Meglehetősen nagyot szól a TomTom új térképe. Az adatbázis méretének a bővülésével, nemcsak a hibák csökkennek folyamatosan, de úgylátszik a térkép fontosabb elemei is végre láthatóvá válnak…
Az M60-as út Pécs melletti szakasza után, felrajzolták az M31-es, és az M43-as utakat is. *Ezek jelenleg sem Navteq, sem pedig a TopMap legújabb térképén nincsenek rajta. Most kezd beérni az a sok munka, amiről anno, a Tele Atlas sajtótájékoztatóján beszéltek…
Lássunk néhány screenshotot, a hitelesség kedvéért:
Az M60-as Pécs mellett.
Az M43-as, Sándorfalva mellett.
Az M31-es, Gödöllő, és az M0-ás között.
A mostani térképverzió, a v855.2884.
Jól látható, hogy a fontosabb (nagyobb) frissítések felkerültek az új térképre. Kíváncsi vagyok, hogy a sebességhatárok, kanyarodási szabályok, és esetleg az érdekes pontok mennyisége változott-e? Tesztünk hamarosan.
*A mondatot félreérthetősége miatt, töröltem.
Azért azt megnézném, hogy a TopMap térképeken kivül melyik másik ismeri pl. Budapest V. kerületének pár hónapja átvariált utcáit. Súgok kicsit: egyik sem, és nem is fogják egyhamar. (csak kb. 1 év késéssel)
@ mapper Bármelyik TomTom, amelyikben van térképjavítás, és a gazdija veszi a fáradságot, hogy kijavítsa. Azután pedig az összes többi letölti MapShare-en (utca név, utca iránya, utca lezárása). :) Pesze lehet, hogy tévedek.
Ebbe ne menjünk bele, mert minden térképi adatbázisnál vannak komoly hibák (földutak, egyirányú utcákba rossz irányból történő benavigálás, stb, stb…)
Fölösleges flémet csinálni!
V. ker változások valóban már aznap, amikor az indexen megjelent a cikk MapShare-be fel lettek tolva… Ha változásról van szó a MapShare verhetetlen, csak kell egy TomTom tulaj aki arra jár vagy tud róla! És mivel egyre több ilyen van ezért ez egyre jobban használható lesz itthon is…
Egyébként igen a TopMap jó eséllyel be szokta előzni frissítésekkel a többieket, de az utóbbi 1-1,5 évben ez többször sem sikerült.
Pl. M31, Gödöllői körforgalmak az M31-nél (kettővel ezelőtti frissítésen rajta volt), Nyíregyházi elkerülő (még régebbin)…
@ ucker_tr Erre gondoltam. :)
ucker tr: én a jászberényi “helyzet”-ről tudok helytálló információkat.
Majd ha már eldöntötték az illetékesek az adu körforgónál ki merre mehet, tudósítok arról is. :)
Mer’hogy most arra mennek az autók, amerre látnak. Hivatalosan nincs átadva a körforgó, csak úgy “van”, mert lett.
Apám szokta mondogatni: “…fiam, vagyunk mert lettünk…”
Kedves Mindenki,
Nem akarom ezt az itt kialkult épületes “vitát” megbontani, de azt szeretném mondani, hogy nagyon sok új készülék jelent meg a piacon a ma nyílt IFA kiállítás kapcsán.
Itt a Tomtom Go1000 és Go1005 299 € illetve 349 €-ért szeptember közepétől:
http://href.hu/x/d4uu
De lehet új Garmin modelleket is nézegetni 159 €-tól 299 €-ig.
http://href.hu/x/d4ur
A Navigon sem maradt ki a sorból:
http://href.hu/x/d4us
Nekem csak a NavNGo hibádzik, igaz a szoftvercég a módosított Igo Primot az új Becker készüléken mutatja be.
http://href.hu/x/d4ut
Csak azt sajnálom, hogy az eredeti IGO Primo nem ezen a vason van, hanem a Navon gépén ! :(
Jó olvasást ! :)
@ Bagi Köszönjük!
Sziasztok!
Nekem továbbra is azt írja ki a TOMOTOM Home, hogy több mint 20 hete nem frissítettem a készüléket, pedig megtalálja a mapshare frissítéseket és le is szedi azokat….ötlet?
@ Marci Láttam. Továbbra is csak a türelemet tudom javasolni.