Hónapok óta szeretnék kipróbálni egy Becker készüléket, és most lehetőség adódott rá. Ezért most minden időben ezt használom, kap hideget-meleget (szó szerint). Két autóban felváltva, elég sokat gyűröm. Most, hogy néhány nap eltelt “közös életünkből”, pár szóban leírnám az eddigi tapasztalatokat.
Ami nagyon sok felhasználó számára előnyös lesz, egyszerű mint a faék… Ebben semmi csicsa, semmi extra nincs, egy alap navigációs készülék. Hogyha egyszer beállítják (akár az üzletben is megkérhetjük az eladót), csak a címet kell beírni. Bár aki keveset használja, akár az előzményekből is navigálhat egy idő után.
Ami már nem annyira felhasználóbarát, az a magyarországi TMC hiánya. Napokig észre sem vettem, hogy nincs benne, de tegnap a Keleti környékén még mindíg a Keleti Pályaudver előtt évek óta lezárt úton akart a Kerepesi útról a Rákóczi út felé elvinni. Ez azért volt gáz, mert este volt, régen jártam arra, és ott sávelhúzás is van… Jó lett volna előre tudni…
Azonban a készülék olcsó, pofás, és Budapesten eddig a Navteq térkép (ezenkívül) egyetlen hibát sem vétett… Többnyire a sebességhatárok is jók. TMC pedig amúgy sincs minden készülékben. Ehhez képest a Z 108-at Európa 8 országában is használhatjuk, többek között Ausztriában is (Ausztria, Belgium, Dánia, Németország, Hollandia, Spanyolország, Svédország, és Svájc).
Egyébként van egy program, amivel rengeteg okos dolgot fel tudunk (tudnánk) tenni a készülékünkre, az a neve hogy POI Warner. Igaz 20 euro az ára, azonban úgy látom megéri. Hogy miért? Például a poiplaza.hu már Becker készülékekhez s ajánl érdekes pontokat. És ezek között sok okos poi is található:
– vasúti átjárók
– sebességmérő kamerák
– bankautomaták
– különféle korlátozások
– és nem utolsósorban a forgalmi változások (pl: a Margit Híd lezárása, a Móricz Zsigmond körtéri metróépítés)
A készülékhez adott tartó stabil, ugyanakkor könnyen le, illetve feltappancsolható az ablakra. Egyszer sem esett le, még a legrázósabb körülmények között sem. Az eddigi tapasztalatokat összegezve, kényelmes használni, hamar pozicionál, és eddig (Budapesten) a Navteq térképben sem találtam különösebb hibát.
nekem is egész jó z 107 es elég pontos csak idövel honnan fogom frisiteni m eg hiányolom az mp3 meg külömbözö dolgokat aki tud segiteni azt szivesen fogadom és hálás leszek érte
Frissíteni a Becker Content Manager-en keresztül tudod:
https://navigyurci.hu/2009/12/14/becker-keszulekek-topmap-terkeppel/
A zenelejátszás a gyári szofttal nem fog menni. :(
hali!
A jézuska hozott egy becker Z107-et nekem is. Azzal hirdették hogy video és mp3 fileket is visz. nincs is ilyen menüje.. :(
A dobozon rajta hogy 45 days free map update, ennek ellenére csak 18Eur-ért lehetne a legfrissebb magyar mapot rátenni… HEEELP!!!
LAKCKA73!!! látom neked is ilyened van. Okosabb vagy már? Vagy vigyem s cseréljem más tipusra? Valahogy kapcsolatba tudnánk lépni sürgősen???
JA! Ahol lakom nem látja acímem. Az utcánk 1-26-ig van számozva s csak 14ig van benne a térképben, ez is gáz, pedig forgalmas hely.
Szia.
A Becker Z107 leírásában nem szerepel a médialejátszás. A Navteq térkép egyre jobb, de egyelőre a TopMap jobb. Az amit euroért le tudsz tölteni, az azért nem ingyenes mert TopMap térkép.
Köszi a gyors választ… :(
Erre számítottam sajnos…
Most jön akkor a harc a “Hülye azért nem vagyokkal” hogy vmire cseréljék be… TE mit ajánlanál? (ez 40E volt így enyiért kell vennem mert pénzt tutira nem adnak majd visza)
Ami fontos hogy a magyar térképe full legyen s legyen ha lehet környező országoké is esetleg (szlovák, horvát, román, cseh, lengyel, ausztria, esetleg olasz o, német o) és legyen média lejátszós… A pc és egyéb műszaki témáéban eléggé otthon vagyok de a GPS-ben még igen kezdő, most ismerkedek, mert eddig csak kölcsön készülék volt pár alkalommal kezem alatt.
Vagy érdemesebb kevesebbért venni s megvenni hopzzá téképet s felrakni ? vagy esetleg felrakatni mással… :)
Nehéz kérdés. De, tényleg. Én külön választanám a médialejátszást és a navigálást. Nézegettem a piros hátteres áruházban a készléktípusokat, de ennyi pénzért nem látok alternatívát. Lehetne esetleg egy:
– Garmin, azokhoz van egy Naviguide Magyarország kártya, de az Európa térkép Navteq benne. Nagyjából másfélszer annyiba kerülne mint a Beckered.
– Lehetne Navigont venni, de abban is Navteq térkép van.
– Vehetnél TomTom készüléket, de abban TeleAtlas térkép van.
És lehetne Navon, de azt inkább hagyjuk…
Ezek után elképzelhető, hogy vennék egy Magyarország térképet a Beckerhez inkább. Sajnos az nagy hátránya, hogy Magyarországon nem használja a TMC-t, de ennyi pénzért a többiben még TMC is csak elvétve lesz…
Ha visszaadják a pénzt esetleg, akkor sem nagyon bővül a lehetőségek köre. Hogyha a TopMap térkép kikötés, akkor egy PDA+iGO8 (és akkor az minden igényedet lefedi, film, zene, stb.), esetleg egy Windowsos mobiltelefon használtan (Némelyik Samsunghoz adnak iGO-t, ilyen például az i900, illetve az i780. De ezek már leginkább csak használtan elérhetőek.). Ha szerencséd van, akkor Mio P360-t még kaphatsz újat 40 körül, de akkor még hol van az iGO8 hozzá…
Tehát ha legális megoldásban gondolkozol, lehet érdemesebb megtartani a Beckert…
Köszike.
Újabb buta kérdés.
pl. Megtartom a Beckert amit most már teszteltem is és elég jónak tűnik leszámítva a Mo-i térkép “hézagjait” s melóban van egy Garmin Nüvi azzal vhogy esesítem a térképet.
A Beckeren Navteq 2009.Q2 (090810) térkép van – ehhez lehet a netről rendelni 18eur-ért 2009.V2 frissítést – míg a melóban a Garminon (tesztelten nagyon pontos NaviGuide Hungary 4.6 térkép.
Azt meg lehet-e tenni, hogy a melós cuccból a MO-i térképet bele a sajátba?
Leet buta kérdés, de mint írtam most kezdtem el a gps-be “beleásni magam”.
Iletve még egy dolog. A Beckerre írták s a dobozon is van, hogy 45 days map update, meg hogy free csak regisztrálni kell s kell a Becker Manager. FullReg megvolt, köszöntöttek is, becker Manager fent, lát mindent, netre megy, kiirja nincs frissítés, de listából kiválaszthatom a V2 verziójú új MO-i mapot de azt csak 18eur-ért adja… Ez átverés vagy vmit elbénázok szted???
THX és bocsi hogy ennyt zargatlak, de látom te értesz azért a dolgokhoz.
Szívesen. :) A Garmin Magyarország térképe TopMap alapú és jobb, mint a Navteq-é. Azért kellene fizetned a “frissítésért”, mert az NEM frissítés… 45 napos frissítésben a Navteq 2009.Q2 tölthető le. Az amit nézegetsz, a Beckerhez az MEGVÁSÁROLHATÓ TopMap alapú FIZETŐS Magyarország térkép. A Garmin térképkártyája NEM fog elindulni a Beckerben.
Na kb. ettől féltem amit írtál.
Ezek szerint perkálok s lehet jobb, pontosabb térképem. Ez azért szemétség 40E-ért, bár nem ismerem az árakat. A nyugat Eu térkép biztos pontosabb…. Még jó hogy oda nem járok. Köszi Becker.
és olyant lehet hogy mindent legyalulok s felteszek vmi más rendszert? Vagy ez nem úgy műxik mint a pc-k telepítése?
Esetleg olyasmit hogy a topmap térkép amit megvehetnék, hogy tutibb, frissebb legyen a rendszer mondjuk “máshonnan”, “más eljárással” :) szerzem be? Pc-n ezt ugye olyasminek nevezik, hogy c r a c k ….. (le se merem írni) vagy a gps rendszereknél nem műxik az ilyesmi? Akkor ugrik a gari?
Nagyon sokan használnak Navteq térképet. Vannak benne hibák, de teljesen pontos térkép csak a NASA-nál van (talán). A Beckert te választottad, gondolom volt ott még néhány típus. A TopMap térkép vásárlása LEHETŐSÉG, ha akarsz élsz vele…
Más rendszer felrakásában nem tudok segíteni, mint ahogy nem rávaló térkép beszerzésében sem…
Még egy dolog. néztem a neten a Becker z108-at (ezt te is tesztelted ha minden igaz) s az annyiban más hogy abban viszont van média (mp3, video) lejátszás. ha minden igaz, mert nem találtam rá egyértelmű adatot. Esetleg arra cserélném, mert ahogy néztem árban 2-3E-el több csak… Bár lehet a “hülyenemvagyokék” drágábban adják, majd megnézem…
Te találtál abban a típusban média menüt?
A Becker z203-ban van médialejátszó, a z108-ban nincs.
Köszike. Holnap megyek a MM-ba s alkudozok s esetleg nézek mást, még nem tudom. Olyan tanácstalan vagyok… Vagy mégsem…??? :)))
Lehet +próbálom azt, hogy ennek árában adjanak mondjuk vásárlási utalványt (hogy lássák mindenáron ott akarom elkölteni pénzem) és még nézegetek a neten az ő kínálatuk lapján s utána viszatérek hozzájuk KIOKOSODVA… :) vagy nem….
Nem tudom kérhetek-e ilyent, hogy a fent elsőként hozzászóló lacka73-al miként tudnék kapcsolatba lépni, rajtad keresztül lehetne-e, mert esetleg kérdeznék tőle is pár dolgot.
Nem nagyon van mit kiokosodni… Vagy adsz több pénzt a navigációért (Garmin), esetleg veszel egy kétesélyest (Navon), vagy warezolsz…
Utóbbit az oldal nem támogatja. :)
Oksa… Vhogy majdcsak lesz :)
A warez tiszta sor, hogy nem , ezt nem is feszegettem.
A neten keresztüli frissítés amit MO-ra kínál nekem 20 eur-ért az egyébként bankkártyás fizetséssel megy. Ez biztonságos egyébként s meg tudom otthon oldani egyszerűen? Olyanra gondolok hogy vmit nemjól töltök le vagy nemjól teszem fel s ugrik a pénz vagy a gps-ben vmi elromlik…
Médialejátszó van a z203-ban, de nagyjából 30 ezerrel drágább, tehát nem megoldás. És abban is Navteq a térkép. Amikor utoljára teszteltem (nagyjából egy éve), a vásárlást, akkor nekem hiba nélkül sikerült. De mint minden műszaki megoldásnál, itt is történhet hiba gondolom. Én szoktam a neten szoftvert vásárolni, és csak nagyon ritkán van gond vele… Pontosabban egyszer volt (van) csak. :)
Nos a MM annyiban rendes volt, hogy elfogadták aggályaimat így tulajdonosa lettem egy 5 évig felhasználható 40E ft-os ajándékkártyájuknak. körbenéztem. Hát igen, ami sokat tud az valóban 60E körül van. Ami kevesebbet mert nincs rajta semmi térkép az olyan 18-25E között.
Aztán találtam egy ATD GP528 (Alpha Digital Thomson) superslim gépet iGo8 6 ország (keletEUi) térképpel ami média lejátszó is egyben. Ennek ára 42.990, a neten néztem kissé olcsóbban lenne máshol, de elég kevés leírást találtam róla. Esetleg Te tudnál vmit róla. Mondjuk a kézikönyvet is megtaláltam pdf-be, de még nem tudtam elolvasni. Sajnos nem lehet kipróbálni, ez fáj a legjobban, mert akkor azért okosabb lennék.
Amire nagyon figyelj, az a frissítés lehetősége. Ha iGO8 alapú térkép van rajta, és frissíthető itt benne kellene lennie a felsorolásban, de nem látom:
https://www.naviextras.com/shop/portal/devicessupport