TomTom One. Régi és új. Miben más?

Kaptam egy TomTom One Traffic Europe 31 készüléket tesztelésre(a csillagok szerencsés együtállása miatt, kapni fogok folyamatosan TomTom tesztkészülékeket. Ezeknek első példánya ez a TomTom One).

Ezt fogom a saját TomTom One V3-as készülékemmel összehasonlítani. Ami elsőre azonnal észrevehető, hogy minden kissebb lett. A doboz, a készülék, és az autós tartó is egészen más. Ez a készülék “igazán zsebrevaló”.

Nekem nagyon hiányzik a kártyával való bővítés lehetősége. Alapesetben a készüléknek nincsen rá szüksége, de külön programokkal bővíthető lenne… Például szívesen vennék hozzá egy Nyugat-Európa térképet, de hely híján ez nem megvalósítható…

Ez az én öregecske Tomikám. Lassan már három hónapos…:))
Ez pedig az új TomTom One. Kissebb lett, nem biztos hogy szebb is, de talán jobban kihasználható. Az autós tartót fel lehet pattintani a hátoldalára, és így együtt lehet zsebre tenni. A másik autóba való átszállás sokkal egyszerűbb az új megoldással.

Nagyon jó, hogy ezen a gépen teljes Európa szoftver van, de végül is ez csak pénz kérdése(vásárláskor milyen térképpel veszi az ember)… Az utólag bővítés lehetősége általában amúgy is drágább megoldás.
Természetesen ehhez a készülékhez gyárilag jár TMC antenna is. Nekem a V3 megoldása(különTMC antenna csatlakozó, és a töltőcsatlakozó is külön van) jobban tetszett. Amikor nagyon hideg van(mint most is) egy kábellel is nehéz dűlöre jutni, hát még kettővel…
A menü úgy látom nem változott, ugyanazokat az ikonokat látom benne, mint a sajátomban.
A csomagolása sokkal kisebb lett, adnak hozzá autós töltőt, szinkronkábelt, autós tartót, és több nyelvű(közte magyar is), leírást.
Természetesen ez a készülék is tudja a legfontosabb extrákat:
– Segítség menü.
– Térkép javítások( utca blokkolása, forgalmi irány megfordítása, utcanév szerkesztése, kanyarodási szabályok módosítása, és a sebességhatár módosítása)
Tudjuk szerkeszteni a POI ikonok tulajdonságait, illetve törölni és hozzáadni is.
Jó kis készülék ez, néhány ötletes újdonsággal mint az autóstartó, és a teljesen más dizájnt képviselő külső is. A néhány apróbb változtatás miatt, szvsz akinek a régi V3-as készüléke van, nyugodtan megtarthatja, ha nem akarja a térképét bővíteni…
Legközelebb a meglátjuk hogy szuperál használat közben…
Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás