Fizetős lett a Poiplaza oldala?

Navigáció – GPS! Talán emlékeztek még a Poiplaza oldalára, amely már többször szerepelt cikkeinkben. Most újra ránéztünk. Valamikor nagyon szerettem, rengeteg érdekes pont (POI), egyedi ikonokkal…

…mit is mondhatnék, nagyon feldobta a navigáció szoftvert, és akkor még a gyakorlati hasznáról szó sem esett. Néhány napja kaptam egy infót arról, hogy talán fizetős lett az oldal használata (pontosabban az érdekes pontok letöltése), ezért ránéztem újra. Elég hihetetlennek tűnt, lévén hogy az ott gyűjtött pontok jelentős részét a felhasználók gyűjtötték nem kevés munkával. Az első meglepetés akkor ért, amikor a megszokott www.poiplaza.hu webcímet beírtam, és hibát dobott az oldal. Persze ez nem csoda, kicsit később az eladó domain nevek között találtam meg.

Erre még akár lehet is magyarázatot találni, egyrészt ezek az információk nemzetközi szinten is keresettek lehetnek, másrészt pedig egy ingyenes oldal fenntartásában egy “felesleges” domain név is érezhető plusz költség. A www.poiplaza.com oldalon található meg az oldal, és a következő üzenet olvasható rajta: A POIplaza a világ egyik legnagyobb közösségi GPS-adatbázisa, ahonnan POI-kat tartalmazó gyűjteményeket tölthet le ingyen – országokra és kategóriákra bontva PNA, PDA vagy mobiltelefon alapú navigációs alkalmazásokhoz. Adatbázisunk jelenleg 7 279 451 POI-t tartalmaz 221 országból, 4 707 kategóriában, 21 formátumban.” Ez idáig teljesen rendben lévőnek tűnik, egészen addig amíg az ember gyereke nem szeretne (az egyszerűség kedvéért egy magyarországi) érdekes pontot letölteni.

Próbaképpen egy Vasúti átkelőhely csomagot szerettem volna letölteni (elég komoly adatbázis, navigálás közben jó szolgálatot tesz), és ekkor ért a meglepetés. Eddig az oldal a megszokott módon működik, még a felhasználók nevét is megtekinthetjük akik ezt valóban nagyon hasznos adatbázist összegyűjtötték, majd…

…a meglepetés csak ezután érkezik, amikor is megtudjuk hogy az adatbázis átköltözött a POIbase adatbázisába, és ennek a használatához egy külön szoftvert kell letölteni ami temészetesen ingyenes. Letöltöttem, és bár a menü egyszerű – de megtalálni valamit az kész kínszenvedés. Nem részletezem, próbáljátok ki. Persze előbb – utóbb minden előkerül így néhány sorozat magyarországi POI is, de tényleg csak néhány… A poiplaza.com oldalon 27!! oldal ingyenes érdekes pont van fent (114258 db. több mint ezer kategóriában) ebből a POIbase-ben jelenleg talán néhány ezer POI lehet elérhető. Igaz ezek ingyenesen (viszont csak az adatbázis letölthető, ikon nem jár hozzá).

Ám nem minden letöltés maradt ingyenes, a sebességmérő kamerák helyeinek letöltése három változatban is elérhető (ld. kép).

Összegzés: egy aránylag jól átlátható, és használható ingyenes oldal ment a levesbe, helyette le kell nyerni egy feltelepítendő idegennyelvű szoftvert, amit nehéz kezelni, érdekes pont alig van rajta, és inkább azt érezni, hogy ha már a sebességmérő kamera adatbázisért fizetni kell, legalalább legyen valami ingyenes letöltés is… Ráadásul arról sem találtam információt, hogy ezek az adatbázisok kitől származnak (remélhetőleg nem a poiplaza ingyenes adatbázisa lett átemelve) – azaz miért is fizetünk.

A POIbase szoftvert innen tölthetitek le.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás