A “The Daily Telegraph” cikkében megjelent felvetés szerint a navigációs berendezések potenciális veszélyt jelentenek a vezetés közben. A 2000 megkérdezett vezető közül, minden ötödik ismerte el, hogy a GPS készülékétől kapott utasítás habozásra késztette vezetés közben… Persze így is fel lehet fogni…
Azonban nekem szokás szerint más a véleményem… Persze olvasva a sok birkáról szóló cikket, aki híd alá szorult, vagy szakadékba akart esni a GPS készüléke miatt, lehetne logika a fenti gondolatokban… Azonban adott esetben úgy gondolom rossz a megközelítés… Vezetés közben ezer dolog elvonhatja az ember figyelmét, például a gondolataiba mélyed, egy figyelmetlen vezető a forgalomban, egy gyalogos, a mellette ülő utas, a rádió és még sorolhatnám…
Tehát a figyelem elterelés problémája csak azért került elő, mert belekeverték a navigációs rendszert. Persze nyilván, mint bármi más ez is elvonhatja a figyelmet, de én úgy gondolom ezt a kisérletet más szemszögből végezném el… A 2000 embernek keresnék egy útvonalat amely tökéletesen ismeretlen számukra, és megkerestetnék velük egy címet valahol. Ezren ugyanazzal a navigációval, ezren pedig GPS készülék nélkül indulnának útnak. Majd utána megmérném melyik csoport tétovázott többet…
Volna rá egy üveg söröm…
Ellenpéldát pedig számolatlanul fel lehetne hozni. Például próbáltatok-e már egy utcából kikeveredni, mondjuk Csepel kertvárosából este, úgy hogy még nappal értetek oda? Esetleg a próbát meg lehet ismételni a Rákoskeresztúr egyes részeivel is… Vagy közlekedtetek-e már országúton este, és a sötétben ki kellett “találni”, hogy merre tovább? Esetleg Bécs mellett egy komplikált autópálya csomópontnál tudjátok-e tétovázás nélkül, hogy merre kell menni? Ugye milyen jó ilyenkor a GPS?
Persze az sem baj, hogyha a készüléken friss térkép van, és hogyha hallhatóak az utasítások, esetleg hogyha értjük is amit hallunk… De az igaz, hogy soha ne higyjünk vakon a navigációs készülékünknek!
Várom véleményeteket hozzászólás formájában, vagy szavazhattok is a most kitett kérdőíven. Esetleg ha valakinek van ezzel kapcsolatban valami jó kis története, írja meg nekünk.
Az eredeti cikk itt olvasható.
Nagyon úgy van. Sokan csak valami hülyegyerek játékszerének tekintik a navit, aztán mikor vadidegen helyre csont nélkül elviszem őket, és a kapu előtt állunk meg úgy, hogy előtte az adott városnak még a környékén sem jártunk – na akkor jön az állak koppanása a padlón.
Hasznos játékszer. :)
jó a navi bizony, de nem szentírás amit mond, hanem csak javaslat. Teljesen igazad van, hogy fontos a friss (és jó) térkép, itt jön a sztori: Szabolcs megyében nézd meg hogyan tudsz Balsa községből észak felé átjutni a Tiszán. Jó, most nézd meg TeleAtlas-os mappal is! És akkor ha azt mondom hogy egy pár éve egy külföldi kamionost húztak ki a Tiszából? lásd: http://www.sarospatak.hu/aktualis/aktualis0902.html 02.11-nél keresd…
Nagyon komoly! Néha olvasni egy-egy ilyen kalandot, de a többségüket többnyire a hülyeség rovására lehet írni. :)
közben itt is rátaláltam:
http://pdafanclub.com/forum/index.php?topic=32.msg5254#msg5254