Véget ért a szavazás! Mivel navigálsz az okostelefonodon?

Navigáció – GPS – Waze! Köszönjük, hogy megosztottátok velünk ezt az információt. 133 válaszadónk volt most, és miután három választ is lehetett adni, így 196 érvényes válaszunk lett. Azért még így is elég jól látszik milyen navikat használtok Ti…

Az összes érvényes választ tekintve magasan a Waze vezet (47%, 92 válasz), a második helyezett pedig a Google Maps lett (22%, 43 válasz). Jól észrevehető, hogy a két ingyenes Google termék, az okostelefonon navigálók 69!! százalékát tudhatja magáénak. Azaz már csak alig számít az, hogy egy navigáció online, vagy offline, köszönhetően az ingyenességüknek, illetve az európai roamingdíjak változásának. A fizetős navigációk (iGO, Sygic, TomTom, Copilot) nem is nagyon tudnak labdába rúgni ezek mellett.

A fizetős* navigációk között a legtöbb szavazatot az iGO kapta (14%, 28 válasz), majd a Sygic még úgy ahogy tartja a lépést vele (9%, 17 válasz), de a többi még a fasorban sincs… A TomTom szerény 2%-ék és 3 szavazat behúzása mellett a lista alján szomorkodik.

Érdemes ránézni egy 2014 év végi (decemberi) kérdéssorra, nekem nagyon hasonlónak tűnik a főbb csapásirány abban is…

A Waze bőven a sor elején, ám a fizetős navik még a Google Maps előtt jártak. De azt mondják lassú víz, partot mos…

* A nagy kérdés, hogy a fizetős szoftverek közül vajon mindegyik fizetős volt-e.

4 hozzászólás
  1. avatar
    2019. november 11. Válasz
    Zsolto

    Érdekes eredmény, és kicsit csodálkozom, hogy a mobilos TomTom app ennyire nem szerepelt jól, pedig fillérekbe kerül, és ugyanazt tudja, mint a sok tízezer forintos TomTom PNA-k — és hát köröket fut bármelyik ingyen megoldás köré.
    És izé… Tudom, hogy most bújok elő a kövek alól, de milyen fizetős iGO van, amivel még lehet navigálni?

    • avatar
      2019. november 11. Válasz

      Valóban. A Waze és a Google Maps naviját többen használják mint a felsorolt összes többit. A TomTom eredménye nagy csalódás, talán az egyetlen a sorban aminek a forgalmi információ kijelzésére adni lehet. Mondjuk az elég vicces, hogy a magyarországi navigációhoz le kell töltenem egy 1,5 GB-os Kelet Európa, illetve ha Ausztriába is át akarok menni akkor már egy 4,4 GB-os Közép Európa csomagot. Ez a optimistább megfogalmazás szerint is rossz vicc…

      Ez az iGO Androidos verziója:

      https://play.google.com/store/apps/details?id=com.nng.igo.primong.igoworld&hl=hu

      Teljesen legális, de vásárlás előtt érdemes kipróbálni, illetve a véleményeket is elolvasni. Itt-ott kap hideget és meleget is.

      • avatar
        2019. november 11. Válasz
        Zsolto

        Huh, tényleg emlékszem, hogy én is szívtam a fogamat a TomTom térképének mérete miatt, mikor egyszer kipróbáltam… Akinek szűkös a tárhelye a telefonján, annak ez nem jó hír.
        Az iGO-t meglesem, köszi, a szülinAPP óta nem nézegettem, jó lesz nosztalgiázni kicsit :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás