Navigáció – GPS. Tegnap óta letölthető a Google Playről a Waze 4.0-ás, új verziója. A szoftver teljes ráncfelvarráson esett át, a megjelenítése és a kezelése is, szinte minden részében megváltozott…
Nem tudok mást mondani, mint az iPhone-ra megjelent verzió esetében is: “Úgy a térkép kinézete, mint az ikonok, de még a menük megjelenése is megújult. Első ránézésre azt mondanám hogy nagyon jól néz ki, egy saját magához illő játékos felületet kapott”.
Az ikonok nagyok, színesek és könnyen nyomkodhatóak. Ez egy friss bejelentés esetében nagy segítséget fog jelenteni.
Nézzük a beállításokat
A Beállítások a vastagabb karakterekkel könnyebben olvashatóak lettek.
A térkép megjelenése is előnyére változott.
Mik az újdonságok?
– Megújult külső
– jelentősen csökkent áramfogyasztás
– Kevesebb érintéssel indítható a navigálás, a helyzet megosztása és az útvonal
– Új ÉVI panel, rendezettebb infókkal
– Áttekinthetőbb térkép
– Egyszerűbb és gyorsabban használható az eseménybejelentő menü
– A riasztások és események színkódoltak, így könnyebben felismerhetők, megkülönböztethetők egymástól
– “okos emlékeztetők”, a forgalmat is figyelembe véve, időben figyelmeztetnek, ha el kell indulni a naptárban szereplő eseményekre
– Sebességhatárok kijelzése hamarosan!!
Összegzés: a Waze előnyére változott, mind a kinézete, mind a menü kezelhetősége más lett. Néhány funkció könnyebben/gyorsabban elérhetővé vált, így a szoftver kezelése kényelmesebb, talán biztonságosabb is lett. A szoftver letölthető innen.
Javaslom, hogy aki naponta használja, az is szánjon rá 10 percet, hogy átnézi, mielőtt elindul, mert rutinból nem fog menni az első percekben…
Viszont úgy látom, sávlezárást továbbra sem lehet bejelenteni rajta. Vagy ha igen, akkor csak én nem találom?
Továbbá jó lett volna a bejelentések három szintű menüjét kétszintűvé tenni, mert így pl. egy kátyú bejelentése a Veszély -> Az úton menüpontokon keresztül érhető el, és ha nem emlékszünk rá, hogy hol található, elég sok almenüt végig kell bogarászni, mire megtaláljuk. Közben meg jó messzire jutunk attól, amit be akartunk jelenteni.
A jelentés ikon megnyomásakor már rögzül a hely ahol éppen jártál, tehát a jelentés elküldésével a késlekedés csak a többi arrajáró wazzer gépén a jelzés megjelenésének késlekedésével jár, de a probléma helyét oda teszi, ahol éppen jártál amikor a jelentések ikont megnyomtad. Üdv: Miklós
Köszönjük!
Igen, ez nekem az időjárási bejelentéseknél fogalmazódott meg először.
Szép napot,
egy kis segítséget kérek. Nekem egy sor funkció em jön be! Pl. nem látni a környék wazéit, üzemanyag ár, csak a telepitett sebességmérő van fenn! szóval valahogy nem megy mindaz amiről olvasok itt-ott! Hol találhatok egy olyan leírást amivel kilábalhatok ebből? Eőre is köszönöm!
petyo11
Helló!
Itt tudod engedélyezni vagy tiltani hogy mit láss a kijelzőn.
Üdv,
Gyurci
Hát én nem vagyok különösen boldog ezzel a frissítéssel, és ahogy sok hozzászólót olvasom más fórumokon nem csak nekem vannak gondjaim vele, miközben a korábbi verziót gond nélkül használtam már fél éven át:
– Leáll, rendszeresen: kilép, ha nem leáll, akkor
– Lefagy, legalább olyan rendszerességgel (a “Leáll” és a “Lefagy” versenyeznek, hogy kinek sikerül elöbb elérni a célját.)
– eltűnnek és előkerülnek ikonok,
– de ami végleg betette a kaput: A Waze egy androidos Samsung G S3 lte-n fut. A 4.0-s verzió óta fordítva érzékeli a GPS helyet: Tehát azt üzeni, hogy nincs GPS, amikor a telefon megtalálja magát, illetve mindent renbenlevőnek értékel amíg a telefon éppen keresi a saját helyet, amint beáll és kész a keresés, már hiba üzenetet küld, de csak, ha jelentést kezdeményezek, mert egyébként amig le nem fagy, vagy le nem áll, addig jól funkcionál, vagyis van GPS, de ő mégis hibaüzenetet küld: [Ajjaj! Sajnálom, nincs GPS vétel ezen a helyen. Győződj meg róla, hogy látszódik az égbolt…Rendben]. Ez csak az új 4.0-s telepítése óta van így. És még érdekesebb, hogy megkerülhető a dolog, ha hosszan nyomom a jelentés ikont és az így felugró három mini jelentés ikon egyikére (torlódás, rendőr, veszély) áthúzom az ujjam. Ekkor emez elindul és visszalépéssel feljönnek a többi jelentésikonok táblája. Amiből már a “Hely” kivételével bármelyik indítható. Kicsit bonyolult, pláne vezetés közben, nem valami nagy öröm. A “Hely” ikonra ismét a fenti hiba üzenetet küldi.
Kutakodtam, és a Waze Magyarország Facebook oldalon is kérdezősködtem, de nem lettem okosabb:
Waze Magyarország: Szedd le a GPS test nevű progit a playről, abban megtalálod a GPS adatok frissítése opciót.
Miklós Szittya: megtörtént ez nem vezet eredményre.
Miklós Szittya: Ha újra telepitem (törlés-telepítés) a waze-t akkor nem vesznek el az személyes dolgaim amiket eddig össze pakoltam a wazze-n?
Waze Magyarország: Nem, minden visszajön, miután bejelentkeztél.
Miklós Szittya: Újra telepítés megtörtént. A személyes dolgokat valóban vissza tudtam állítani, azonban a hiba (jelentés kezdeményezésekor nincs GPS üzenet) továbbra is makacsul fennáll.
Miklós Szittya: Visszatelepítettem a 3.9-es verziót. Az legalább nem problémázik annyit (GPS, Leállás, Lefagyás, hol meglévő-, hol meg hiányzó ikonok). Sajnálom, mert tetszett és sebesség ellenőrzés is volt rajta stb-stb.
Azóta ez van (v3.9), és működik, de a hangulatom figurát kicseréltem egy morcos wazer-re :-)
Üdv: Mindenkinek Miklós
Köszönjük, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat. Egy-két hibával én is találkoztam, de ezek újak voltak. Előző verzióra visszaállni eddig nem kellett.