Nagyon vártam hogy megjelenjen, elsősorban azért, hogy azok a programok, amik nem futtathatóak az Android 1.5 alatt, számomra is elérhetőek legyenek. Fontos az átlátható menü, a könnyű kezelhetőség, és a külső is. Eddig nagyjából 10-12 vátozatot próbáltam ki, de mindegyiknek volt valami hibája…
Csak remélni mertem, hogy a gyári romnak nem lesz. Végülis ebben nem csalódtam, a “Force Close” üzenetek száma láthatóan csökkent, bár azért itt-ott felbukkan egy-egy, de nem, zavaróan. Ilyen alkalom például, amikor a névjegyeid mellé, képeket akarsz rendelni. Többször is felbukkant a hibaüzenet, majd a sokadik kép beillesztése után megszűnt…
Apropó, kamera. Az első alkalommal nem akart fotózni, és az autófókusz sem működött. Több próbálkozás után, egy újraindítás segített a dolgon. Itt kell megemlítenem, hogy a kamera szoftverén valamit nagyon eltaláltak, mert óriási minsőség javulás történt! Nagyon tetszik, hogy geotag-et is tesz a képre, így az navigálásra is alkalmas lesz. Például egy kirándulás emlékei között, utólag könnyen azonosíthatóak a meglátogatott helyek. Itt kell megjegyeznem, hogy a kamera alkalmazás beállításai között, nem lehet kikapcsolni a geotag beillesztését. Ezért ezt csak a készülék beállításai között, a gps teljes lezárásával tudjuk megoldani.
Végre fel tudtam telepíteni a Goggles nevű programot, ami képes (elvileg) egy képet azonosítani a Google kereső segítségével. Nagyon tetszik az ötlet, és a kivitelezés is. Bár egyelőre csak játéknak tűnik, de komoly lehetőségek rejlenek a szoftverben. A következő hibaüzenetet itt sikerült begyüjteni, álló módban nem nagyon szeret analizálni.
Az Android 2.1-re már fel lehet telepíteni a GoogleMaps új, 4.x-es verzióját is, amely sokkal több lehetőséget kínál mint elődei. Pédául használhatjuk a Google, Buzz alkalmazását, amely már a megjelenése óta sok vita forrássa, láthatjuk a barátaink helyzetét, alkalmunk lenne a forgalmi információkat megjeleníten (persze ez nálunk nem működik), és ez lenne az alapja a Google ingyenes navigációjának, amely talán előbb, vagy utóbb nálunk is használható lesz. Itt jegyezném meg, hogy a gps vevő kikapcsolásakor, a Beállítások alkalmazás adta fel a harcot…
Ugye eddig három hibaüzenettel találkoztunk. Ezek egyike sem vészesen komoly, a bezárás üzenetre kattintva, minden működik tovább, mintha mi sem történt volna. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem tökéletes a szoftver.
Ezen az Android verzión jól használható a 3G watchdog alkalmazás, amely hűen követi adatforgalmunkat. Akinek nincsen több gigabájtos net előfizetése, ez a program kötelező darab. Pár szót a kinézetről is. Sokkal igényesebb a menü, az ikonok, és az alkalmazások felülete is. Szerencsére a háttérképek is változtak, de aki akarja az a régieket is tudja tovább használni. Megjelent az élő háttér, ami nagyon jópofa dolog, de még ebben a romban sem működik hibátlanul. Egy-egy alkalmazás bezárásakor, vagy újraindításkor rendszeresen eltűnik a beállított élő tapéta.
Nagyon ötletes, hogy elhúzható képernyőzűárat kapott az új szoftver, és végre a kezünk ügyébe került a némítógomb is. Mindent összevetve, nagyon tetszik az új rom, de mégsem ezt fogom használni. Hogy miért? Amikor megvettem a Pulsét, néhány nap múlva, kicsinek bizonyult. Miután az Androidos szoftverek ingyenes, így az ember óhatatlanul több szoftvert pakol fel rá, mint amire szüksége lenne. Erre a gyári romok, a nagyon rossz memóriakihasználás folytán alkalmatlanok.
Ezért, mióta megvana telefonom, a MoDaCo által készített, egyedi romokon “élek”. Nem lesz ez másként most sem. Az általam elvárt, számomra kötelező programjaim sem fértek fel a készülékre, és még is 17!! megabájt szabad memória van a készüléken. A pulse, és gondolom más készülékek is, itt már nagyon belassulnak. Csak emlékeztetőül, a HTC Hero képes aká 120 megabájt szabad ramot, a desiré akár 250!! megabájt szabad ramot is tartogatni. Hát ehhez tessék viszonyítani a 17 megát…
Nem tudom elfogadni, hogy a híváslistám, nagyjából 10! másodperc alatt nyílik meg. ez egy kész örökkévalóság. Ezért minden tiszteletem mellett, továbbra is rootolni fogom a készüléket, és egy értelmesen kigyomlált, aránylag hibamentes szoftvert fogok használni. Hogy lesz-e ilyen? Hát persze…
csakhogy amikor felmentem az oldalra, azt mondta, hogy nem ismeri a telefonszámomat.. majd meglátjuk…
amúgy milyne tmobilos szutykokat szoktak még kiszedni a rom-okból?
@ barii Amenyire én látom, a programok számát csökkentik a minimálisra, egy két szoftvert kicserélnek, és a memóriakezelést javítják.
Amikor az 1.7-est felraktam, az is kiszedte aweb”n”walk-ot. És működött, ha a böngészőbe beírtam.
hali,
már megint elkezdtem a problémát csinálni magamnak,
az MCR r7.1-1.2-pulse-a2sd+ romot küldtem rá az 1.7MCRvanillás általam is teljes megelégedéssel eleddig használt, PRÍMA romra a backup és dalvik cache wipe -éket követően,
az Installation aborted lett a mutatvány eredménye,
részletesen:
Install from sdcard…
.
.
Copying files…
E: Can’t symlink /system/xbin/ [
E: Faliure at line 12:
symlink busybox SYSTEM:xbin/[
Installation aborted
? mit baltáztam el, talán csak az nem volt jó hogy az elöző ROM -ban 1.5 az újabban 2.1-es android dolgozik ?
@ kar vaj Szerintem egy wipe után próbáld meg visszatenni a Nandroid backuppal készített mentésedet, és örülj tovább az MCR 1.7-nek. Az r7 azonnal a 2 két megszokott hibaüzenettel indul, úgymint az FC voice search, és az android process…
viragk közben leesett, hogy valszeg az volt a baj, hogy wifi-n voltam. mi is a link? nem sikerült rátalálni… t-mobile oldalán van egy flash, hogy hogy néz ki, hát ki vagyo segitve, de link az persze nem.. istenem…
Ti látjátok a hivatalos dropbox-ot a marketben?
@ barii Én igen, de nekem már más rom van fent :D
Sziasztok! Ennél is lehet valahogy root jogokat szerezni? A régi superbootot próbáltam, de nem indul utána a telefon :/
@ lalesz Szerintem nem.
Azt szeretném kérdezni hogy Ti honnan szoktatok leszedni programokat játékokat androidmarketen kívül?
@ doci333 Én csak a Marketről. De próbáld meg az androidfreeware oldalát
:) mi? link? jó?
@ barii Holnap cikk. Ma még próbálgatom.
:D ok :D
amúgy a gyárival gyorsabb a video, de a a fényképek nekem fakók, meg kiégettek, eddig elég jok lettek, most vacak