Közeledik a nyári szabadságok ideje, és aki abban a szerencsés helyzetben van, hogy alkalma van hosszabb útra menni, biztos azon is töri a fejét, hogy-hogyan jusson oda. Már, ha saját maga oldja meg az utazást, saját járművel. Biztos van, aki emlékszik a legutóbbi nyaralásra, mikor is nem engedve a médiákból áramló nyomásnak, ami azt próbálta bizonyítani (valljuk nem is eredménytelenül), hogy navigációs készülék nélkül még a szemetet sem lehet levinni. Juszt sem, mondta…

– Majd én nézem a térképet – ajánlotta ekkor házastársa, és Ő, hogy ne rontsa el a nyaralás örömét, bele is egyezett, hisz az év többi napjaiban, a nagy hajtás közepette alig jut idő beszélgetni. És engedve a gyengéd rábeszélésnek, miszerint ennyi pénzből akármit is lehet venni például egy jó cipőt, vagy egy jó fürdőruhát, esetleg a tizedik ilyen – olyan táska mellé még egy jó bőrtatyót belátta, hogy nejnek igaza van. Hiszen amúgy nem utazik, és ha vesz egy kütyüt, az is a szekrény mélyén végzi, mint a nej által említett többi dolog. Eljött a nagy nap. Irány egy napsütötte ország valahol Európában.

Vidáman indultak. A gyerekek az mp3 lejátszót hallgatva felszabadultan rugdosták egymást a hátsó ülésen, elől a szülők is jót beszélgettek. A határig minden gond nélkül ment minden, hiszen táblák mutatták az utat. És elő a térkép. Kicsit megálltak, hogy behatárolják hol is vannak a nagy európai úthálózatban, majd nej, ígértét betartva nézte a térképet. Nézte, nagyon nézte… Biztos látott benne valamit, mondjuk egy jó ruha szabásmintáját, de, hogy a következő csomópont hat sávjából, melyik jó nekik, azt nem tudta kibogozni. Férjnek, a forgalom sűrűségével arányosan fokozódott a verejtékmirigy működése. Ezen a légkondi sem tudott segíteni, de nem szólt, hiszen nyaralásról van szó. Akkor kezdett idegeskedni, mikor a nap egyre laposabb szögben melegítette bolygónk felszínét, és nagyon sok mindent láttak, ami nem is volt tervbe véve. Ja, és fogalmuk sem volt, hogy milyen messze vannak a céltól. A meghitt beszélgetés, egyre inkább, monológ váltotta fel, amiben a férj sűrűn szóba hozta anyósát, aki, szegény nem is tehetett semmiről…

A gyerekek megszeppenve ültek a hátsó ülésen. Néha megjegyezték, hogy a neten arról beszélnek, hogy milyen olcsó manapság egy navigáció. Aludni nem nagyon tudnak, az első ülés felöl jövő csendesnek nem mondható hangzavar miatt, na meg az iskolában tanult idegen nyelv tudását csiszolgatva, nekik kell kiszállni, érdeklődve a hollétük felől. Nem dramatizálom tovább. Az egy-két hét nyaralás alatt tulajdonképpen az út fizikai és mentális fáradalmait pihenték ki, az első két napban a gyerekekkel üzengetve egymásnak. A nej bizonyította, hogy igenis lehet navigáció nélkül is poikat találni, leszűkítve a keresést a „bevásárlás” címszóra. Gondolom ezzel sok nej így van. Nézzük csak meg egy ruhás, vagy cipős bolt előtt dohányzó férfiak számát.

Ekkor született az elhatározás, hogy jövőre ez nem ismétlődik meg, és nej is belátta, hogy egy szép fehérneművel, egy jó fürdőruhával stb. nem lehet célt érni, már ami az utazást illeti. Emberünknek a fent leírtak villantak át az agyán, és neki kezdett a keresésnek. Kollégák, ismerősök, internet stb. Mindenki ajánlott valamit, hozzá téve, hogy az a tutti. Remélve, hogy Ő és sorstársai eltalálnak erre az oldalra. A következőkben azzal szeretnék segíteni nekik, hogy bemutatom az Utinavi nevű programot, mint lehetséges alternatívát.

Jó gurit
sklave
Az eddigi UTInavi szoftverrel foglalkozó cikkek: Már lehet jogtiszta szofvered, UTInavin az M6-os, Bevezető, Virtuális szabadság.