Élő műsor? Nehéz kenyér… Ma abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy behívtak egy élő rádióműsorba szakértőnek… Ezúton is köszönöm Gábornak aki azt javasolta hogy engem hívjanak meg, és Lacinak is, hogy ismeretlenül is adásba engedett…
Úgy kezdődött, hogy fél éjszakát nem aludtam az izgalomtól. Ugyan volt már részem hasonlóban (rég volt, talán igaz sem volt?), de az mindig előre felvett anyag volt, amit később megvágtak és úgy került adásba. Nem egy alkalom volt, és nem tetszett a végeredmény (nem éreztem magam otthonosan, valljuk be ez nem az én pályám), ezért nem is erőltettem ezt a kérdést túlságosan. Ami nem megy… Ám ennek meghívásnak megint nem tudtam ellenállni. Ha elvállalom és beégek azt örök életemben bánni fogom, ha nem megyek el akkor meg azt… Nagy dilemma.
Elmentem (végül is ez a lehetőség nem sokszor adatik meg egy átlagember életében). Mit ne mondjak, igazi mély víz lett a vége. Úgy kezdődött, hogy a beszélgetés előtti megbeszélés (még soha nem voltam rádióadásban, pláne nem élőben) elmaradt, így elég mély lett a vizecske. Lehet-e neveket említeni, mi számít reklámnak, és jó lett volna tudni hogy lesz-e kérdések között konkrét adathoz kapcsolódó (mint például árak, amit az ember nem tart fejben), esetleg olyan témakör amiben nem vagyok otthon. Szerencsére adás közben akadt némi idő, egy pár kérdés tisztázására.
Egyszóval nem volt egyszerű eset, és bár ez nem törvényszerű, mégis nagyon élveztem. Még nem mertem visszahallgatni magam, de egyszer majd annak is eljön az ideje. De odáig legalább eljutottam már, hogy az órák óta visszatartott levegőt kiengedjem…
Kép: retronom.hu
Szuper, és melyik adón volt ez? Milyen műsorban?
??????????????????????????????????????????????????????
Hol lehet meghallgatni?
Sok türelem kell hozzá, mert több részben történt, közte reklámokkal, emg telefonos beszélgetésekkel. A legelejét még én sem találtam meg. :)
1. rész:10.48-tól megszakításokkal:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20150513-125856.mp3
2. rész: Az elejétől, megszakításokkal:
http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20150513-132856.mp3
Én még nem mertem visszahallgatni :)
Én hallottam, és nagyon jó voltál, büszke vagyok rád :) Gratula!
Köszönöm. :)