TomTom GO 630 vs. TomTom One V3.

Tegnap végre autóban ültem. Nem lehetett kihagyni ezt a pár percet, rögtön telerektam kütyüvel az kocsit. Ezeken a képeken két TomTom látszik. Az egyik nagyjából húsz-huszonötezer forint, a másik hatvan-hetvenezer forint értéket képvisel.

Néhány Screenshoton keresztül megmutatom ugyanazon a helyen, mit lát a két készülék:

Jól látható a képen, hogy mind a két GPS ugyanannyi holdat lát, és a koordinátabeli különbség gyakorlatilag nulla.

A következő forduló egyforma távolságra következik, a jelenlegi és a hátralévő időnél látszik 1!! perc különbség. Akkor mégis miben jobb a TomTom GO 630?
Néhány dologban biztosan! Azokban az autókban, ahol a szélvédő messze van az üléstől a 4,3″-os kijelző sokkal könnyebben olvasható. Az IQ Route a másik sarkalatos pont! Bizonyos helyzetekben teljesen másfelé terveznek, és a GO 630 által tervezett út sokkal közelebb van ahhoz amit én használok(ez főleg városi közlekedésnél feltünő, ahol sok az alternatíva).

A GO 630-ban van telefonkihangosítási lehetőség ami még fontos lehet. A kíbővített sávasszisztenst imádom, de meg lehet lenni nélküle.

Egyébként  TomTom One V3 navigálásra ugyanolyan jó mint nagyobb testvére, és a MapShare és a térképjavítás funkciót a kistestvér is tudja. Jó, jó a nagyobb készülék, de a két eszköz ára közötti hatalmas különbség legalábbis meggondolásra késztet…
1 hozzászólás érkezett
  1. avatar
    2009. február 17. Válasz
    Gyurci

    Az előző két megjegyzést,nem a bloghoz tartozó tartalom miatt töröltem.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás