Euro Truck Simulator 2. Komoly frissítés érkezik 1.9.x

gyurci_60x2Néhány napja fedeztem fel, hogy az ETS2 játékhoz kiadtak egy béta verziót (a Steam-en), amelynek a verziószáma már 1,9-cel kezdődik. Némi tanakodás után hagytam települni…

…kockáztatva azt, hogy az 1.8.5 alatt már működő profilom (illetve a béta alatt játszott része), az ebek harmincadjára kerül. Mielőtt bejelölitek a béta verzió letöltésének engedélyezést, mindenképpen készítsetek egy mentést a használt profilotok-ról!

Ezt a Documents and Settings/User/Dokumentumok/Euro Truck Simulator 2/Profiles mappa átmásolásával (készítsetek neki egy könyvtárat ETS2_Save néven, és ide másoljátok át) tudjátok megtenni. Ezután jöhet a próba.

A Steam alatt a letöltés gyorsan megtörténik, fontos hogy az első indítás előtt az összes használatban mod-ot, kapcsoljátok ki. Jelentős változásokon esett át a szoftver motorja, több dolgot is másképpen kezel. A kedvenc mod-ok közül nem panaszkodott egyikre sem, ám mégis:

– egyetlen térkép mod-om sem indult el (az 1.9.x másképpen kezeli a megnevezéseket)
– az autópályán ráhajtáskor nem “rezgett” a fehér csík
– a kormányt nem lehetett normálisan konfigurálni (gyakorlatilag megszűnt az egyenes haladás)
– volt olyan trailer, amit a fuvar megkezdése előtt nem tudtam felcsatolni:

ets2_1_9_x_3

ets2_1_9_x_2

– többször jelezte baleset okozását, pedig elvileg nem történt semmi látható körülöttem (autópályán egyenes haladás közben).

Egyetlen komolyabb mod-ot találtam amely már optimalizálva van az 1.9.x-hez, és ez a Brutal Enviroment HD 6.1 (innen töltheted le). Viszont számomra ez olyan mintha nem is lenne, lévén enélkül akad a program (ugyanaz a gép, ugyanazokkal a grafikai beállításokkal), amit az 1.8.5-tel nem csinált:

ets2_1_9_x_1

Összegzés: egy teljesen új (régi) játékot kapunk. Újat azért, mert rengeteg minden változott, új autótípusok, “gondolkodó” autóvezetők, szükség esetén “tolató”!! buszsofőrök, komolyabb kamion hangok, szebben kidolgozott eső. Régi pedig azért, mert a kiegészítők eltávolítása után hiányzanak a már megszokott színes trailerek, a komolyabb grafika, és egy-két egyedileg hozzáadott elem is.

Remélem a mod-ok készítői hamarosan új verziókkal rukkolnak elő, amelyek már a most még béta (de hamarosan végleges) verzióval is kompatibilisek lesznek.

7 hozzászólás
  1. avatar
    2014. március 13. Válasz

    Most az 1.9.8-as verziónál járunk a Steam-en.

  2. avatar
    2014. március 14. Válasz

    Már az 1.9.11s-nél járunk. Királyok az új trailerek…

  3. avatar
    2014. március 20. Válasz

    Tegnap már az 1.9.14s verzió töltődött le, és ez még mindig csak béta.

  4. avatar
    2014. március 26. Válasz

    Még mindig csak béta a szoftver, most az 1.9.22s verziónál járunk.

  5. avatar
    2014. április 5. Válasz

    1.9.24.1s

  6. avatar
    2014. május 8. Válasz
    Tamás

    Letöltési linket kérhetnék?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás