T-Mobile Pulse eredeti Eclair rom. Az első tapasztalatok

Nagyon vártam hogy megjelenjen, elsősorban azért, hogy azok a programok, amik nem futtathatóak az Android 1.5 alatt, számomra is elérhetőek legyenek. Fontos az átlátható menü, a könnyű kezelhetőség, és a külső is. Eddig nagyjából 10-12 vátozatot próbáltam ki, de mindegyiknek volt valami hibája…

Csak remélni mertem, hogy a gyári romnak nem lesz. Végülis ebben nem csalódtam, a “Force Close” üzenetek száma láthatóan csökkent, bár azért itt-ott felbukkan egy-egy, de nem, zavaróan. Ilyen alkalom például, amikor a névjegyeid mellé, képeket akarsz rendelni. Többször is felbukkant a hibaüzenet, majd a sokadik kép beillesztése után megszűnt…

Apropó, kamera. Az első alkalommal nem akart fotózni, és az autófókusz sem működött. Több próbálkozás után, egy újraindítás segített a dolgon. Itt kell megemlítenem, hogy a kamera szoftverén valamit nagyon eltaláltak, mert óriási minsőség javulás történt! Nagyon tetszik, hogy geotag-et is tesz a képre, így az navigálásra is alkalmas lesz. Például egy kirándulás emlékei között, utólag könnyen azonosíthatóak a meglátogatott helyek. Itt kell megjegyeznem, hogy a kamera alkalmazás beállításai között, nem lehet kikapcsolni a geotag beillesztését. Ezért ezt csak a készülék beállításai között, a gps teljes lezárásával tudjuk megoldani.

Végre fel tudtam telepíteni a Goggles nevű programot, ami képes (elvileg) egy képet azonosítani a Google kereső segítségével. Nagyon tetszik az ötlet, és a kivitelezés is. Bár egyelőre csak játéknak tűnik, de komoly lehetőségek rejlenek a szoftverben. A következő hibaüzenetet itt sikerült begyüjteni, álló módban nem nagyon szeret analizálni.

Az Android 2.1-re már fel lehet telepíteni a GoogleMaps új, 4.x-es verzióját is, amely sokkal több lehetőséget kínál mint elődei. Pédául használhatjuk a Google, Buzz alkalmazását, amely már a megjelenése óta sok vita forrássa, láthatjuk a barátaink helyzetét, alkalmunk lenne a forgalmi információkat megjeleníten (persze ez nálunk nem működik), és ez lenne az alapja a Google ingyenes navigációjának, amely talán előbb, vagy utóbb nálunk is használható lesz. Itt jegyezném meg, hogy a gps vevő kikapcsolásakor, a Beállítások alkalmazás adta fel a harcot…

Ugye eddig három hibaüzenettel találkoztunk. Ezek egyike sem vészesen komoly, a bezárás üzenetre kattintva, minden működik tovább, mintha mi sem történt volna. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem tökéletes a szoftver.

Ezen az Android verzión jól használható a 3G watchdog alkalmazás, amely hűen követi adatforgalmunkat. Akinek nincsen több gigabájtos net előfizetése, ez a program kötelező darab. Pár szót a kinézetről is. Sokkal igényesebb a menü, az ikonok, és az alkalmazások felülete is. Szerencsére a háttérképek is változtak, de aki akarja az a régieket is tudja tovább használni. Megjelent az élő háttér, ami nagyon jópofa dolog, de még ebben a romban sem működik hibátlanul. Egy-egy alkalmazás bezárásakor, vagy újraindításkor rendszeresen eltűnik a beállított élő tapéta.

Nagyon ötletes, hogy elhúzható képernyőzűárat kapott az új szoftver, és végre a kezünk ügyébe került a némítógomb is. Mindent összevetve, nagyon tetszik az új rom, de mégsem ezt fogom használni. Hogy miért? Amikor megvettem a Pulsét, néhány nap múlva, kicsinek bizonyult. Miután az Androidos szoftverek ingyenes, így az ember óhatatlanul több szoftvert pakol fel rá, mint amire szüksége lenne. Erre a gyári romok, a nagyon rossz memóriakihasználás folytán alkalmatlanok.

Ezért, mióta megvana telefonom, a MoDaCo által készített, egyedi romokon “élek”. Nem lesz ez másként most sem. Az általam elvárt, számomra kötelező programjaim sem fértek fel a készülékre, és még is 17!! megabájt szabad memória van a készüléken. A pulse, és gondolom más készülékek is, itt már nagyon belassulnak. Csak emlékeztetőül, a HTC Hero képes aká 120 megabájt szabad ramot, a desiré akár 250!! megabájt szabad ramot is tartogatni. Hát ehhez tessék viszonyítani a 17 megát…

Nem tudom elfogadni, hogy a híváslistám, nagyjából 10! másodperc alatt nyílik meg. ez egy kész örökkévalóság. Ezért minden tiszteletem mellett, továbbra is rootolni fogom a készüléket, és egy értelmesen kigyomlált, aránylag hibamentes szoftvert fogok használni. Hogy lesz-e ilyen? Hát persze…

86 hozzászólás
  1. avatar
    2010. május 30. Válasz
    barii

    amúgy az ilyeneknek több a memóriája, mert nekem kb annyi hiányzik, hogy futhasson a háttérben egy IM kliens, ás előterben csinálhassak, amit akarok. mert most, ha nyitok egy ebuddy-t, és egy operát, akkor még vissza tudok váltani chat-er, de ha operában megnyitok egy oldalt, akkor már nem:(

    ja, most nem szaggatnak annyira a csikok, miota ujra inditottam. ujra inditani pedig azért kellett, mert a fényképező (ami folyton elhasal azóta is) nem fotozott… bejött, és aztán semmi, videora válta sem tudtam….

    • avatar
      2010. május 30. Válasz
      Gyurci

      @ barii A fényképező tényleg soxor elhasal.

  2. avatar
    2010. május 30. Válasz
    gusthy

    @kar vaj:
    a 2.1-es “hivatalos”-hoz való ilyenolyan romokat csak akkor tudod feltenni, ha előbb felrakod a hivatalos frissítést, onnan viszont no way back. Ellenkező esetben kicsi a /system partíció mérete, attól száll el a telepítés.

  3. avatar
    2010. május 30. Válasz
    szaboknak

    Sziasztok!
    azt tapasztaltam,hogy a zárhangot ha leveszem fényképezéskor akkor jelennek meg a csíkok a képen.
    Gyurci lenne egy kérdésem mégpedig az R7-es rommal kapcsolatban a modaco-ról,hogy próbáltad már és a telepités menete változott valamiben az 1,7-hez képpest.
    erre a leirásra gondoltam:https://navigyurci.hu/2010/01/10/t-mobil-pulse-frissites-hogyan-telepitsd/
    válaszod előre is köszönöm.

    • avatar
      2010. május 30. Válasz
      Gyurci

      @ szaboknak Hogyha már fent van az amonrarecovery, akkor letöltöd a *.zip fájlt, átnevezed update.zip-nek. Ezután kikapcsolod a készüléket, majd megnyomod a menü+letesz (piros gomb)+bekapcsológombot. A megjelenő menüben csinálsz egy wipe-ot. Ezután a “Flash zip from sd card” feliratra kattintassz, és vársz türelemmel… De előre szólok, hogy sok örömed nem lesz benne…

  4. avatar
    2010. május 30. Válasz
    viragk

    barii:
    webnwalk.hu

  5. avatar
    2010. május 30. Válasz
    szaboknak

    Gyurci
    Köszönöm akkor még várok csak a kevés hely zavar a 2.1-ben

    • avatar
      2010. május 30. Válasz
      Gyurci

      @ szaboknak Sajnos az eredetin kívül, csak egy működő rom van, de az is csak 47 megát hagy szabadon.

  6. avatar
    2010. május 30. Válasz
    szaboknak

    akkor megvárom a a2sd+ véglegest

    • avatar
      2010. május 30. Válasz
      Gyurci

      @ szaboknak Reméljük egyszer lesz egy működő, rootolt a2sd-s változat.

  7. avatar
    2010. május 30. Válasz
    XSAk

    Leírom, mit alkottam:

    Eddig a gyári1.5 rom volt rajta. Most feltettem a 2.1-es hivatalos frissítést. Nagyon gyors volt (!), akadásmentes az 1.5-höz képest.

    Elkezdtem visszapakolgatni az eddighasznált programokat, s még a felénél sem tartok, amikor már nagyon kevés hely volt, de a non-plus ultra az az, hogy mikor beállítottam egy második email címet szinkronizálásra, újraindult, s azóta is mindig elindulás után újraindul. Azon kívül, hogy holnap szervíz, van remény az 1.5-re való visszatérésre?

    • avatar
      2010. május 30. Válasz
      Gyurci

      @ XSAK Miért kell a szerviz?

  8. avatar
    2010. május 30. Válasz
    viragk


    Gyurci:

    Szia!
    A fényképezőgép részénél ki lehet kapcsolni a geotag hozzáadását.

    A másik, hogy a romfrissítéshez adtak uj PC Suite-ot.
    Örültem, hogy van benne Win7 driver. És meglepve tapasztaltam, hogy ez nem műkszik.
    Megint utánajártam a dolognak és azt állapítottam meg, hogy a korábban felrakott cikkel ellentétben a 2.1 romfrissítéssel megváltozott a telcsi PID-je (Product ID)
    Az 1.5-nél még 1501 volt most pedig 1502.
    Az PC Suit feltelepítése után pedig a driver könytárban lévő *.inf fájlokban 1501 szerepel.

  9. avatar
    2010. május 30. Válasz
    Wincmd

    Sziasztok!
    Valaki próbálta már a Modaco 2.1 romot? ( http://tinyurl.com/34ypwup )
    jól vettem ki, hogy app2sd csak az online kitchen-ben elkészitett romokon van, a szimplán letölthető verzió( r15 without additions) nem tartalmazza? látom alatta h van app2sd+ verzios is de arrol azt irták a forumon h lassabb. valakinek tapasztalata ezzel kapcs?

  10. avatar
    2010. május 30. Válasz
    kar vaj

    @ gusthy: köszi, gyurci tanácsát megfogadva visszakozok mert még van lehetöségem rá!

    [a pulse memória kapacitásával csak az SD-re települő progik használatát (a2sd) megvalósító ROM-ok felelnek meg számomra]

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás