve tudom nektek is bemutatni az UTInavi utolsó változatát:
Természetesen SD-kártyán (volt) kapható, és így több készülékben is használhattuk, és regisztrálnunk sem kellett már. A telepítése nagyon egyszerű volt, csak behelyeztük a kártyát a PDA kártyafoglalatába, és az automatikus telepítő azonnal elindult. Ezután kiválasztottuk a használni kívánt nyelvet és hangot, majd a “nyilatkozat” elolvasása után már indulhattunk is:
Először a Beállításokat nézzük végig (a kijelző jobb oldalán alul, a Menü felirat mögött találjuk):
Ebben a csoportban a következő lehetőségeink vannak:
– Infók a térképen (házszámok megjelenítése, TMC-adatok megjelenítése — opcionális, POI-ikonok láthatósága)
– Navigáció (itt állítjuk be a használni kívánt út típusát, a sebbeségkorlát kijelzését, illetve a zoom fajtáját is)
– Gyorsmenü (ide azokat a beállításokat, nézeteket érdemes felvenni, amiket a legtöbbször használunk)
– Testre szabás (a legtöbb változtatást kínáló menüpont, az alapbeállításokon kívül itt cserélhetjük a beszédhangot, aktiválhatjuk a Riasztás funkciót, a Hangerő mértékét, illetve az automata nappali/éjszakai váltást is.
– Tervezés (itt adhatjuk meg a jármű típusát, a tervezés jellegét, illetve a fizetős út használata is itt aktiválható, emellett itt adhatjuk meg a járművünk méreteit is)
– GPS/TMC (Itt kereshetjük meg vagy állíthatjuk be a GPS- és a TMC-vevő adatait — utóbbi opcionális)
A cím megadása egyszerű, és mégsem. Egyszerű, mert a Menü logikusan van felépítve és érthető. És mégsem, mert ebből a verzióból kimaradt a Kereszteződésre keresés lehetősége, ezt pedig sokat használom:
Oké, hogy a térképről is kiválaszthatom, hová akarok menni, de ez a kereszteződés-megadási funkció nekem akkor is hiányzik. Ez meglehetősen szíven ütött, mert amúgy (még mindig) nagyon tetszik a program: egyszerű mint a faék, de mégis amennyire kell, annyira informatív is. Amikor megterveztük az útvonalat, nem kapunk előnézetet, és alternatív útvonalakat sem. Igaz, abban az időben ez még nem is nagyon hiányzott.
Végül lássunk néhány képernyőmentést a szoftverről; a következő részben majd navigálunk is vele…
A szoftvert a CData-Térképtár Kft. segítségével próbálhattuk ki, ezúton is köszönjük!
Összegzés: Az UTInavi egy egyszerűen kezelhető, gyors és mára már a TomTom térkép adatain alapuló program. Bár vannak hiányosságai, ezek könnyen kiküszöbölhetőek lennének. Sajnos mára gyakorlatilag eltűnt a polcokról…
Kapcsolódó cikkek:
http://archiv.navigyurci.hu/index.php?page=hir&p=&az=621&oldalszam=1
Nekem ez anno teljesen kimaradt, csak a kék alapon narancssárga-fehér ikonokra emlékszem — nyilván egy régi cikkedből. Jó látni ezeket a régi progikat, ez például már egész meggyőzőnek tűnik, főleg a térképnézete tetszik.
@ Zsolto Igen, ez nagyon régi. Akkor még nem próbáltál ki mindent ami megtetszett. :)