T-Mobile Pulse, az SD kártya particionálása után.

Tegnap éjjel végre sikerült particionálni a Pulséban lévő SD kártyát. Nagyon sokat szívtam vele, végül a megoldást mrmarkus szállította, olyannyira, hogy meghívott íróként egy cikket is fog rittyenteni belőle. Most, hogy tegnap kétszer egymás után megcsináltam, már nem is tűnik olyan nagy dolognak. Azonban a poént nem akarom lelőni, jön Laci bácsi és megírja. Hamarosan.

Én kedvcsinálónak inkább az elért eredményekről beszélnék.17 programot telepítettem fel a telefonra, és még van 64 mega (eddig úgy 17 körül lehetett tartani) szabadon a telefon memóriájából! Pedig a két navigáció maga elfoglal 36 megabájtot… Mit ne mondjak, hatalmas királyság! A szabad RAM volt 33 megabájt is, bár ugye ez folyamatosan változik. Szerintem ezzel az megoldással felszerelt Pulse készülékre elmodhatjuk, gyakorlatilag mindenre jó.

Természetesen a már jól bevált 1.7-es MoDaCo rom van a telefonon, de ez a megoldás nem rom függő. Tehát a particionálás pontos menete hamarosan.

41 hozzászólás
  1. avatar
    2010. február 4. Válasz
    barii

    amúgy 2G-3G-ről általában én is ezt olvastam, de valahol valaki azt írta, hogy nem, mert ha 2G van bekapcsolva, akkor ugyan azt több ideig tölti, szóval jobban eszik. Lehet, hogy ő tévedett…

  2. avatar
    2010. február 4. Válasz
    helikopter


    barii:

    tudom mi az ext partíció, linuxot használok.
    ami futott éjszaka:
    home, taskkiller. calendar, retroclock (óra, naptár widget), servoSearch(ez asszem a google kereső widget, nem? mondjuk kb felesleges oda)
    Gyurci: nem az a baj, hogy használtam és lemerült, hanem hogy éjszaka semmi nem futott, mégis lemerült. Ez nem minden este történt meg, de néha igen. Habár általában este töltőn van, de most pont előtte töltöttem, szóval lehúztam. A Wifit nem kapcsoltam ki, de wifi és 3G is csak akkor fogyaszt ha forgalmaz adatot, nem? egyébként max egy picit biztos, de nem hiszem, hogy azért le kéne merüljön

    óó, hát ha egyébként is linuxot használsz, akkor nem lehet probléma az sd kártya particionálása.

    első körben azt javasolnám, hogy a retroclockot szedd le éjszakára, és nézd meg, hogy úgy is lemerül-e. egy próbát azért mindenképpen megér, nem?

    de mondom, feltelepített alkalmazások is meríthetik úgy is, hogy nem ők maguk futnak a háttérben, csak időnként megpróbálják frissíteni magukat, vagy más kéréseket futtatnak.

  3. avatar
    2010. február 4. Válasz
    helikopter


    barii:

    amúgy 2G-3G-ről általában én is ezt olvastam, de valahol valaki azt írta, hogy nem, mert ha 2G van bekapcsolva, akkor ugyan azt több ideig tölti, szóval jobban eszik. Lehet, hogy ő tévedett…

    ja, és a 3g hálózaton tartózkodás jobban meríti a telefont, mint a 2g akkor is, ha nincs adatkapcsolat. wifi pedig folyamatosan scanneli az elérhető hálózatokat, ami szintén szívja az adatot. egyébként be is lehet állítani a sleep policy-jét, setting/wireless controls/wi-fi settings/menu gomb/advanced/wi-fi sleep policy. ott mi van neked beállítva?

  4. avatar
    2010. február 4. Válasz
    barii

    nem okoz problémát a partícionálás:) csak nem volt vili, hogy most miért nem telepít rá, úgy meg igen.. amúgy még a gyári rom van, szóval így nem fog menni azt mondtad, szóval még hanyagolom.

    zsir, ezt az advanced menüt eddig nem is láttam:)
    “when screen turns of”.
    Akkor ezek szerint amikor nincs képernyőm, a mail-eket 3G-n szedi?
    a “newer whan plugged in” ugyan ez, de ha töltőn van, akkor sosem kapcsolja ki a wifi-t? az szimpibb

  5. avatar
    2010. február 4. Válasz
    helikopter


    barii:

    nem okoz problémát a partícionálás:) csak nem volt vili, hogy most miért nem telepít rá, úgy meg igen.. amúgy még a gyári rom van, szóval így nem fog menni azt mondtad, szóval még hanyagolom.
    zsir, ezt az advanced menüt eddig nem is láttam:)
    “when screen turns of”.
    Akkor ezek szerint amikor nincs képernyőm, a mail-eket 3G-n szedi?
    a “newer whan plugged in” ugyan ez, de ha töltőn van, akkor sosem kapcsolja ki a wifi-t? az szimpibb

    a newer when plugged in azt jelenti, igen. ha a when screen turns off van beállítva, és standby módban is szinkronizál, akkor elég valószínű, hogy mobilnetet használ. :D

  6. avatar
    2010. február 4. Válasz
    barii

    igen, szinkronizál a google-el, de az gyakorlatilag annyi, hogy megnézni van-e uj, és látja, hogy nincs, itt nagyrészt a szerver dolgozik, nem hittem, hogy ez ennyire zabálja… Minden esetre most éjjel kiteszem airplane-be, és meglátjuk:)

    • avatar
      2010. február 4. Válasz
      Gyurci

      Kíváncsi vagyok. Majd írd meg az eredményt, jó?

  7. avatar
    2010. február 4. Válasz
    barii

    áprilisban lesz 2.0 hivatalosan, igaz? akkor addig kibirom:)
    a hangja már nem rossz, meglepően jobb lett csere itán

    • avatar
      2010. február 4. Válasz
      Gyurci

      Úgy valahogy ígérték. Én is már nagyon várom, bár most teljesen használható a cucc…

  8. avatar
    2010. február 4. Válasz
    barii

    ok

    • avatar
      2010. február 4. Válasz
      Gyurci

      Köszönöm!

  9. avatar
    2010. február 5. Válasz
    KozGab

    Hali.

    Ha a 3g be van kapcsolva, akkor az bíz zabál.
    Nekem sonyericsson k600 ill. k800-am van. Mindkettő bírja kb 7-8 napig is, ha nincs bekapcsolva a 3g. Viszont ha be van kapcsolva, akkor max 4 nap, de még annyi sem…

    A lényeg az, hoyg ha be van kapcsolva, akkor folyamatosan tartja a kapcsolatot 3g hálózattal is, hogy gyorsan fel tudj rá lépni. Ha kikapcsolod ezt, akkor nem keresi folyamatosan, ill. tartja a kapcsolatot…

    üdv.

  10. avatar
    2010. február 5. Válasz
    barii

    most az volt, hogy este nem kapcsoltam ki a 3G-t, meg a google, gmail szinkronizálást, viszont tegnap ki akartam próbálni az androidportal programját, sztem az szivta le:)

    • avatar
      2010. február 5. Válasz
      Gyurci

      Esetleg írd meg az androidportal.hu-n. Ott fejlesztik a programot.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás