Ha vasárnap, akkor sklave! Véletlen egybe esés a két nyári cikk egymást követése, de érthető is, hiszen tényleg nyár van. Igaz, hogy az elmúlt héten, volt olyan éjszakám hogy fűteni kellett, miközben itthon, a negyven fokot nyaldosta a hőmérő higanyszála. Néha azért találtam netet, és híreket is olvashattam az itthoni navigációs helyzetről, amit az iGO Primo megjelenése pezsdített fel egy kicsit.
Örömmel olvastam többek között, hogy nem csak a navigációs utasításokat mondja magyarul, hanem az utca neveket is, ami az itt olvasottak szerint nem hibátlan, és bánthatja a fülünket. Mondandóm tartalma nem ennek megvitatása lenne, csak azt szeretném elmondani ami erről eszembe jutott, és lehet hogy szorosan nem kapcsolódik a felvetett problémához. Bár, aki mostanában tervez külföldi utat, annak esetleg lehet gondolatindító…
Pályám kezdetén, nem lévén navigáció, a térkép volt az – az eszköz, amivel A-ból B-be eltaláltam, és nem volt gond az országon belül. Szeged kimondva is Szeged volt, és Sátoraljaújhely kiejtése sem okozott gondot, sőt Rásonysápberencs kiejtésébe sem tört bele a nyelvem. No, ezt azért nem mondhatjuk el, a külföldről ide látogatókról. Nem tudom, hogy egy idegen nyelvű szoftver, hogy birkózik meg a fent leírt városnevekkel, de valakinek, akinek van Primo a birtokában, ha beszámolna erről, azt nagyon megköszönném.
No, akkor irány külföld! Már a környező országok városnevei sem egyszerűek, ha arra kerül a sor hogy átléptük a határt, bár ez még nem okoz nagy nehézséget. A felhozott példák véletlenszerűek és annak érzékeltetésére szolgálnak, hogy milyen nehéz nekünk, hiszen egyedül vagyunk nyelvünkkel, és az elmúlt 20-30 évben, nem akarták belátni, hogy a világ nem fog megtanulni magyarul, tehát nekünk kellett volna megtanulnunk a világ nyelvét. A szándék meg volt, hiszen úgy gondolták, hogy a nap is Keleten kel, tehát a nyelvtanulást is abból az irányból kell kezdeni. Ez rendben is lenne, de Nyugaton nyugszik.
Elhatározzuk, hogy elmegyünk és meglátogatjuk Pozsonyt és azt látjuk a táblán, hogy Bratislava. Aki nem tanulta meg, mindkét nevet, annak már nehézséget okoz. Higgyétek el találkoztam ilyennel. Lučenec-et könnyebben beazonosítjuk, mint Losonc, de nem biztos, hogy Zvolen, mindenkinek egyértelműen Zólyom, és ha valaki azt mondja szaladj át Rimaszombat-ra, lehet, hogy meglepődik a navigáció által mutatott Rimavská Sobota feliraton.
Ha Délre megyünk, talán még nehezebb lehet, ha a célunk Kolozsvár, aztán nem hiszünk a táblának ami Cluj-Napoca feliratot tartalmaz. Lássuk be, ebben már semmi hasonlóság nincs csak úgy, mint abban, hogy Oradea mint Nagyvárad. Keleten a dolog még bonyolultabb, hiszen, ott a feliratok, már egyes korcsoportoknak olvashatatlanok, hiszen lehet, hogy tudja – mert hallotta, hogy Ungvárra megyünk, de a táblán valami kiolvashatatlan felirat van.( Ужгород) Persze ha már ott vagyunk, akkor meglátogatjuk Munkácsot, de a táblán megint valami „izé” van.( Мукачево)
Ezek csak példák, és szándékosan város neveket hoztam fel, nem beszélve utca nevekről, amik még bonyolultabbá teszik a munkánkat, ha címet kell keresnünk, és meg kell kérdezni az utca emberét, aki lehet akár Pólika Pál ( Az utca hírmondója) is, hogy hol találom a Владимир Ильич Ленин utcát.
És legyen itt, egy hazai példa is, abból a korból, amikor navinak még híre-hamva nem volt, és elindult egy társaság Budapestről.
Meleg nyári reggel volt, ezért korán indultak, mert az eszközben még nem volt légkondi. Légkondi? Filmekben láttak ilyet. Négyen voltak. Egy sofőr, és három rakodó. Az eszköz pedig a nagytestvér zászlóshajója, egy pótkocsis KAMAZ, amit fent említett nemzedék KAMA 3-nak nevez, ha esetleg szembe jön vele egy erdei úton. A társaságnak össze kellett húznia magát, mert azért ennyi embernek nem volt túl tágas adott eszköz fülkéje. Elbohóckodtak az úton, és talán abban a reményben indultak, hogy fürdenek is egyet, hiszen a cél, Tapolca volt. A sofőr biztos volt már ott, mert nem nézte a papírt, amit kapott a fuvarfeladathoz.
Eközben, két hivatalos aszfaltgrafiti készítő, akik fényes nappal végezhették áldásos tevékenységüket, hiszen ez volt a munkájuk,(Útfestők) reggel korán elkezdték festeni, a gyalogátkelő (Nem zebra! ) széles sávjait, hogy végezhessenek a minél előbb, hiszen nagyon melegnek ígérkezett az nap, és még a forgalom se indult be a kedvelt üdülőhelyen, Tapolcán. Amikor kész lettek a délelőttre tervezett munkával, elővették az otthonról hozott elemózsiát, és egy nagy fa árnyékában falatozni kezdtek. Már nagyon meleg volt, és ilyenkor nem lehet festeni, mert lassabban szárad a festék.(?) A nagy meleg rögtön megszárítja a festék tetejét, és akkor az alatta lévő réteg nem tud kiszáradni.
Éppen szunyókáltak, amikor csörömpölve megállt egy pótkocsis szerelvény. Igen a KAMA3. A melegtől kitikkadt négy ember szállt ki, akik megkönnyebbülve nyújtóztatták végtagjaikat. A két „grafitis” álmos csodálkozással nézte a jelenetet, hiszen itt nem megszokott látvány a fent leírt jármű. Az egyik elindult az éppen sziesztázók felé, akik álmos érdeklődéssel várták a közeledőt, aki illedelmes köszönés után, valami ismeretlen cég felől érdeklődött.
A két festő bágyadt tekintetüket egymásra emelve egyszerre kérdezte a másiktól
– Itt? Hiszen ez egy üdülő terület!
Sofőr erősködött, hogy márpedig ezt a címet kapta, és ennek itt kell lenni.
– Oké góré – mondta két festő közül az egyik- Lássuk a papírt!
Az ember, a melegtől és a hosszú utazástól kitikkadva elvánszorgott a papírért, ami valahol a fülke mélyén lapult. Három fej egyszerre nézte az irományt, ami géppel volt írva. Utca, házszám, város. Irányítószám: 8300 Tapolca. A két festő tartózkodási helyének irányítószáma: 3519 Miskolc-Tapolca
A következő részben Nyugat felé vesszük az irányt, hiszen a nap is Keletről Nyugatra járja megszokott útvonalát.
Jó gurit
sklave
A a térkép fotóját, az utikönyv.eu oldaláról kölcsönöztük. Köszönjük.
Szia Sklave!
Na ez jó reggeli olvasmány volt, jó témaválasztással és klasszul megírva, köszönöm :)
És ugye van, ahol csak feledékenységből, van, ahol udvariatlanságból nem írják ki a közismert magyar neveket a helységnév-táblákra. De ez már nem szakma, hanem politika, úgyhogy nem megyünk bele ;)
Az “utca hírmondója” egyébként Lópici Gáspár, akit Szilágyi István játszott (“…úgy is mondhatnám, hogy én alakítom a közvéleményt!”).
Pólika Pál a lengyel származású, vaksi gátőr volt a Le a cipővel-ben. Az ő híres mondása volt az “Enyim kulup!”, és Gyenge Árpád alakította. (“Spiller, tisztelettel” — mondta oly sokszor, erre is minden harmincöt fölöttinek emlékeznie kell az Egy óra múlva itt vagyok!-ból.)
Mindketten úgynevezett “epizodisták” voltak, ezekkel a kisebb szerepeikkel mégis halhatatlanná váltak.
Bocs az OFF-ért :)
@Zsolto Szia.
Köszi. A nevek. Valóban kevertem őket, bár nem volt szándékos, de ennyi év távlatából…. :) Bár mellék szereplők voltak, de mint a te példád is mutatja, azért emlékszünk még rá :D