A Waze új szolgáltatást indít – ez a Waze Carpool

Navigáció – GPS. A Waze új szolgáltatást indít, amely a Waze Carpool nevet kapta. Az elgondolás onnan indult ki, hogy a városokban hatalmas a forgalom…

w_carpool

…és ezt nem csak a dugódíjjal, hanem az abban résztvevő járművek okosabb kihasználásával is lehetne csökkenteni. A terv az, hogy a gépkocsival munkába induló sofőrök utasokat vesznek fel a munkahelyük felé, így azok akiket elvisznek nem használják a saját autójukat. Hasonló lenne mint a “telekocsi”, de ez napi két alkalomra korlátozódna munkába menet – illetve amikor onnan hazamennek a Wazerek (reggel és este).

– Naponta több millió utazás zajlik a Waze segítségével
– A Waze elemzi ezeket az utakat, és nem veszi figyelembe azokat, amik a legrövidebbek, amik más időpontban zajlanak, és amiknél rosszak a forgalmi viszonyok
– Így a párosítások optimálisak és nem járnak kitérővel

A tartalom a sütik elfogadása után érhető el.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Persze ezt vonzóvá kell tenni valahogy, ezért az utasoktól begyűjthető némi zsebpénz (benzinpénz hozzájárulás). A forgalom csökkenése mellett, jelentős költségcsökkenéssel is járna a Waze segítségét igénybe vevő “ingázók” számára. Két új program is segítséget fog nyújtani, a Waze Drivers a sofőröknek, a Waze Riders pedig az utazni vágyók számára könnyíti meg a szolgáltatás használatát.

A hozzászólások között néhány biztonsággal kapcsolatos kérdés is felmerül, lássuk mit tudhatunk a “kiválasztásról”: a Waze Carpool segít összepárosítani az utast a sofőrrel. Az utas ezek alapján döntheti el, hogy akar-e egy adott sofőrrel utazni.

– Megnézi a profiljában, hogy a Waze ellenőrizte-e a telefonszámát és az e-mail címét
– Megadta-e a munkahelyét, FB- vagy LinkedIn-profilját
– Hány „köszönöm”-öt kapott a korábbi elégedett utasoktól

Ha az utas elégedett, üzenhet a sofőrnek, hogy be akar szállni. A Waze a távolság, az útvonal és az időzítés alapján párosítja a sofőrt és az utast. Az utas nem köteles elfogadni a felkínált sofőrt.

A tesztüzem a cég székhelyéhez közeli Bay-Areában történik.
Forrás: waze.com

2 hozzászólás
  1. avatar
    2016. május 18. Válasz
    Tamaci

    Lelki szemeimmel már látom a véget nem érő, újabbnál újabb taxis demonstrációkat… :-)

    • avatar
      2016. május 18. Válasz
      Gyurci

      Így az Uber említését ki is hagytam… :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás