300 fejlesztő vett részt tavaly, idén még nagyobb érdeklődésre számítanak… A globális navigációs szoftvereket fejlesztő NNG Kft. harmadszor rendezi meg országos C++ programozó versenyét, amelyre informatikushallgatók és tapasztalt szakemberek jelentkezését is várják. A fődíj egy a tavalyinál is különlegesebb ajándék: utazás, a világ legnagyobb számítógépes- és videójáték konferenciájára, a Los Angeles-i E3 Expóra…
Budapest – A budapesti székhelyű, autós navigációt fejlesztő NNG kiemelten fontosnak tartja, hogy magyar fejlesztők és programozók tudására alapozva szolgálja ki autósok millióit világszerte. A hazai tehetségek felkutatása és alkalmazása mindig is központi szerepet képviselt a cég történetében, idén újabb 150 emberrel bővül a navigációs vállalat, így év végéig felveszik a hétszázadik munkatársat.
Balogh Péter, az NNG vezérigazgatója elmondta: „A verseny lehetőséget teremt arra, hogy a legkiválóbbak szakmai rátermettségüket bizonyítsák. Célunk, hogy megismerjük azokat, akikkel később együtt írhatjuk az iparág sikertörténetét.”
A C++ Grand Prix by NNG versenyre háromfős csapatok jelentkezését várják október 28-ig: diákokat és a szakmában dolgozókat egyaránt. Mivel a feladatsort az NNG fejlesztő kollégái úgy állítják össze, hogy az főleg a problémamegoldó készséget és a programozói gondolkodást tesztelje, a diákok és a szakemberek egy mezőnyben küzdenek majd. A tavalyi verseny győztese is egy diákokból álló csapat lett, akik közel 100 másik csapatot utasítottak maguk mögé, köztük tapasztalt szakembereket is.
A programozóverseny egy online selejtezővel indul az október 28-i nevezési időszak lezárását követően. Ennek eredményes teljesítése után az NNG szakmai zsűrije választja ki azt a legjobb tíz csapatot, amely az élő döntőben száll versenybe az első helyért. A nyertes csapat jutalma egy utazás Los Angelesbe az E3 Expóra, a világ legnagyobb számítógépes- és videójáték konferenciájára 2015 júniusában. A második helyezett csapat minden tagja az elsők között lehet boldog tulajdonosa egy-egy Apple Watch-nak, a harmadik helyezettek pedig egy-egy Hermann Miller Celle széket vihetnek haza.
Idén két különdíjért is folyik a küzdelem, melyek nyertesei kilátogathatnak a Forma-1 Magyar Nagydíjra a Red Bull jóvoltából, valamint megnyerhetik az NNG szegedi fejlesztő központjának meglepetésajándékát.
A C++ Grand Prix-re a http://www.programozoverseny.hu/ oldalon keresztül lehet jelentkezni 2014. október 28-ig.
Forrás: nng.com
A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!