Két örömteli fejlemény is történt az utóbbi napokban: végre Magyarországon is elindult a TomTom Live szolgáltatás, és (tesztünk alapján) már nálunk is használhatóvá vált a Garmin Smartphone Link…

Emellett viszonylag hosszabb kihagyás után két új készülék is megfordult a kezem között, egy Garmin 2689 LMT és egy TomTom Go 500. Mindkettő sok-sok tekintetben az én jól bevált Becker Active 43 navim előtt jár, és jó volt a saját szememmel is rácsodálkozni arra, hogy hol tart ma ez a technológia. Örvendetes a finoman reagáló, kapacitív érintőképernyő, a Garmin 800×480-as felbontása (bár lássuk be, ez utóbbi csak annak köszönhető, hogy a Mózes kőtáblájába vésett, 480×272 pixeles felbontással már valóban nem lehetett volna előállni egy 6 collos kijelzőn). És persze klassz dolog, hogy végre az internetre is rálátnak a készülékek (bár a TomTom Go 500-on érthetetlen módon máig nincs Google keresés, annak ellenére, hogy az összes online és live funkciót az okostelefonom netkapcsolatán keresztül éri el).

Ugyanakkor sajnálom, hogy ilyen soká tartott, mire eljutottunk idáig – talán túl soká is. Minden feltétel évek óta adott volt ehhez, és mégis mennyi szenvedés, frusztráció és zsákutca kellett hozzá, hogy végre együttműködjön két olyan készülék, amit az égiek is egymás kiegészítésére teremtettek. Emlékezzünk vissza, hogy pár éve még csak a no name, kínai PNA-kon, és azokon is csak próba/cseresznye alapon működő, rendszerszintű mókolással lehetett internetkapcsolatot csiholni mondjuk a keresőhöz (vagy a balkézről rákerült, hárombetűs navi TMC-jéhez).

Aztán jöttek azok az évek, amikor már kézbe foghattuk az Európa nyugatabbi felén sok izgalmas online vagy „Live” szolgáltatást nyújtó készülékeket, és megcsodálhattuk, hogy a Lajtán túl mennyi érdekes dologgal segítik a navigációt. 2012-ben nekem is volt egy TomTom 825 GO Live mintájú navim, írtam is róla jó sokat. De Magyarországra ezek a funkciók valahogy csak nem akartak megérkezni, így például a TMC kapcsán maradt az RDS technológia és a méregdrágán, külön megveendő TMC-s szivargyújtó-töltő, ami Budapesten és néhány nagyvároson kívül csak komoly kompromisszumokkal volt használható. Erről is mennyit írtunk már…

Ráadásul közben az egyik technológia (az okostelefonok) odáig fejlődött, hogy néhány nagyon specifikus felhasználási helyzetet és területet kivéve lényegében ki tudja váltani a másikat. Gondolom, vakarják is a fejüket a PNA-gyártók, mint az egyszeri utazó, aki lekéste a csatlakozást (hagyományos és internetes értelemben is), és most azon töri a fejét, hogy hogy érje utol a távolban egyre kisebbnek látszó vonatot…

És mintha a nagy fejvakarás ellenére még mindig nem értenének pár dolgot, amit pedig már évek óta emlegetünk itt a Navigyurcin. Ragaszkodnak a kőkorszaki hardverekhez – négy-öt éves lemaradásban vannak a kapacitív érintőkijelzők bevezetésével, a (félig) normális felbontás még mindig ritka, mint a fehér holló, és akkor még nem említettem a készülékek működési sebességét, ami a gyenge felbontású kijelző ellenére is sokszor egészen siralmas. Ez utóbbi annál is feltűnőbb, mert közben a telefonok hozzászoktatták az embert ahhoz, hogy egy ilyen jellegű vasnak milyen sebességgel kellene működnie, milyen felhasználói élményt kellene nyújtania, így még bosszantóbb, amikor egy csetlő-botló, a képernyőt akadozva frissítő, szemcsés grafikájú készüléket kell használni, aminek a kijelzőjét olyan erővel kell böködni, hogy majd kilukad, és egy-egy bökés után néha egy-két másodpercet is várni kell, míg kiderül, hogy érzékelte-e az utasítást vagy sem.

Emellett azt látjuk, hogy a legfapadosabb PNA-kon kívül (amiket a felhasználók 90%-a számára tényleg ki tud váltani egy középkategóriájú okostelefon) még mindig az egekben vannak az árak, legalábbis ha azt nézzük, hogy egy egyfunkciós céleszközről van szó, amiben ráadásul olyan hardver dolgozik, amit mobiltelefonban már a fiók mélyéről se ásnánk elő, nem hogy pénzt adnánk érte. Ha a fent örömmel üdvözölt szolgáltatásokat, hardveres jellemzőket és funkciókat a saját PNA-nkban szeretnénk viszontlátni, akkor bőven 50 ezer forint fölötti (sőt, inkább a 100 ezret közelítő vagy meghaladó) árakra kell felkészülnünk.

Rendben, mondhatjuk, hogy „de itt a navigációs szoftvert is meg kell fizetni” – csakhogy a PNA-kon ez a működéshez szükséges, és a telefonokon is fut szoftver (nem is kevés), ami benne van a készülék árában. Azt is értem, hogy telefonból jóval többet adnak el, így a fejlesztési költség többfelé oszlik – ennek ellenére úgy látom, a gyártók önmaguk ellen dolgoznak, amikor ilyen magasan tartják az árakat. Ha olcsóbbak lennének a főleg csak szoftveresen/funkciókban többet tudó, felsőbb kategóriás készülékek, akkor többet tudnának eladni belőlük, és úgy is meglenne a gyártók haszna.

Bizonyára tettem itt pár erős kijelentést, de vállalom a fentieket, és legyen ez afféle vitaindító: szívesen meghallgatnám mások véleményét is a dologról…