Valamikor naprakész voltam mobiltelefon ügyben, aztán rájöttem, hogy nem tudok lépést tartani a fejlődéssel, és igazából, nagyon zavartak az egyre kisebb készülékek. Ezeket nem tudtam menetközben használni, mert egyre kisebbek lettek a gombok, és egy sms megírás miatt semmi kedvem nem volt megállni.

Bonyolult volt a menükben lépkedni, annak rovására, hogy például színes lett a kijelző, szép ikonok lettek stb. nem beszélve arról, hogy a képek küldését se nagyon tudtam volna kihasználni, nem beszélve a mobil internetről, amit néha kipróbáltam, modemként használva az öreg 5110-es Nokiát, viselve ennek következményeit. A következmények?

Mivel általában külföldön tartózkodom, az esély hogy rám jön a „majdbenezetezek” érzés, sokkal (Sok call? Milyen összefüggéseket talál az ember, ha telefonról írkál !?) nagyobb eséllyel kap el, a határon kívül. Ennek következtében a számla összegének a horribilishez való közelítése is valószínűsíthető, majd a szolgáltató levelének kibontása után, ezen arányok számszerűvé válnak.

A számla láttán a kérdés megfelelő(?) hangnemben érkezik nejtől, hogy „- Kivel beszéltél ennyit, mert nem velem az biztos?” Ilyenkor jön a magyarázat, hogy az nem beszédforgalom, hanem adatforgalom. Persze neki teljesen mindegy ( Lássuk be igaza van) a technika eme vívmánya nem kelti fel érdeklődését ( Még jó!) és próbálod visszafogni a vágyat, hogy ilyen áron szerezz tudomást a világ dolgairól, növelve ezzel látóköröd szélességét. Marad a „ Hátha lesz ott net” vagy a „ Megyek, keresek egy internet kávézót” megoldás. Utóbbi még mozgásra is kényszerít, ami az egészségednek is használ, illetve okozhat meglepetést is, mint például ebben az esetben. Szóval maradtak a navigációs kütyük. Azért ez sokkal olcsóbb, mint például, mobilneten lejátszani egy nagyháborút a honfoglalón.

Jó. Hallottam, és nagyjából figyelemmel kísértem, hogy merre is megy a technika, de elmúlt már a vágy, hogy mindig a legújabb készülékem legyen. Jöttek a navigációk. Először nekem is PDA-n, tehát megtudtam, hogy ezeken a kütyükön a Winmobil operációs rendszer fut. Volt kollégám akinek, közben okostelefonon ment a navija. Nyugtáztam ezeket az infókat, de nem merültem el annyira a lelkivilágukban. Aztán idekeveredtem a navigyurcira.

Itt volt (van) mindenféle info, a navikról, és egyre több dolog az Androidról. Android. Kezdtem olvasni Gyurci Androidos cikkeit. Egyre többet olvastam, és egyre kevesebbet értettem. (Illetve még, kb. ugyanott tartok) Annyit tudok, hogy ez egy operációs rendszer, amit a google fejleszt mobileszközökre, és állandóan buherálják, hogy jobb legyen. Vagy csak úgy. Mindegy „ Kell valami Androidos kütyü” Ez az akarat lett egyre erősebb, ami akaratot nem kicsit befolyásoltak az itt olvasottak. Szétnéztem, hogy mit kóstál egy ilyen szerkezet. Hááát! Mondjuk nem olcsó, vagy is… mostanra van már elérhető áron. (Persze ez relatív)

Kinéztem azt, amiről most kezdett el írni Gyurci. Igazából nem vagyok típusfüggő (Vagy nem tudom még) Annyira nem érdekelt, hogy milyen, csak Android legyen, hogy lássam, hogy az micsoda, vagy mi a csoda. Ok. Akkor legyen ez. Ez az elhatározás nagyon szép, és jó, és pozitív. Az elhatározás megvalósítása a terep előkészítéssel kezdődik. Mindent az alapoktól. Fel kell építeni a történetet.

A történetet, amit….. Szóval be kell csempészni az életembe (A család életébe) az új kütyüt. Mondhatnám, legalizálni kell a kapcsolatot. Vannak variációk, hogy kitől is, és honnan származik. Az egyik aki szóba jöhet, nem jöhet szóba, mert ráfogott szerkezetek mennyiségéből, már kereskedést nyithatna. Marad a második lehetőség. A megérdemelt munka jutalma. Ez a cég szempontjából is nagyon jó, ugyan is nem kell kp-t adni, ami ugye adóköteles. A melegétkezési kártyán, viszont nincs Android operációs rendszer, ennek következtében a buherálás lehetősége egyenlő a nullával. (Ugyan hol találok tanácsot arra, miként kell a melegutalvány romját főzni, hiába a látszólagos összefüggés)

– Szia fönök! Lenne egy kis megbeszélni valónk….- becsukom az iroda ajtaját, és szépen elmondom, hogy milyen lehetősége van arra, hogy a cég megajándékozzon engem egy új mobiltelefonnal, munkám elismeréseképpen. Az ötlet nyitott fülekre talál. Zavar, csak az Android elhangzása után lép fel. Nagyjából elmagyarázom (Mert csak nagyjából tudom), hogy mi a lényege. Azért azt tudni kell, hogy a góré eléggé képben van számítástechnikával kapcsolatban Egy gond van. A cég egy másik mobilszolgáltatóval van üzleti kapcsolatban.

És láss csodát! Felhív valakit, hogy milyen lehetőség lenne egy másfajta, de droidos készülékhez hozzájutni. A vonal túlsó végéről jön az infó, hogy ebben az árkategóriában a Samsung Spica lenne. Hát ha ez, akkor ez. Nem vagyok függő (Vagyis nem tudom) Telefon helyett jó lesz. Ok. Fussak ki a közelben lévő üzletbe, ő addig lebeszéli telefonon (Symbianos, mint megtudtam. Ő lehet, hogy nem tudja) Ilyen gyors tempóra nem számítottam. Futunk a boltba, egy kollégával, akit megkértem, hogy vezessen, mert a történések hatására érzem, hogy most erre nem tudnék figyelni…

Az üzletben tudnak mindenről. Készülnek a papírok….. ekkor a hölgy közli, hogy….. nincs raktáron. Várni kell rá, de nem sokkal kedvezőtlenebb kondícióval, hozzá juthatunk( A cég) egy HTC Desire-hez.( Ez van raktáron) Opsssz. Kicsit kiszárad a szám, mert nagyjából el tudom helyezni a skálán ezt a készüléket is. Gyors telefon. Legyen, vagy ne legyen? Góré kicsit töri a fejét, és arra a következtetésre jut, hogy annyira azért nem vagyok jó munkaerő…..De! Ő kitalálta, hogy mint nagyfelhasználó kérhet tesztkészüléket. Kér.

Közben marad (Illetve majd jön)a Spica. A levél megy. Ez a „fegyenc járat ” indulása előtti pénteken történik. Vasárnap bepréselődünk a buszba, és részemről Android nélkül indulunk. Nem nagyon van kedvem semmihez. Beleéltem magam, hogy az elkövetkező 3-4 hétben, majd jól megnézem az Androidot. Hát nem.

Hétfőn délelőtt lomolok valamit a kocsi körül, és nézek ki a fejemből. Nem nagyon van kedvem semmihez. Elpakolgatok a fülkébe, és várom, hogy adjanak valami melót. Csörög a telefon. A góré közli, hogy megjött a Spika a boltba, mehetek érte. Egy nap. Egy nappal később, már 1700 km-el arrébb vagyok Androidos telefon nélkül. Hogy lehet ezt kibírni!? Persze ki lehet, csak ha rákészül az ember valamire… Ezt csak az tudja, aki készült már rá valamire.

Nehezen mennek a napok, és kezd homályba veszni a telefon képe. Elfoglal a munka, és a Sygic Truck tesztelése, bár írni nem nagyon van kedvem, mert teljesen máshol járnak a gondolataim. Azért az események történései néha helyre ráznak. Ilyen hangulatban vánszorog el két hét. A második hétvége közeledtével esélyem van eljutni arra telephelyre, ahová a busz érkezik. Gondolataim felélénkülnek, hogy esetleg hozzájutok a szerkezethez, mivel el tudják küldeni a kijövő kollégákkal, és akkor…. Igen, akkor végre itt lesz a kezemben.

A hétvégére jól elküldenek, de hétfőn ott leszek. Ott leszek, ahol lennem kell. Közben hívom a kollégát, akit megbíztam a kézbesítéssel. Érdeklődöm a csomag hogyléte felől. Ott van a csomag. Jól van a körülményekhez képest. Közben megjegyzi, hogy ez valami nagyon komoly, és jó nagy képernyője van(?) Hmm. Mihez képest? Azért, ez csak egy okostelefon. Egy Androidos okostelefon. A hétvége csigalassúsággal telik. És a csigalassúsághoz társul, a „semmihez nincs kedvem, mert olyan lassan megy az idő” szindróma. Vasárnap este, nehezen megy az elalvás, megbosszulva a hétvégi semmittevést, de sikerül rávenni magam, az alfa állapotra. Mélyalvásnak nyoma sincs…

Mennem kell még 130-140 km-t a célig, mely esetemben nem egy város hanem …. Igen ennyi választ el minket. Átvergődöm Antwerpen reggeli csúcsforgalmán, majd Rotterdam nem kevésbé lebénult körgyűrűin. Közben, kolléganőm telefonál, hogy van valami irat nála a kocsihoz. Meg egy telefon. Honnan is tudhatná, hogy ezzel a hívással, milyen mértékben befolyásolja a kamrák fibrillációját. Megérkezem és rohanok az irodába, ahol a „futár” megőrzésre hagyta a készüléket. Végre!

– Szia – mondom nyugalmat erőltetve magamra. – ad egy fehér, bélelt borítékot, amiben bélés, a valamikori pukkangatós szatyorból van, meg egy sima A5-ös. De, hol a doboz, hol a telo? Igen, a teló „doboza” a bélelt boríték. Ez egy pillanatra csalódást okoz, hiszen nagyjából elterveztem, hogy milyen lesz majd a kicsamagolós bemutató, az ideiglenesen studiová alakított fülkében, meg hiányzik a kibontás varázsa is. Az érzés, amikor az ember birtokba vesz egy új kütyüt, amit soha nem tud már visszarakni a saját dobozába.

Mindegy. Lényeg, hogy itt van. Kicsúsztatom a borítékból, és csodálkozom. Ez, mintha nem az lenne. Tényleg olyan nagynak tűnik, de be tudom annak, hogy a boltban kisebbnek látszott, hiszen volt a bemutató teremben. Mellette egy hálózati töltő is ami, a kezembe eddig megfordultakhoz képest elég lapos. Furcsa érzéssel megyek vissza a kocsihoz. Nem merem bekapcsolni. (Hogy ez milyen hülyeség!) csak nézem. Talán attól félek, hogy gőzöm se lesz, hogy mit kell vele csinálni, vagy nem tudom Megnézem a neten, hogy mi is az, ami nálam van, és megdöbbenve veszem észre, hogy ez nem a Spica.

Folytatás

Jó gurit
sklave
A képet a s3.amazonaws.com-ról kölcsönöztük. Köszönjük.