Az előző rész végén azt ígértem, hogy utána nézek miként lehet-vagy nem a Sygic-ben utat kizárni, illetve elkerülni egy bizonyos pontot. Jelenthetem, hogy mind a tervezett úton, mind elmentett útvonalon lehet elkerülést csinálni…
Ez további gondolkozásra serkentett, és más alternatívákat is nyitott előttem. Olyanokat, amit a nagy tesztelés közepette nem vettem számításba, illetve mint lehetőség nem is merült fel bennem. Igen. Szó szerint elkerülte a figyelmemet.
Nézzük az útvonalat. Miskolc-Zalaegerszeg. Látható, hogy a Sygic Drive/Truck az M0-án körbetervez, majd a Balaton mellett elhagyja az M7-es kényelmes, és gyors sávjait és innen főútvonalon halad tovább (Más lehetősége nincs arra, hogy a lehető legtovább tartson autópályán), amit a szoftver nagy erényének tartok. Mármint, hogy a lehető legtovább a tart pályán, illetve az első adandó alkalommal fel is visz rá.
Most kerüljük el Balatonszentgyörgyöt, mert kiderült, hogy valami van arra… Kilépünk a főmenübe. Térképtallózás. Ránagyítunk Balatonszentgyörgyre. Az alsó sorban, a lehetőségek között van az, ami nekünk kell. Alul középen a kis kereszt. Katt, és kapunk egy helyi menüt. Itt a lehetőség az elkerülésre. A többire később visszatérünk, hiszen gondolom nem csak nekem kerülte el a figyelmemet, ennek a menünek a használata.
A bal felső sarokban olvashatjátok az instrukciót. A térképre kattintva megjelenik egy kis kereszt. Ezzel a kereszttel kell beállítani az elkerülendő rész sugarát. Nem tudom mekkorának kell lennie, mert a lenti képen látható nagyságú kijelöléssel, nem kerülte el az utat.
Oké. Nézzünk egy nagyobb barna foltot ( Mindig megállapítom, hogy az esztétika nem erőssége ennek a verziónak).
És elkerülte Balatonszentgyörgyöt. Elment Nagykanizsáig, és ott ment le a pályáról. Ha ránagyítunk a térképre, akkor láthatjuk, hogy Balatonszentgyörgynél, ott a barna pötty. A kikerülést, újra a főmenü/térképtallózás opcióra kattintva szüntethetjük meg.
Kattintás a barna foltra, majd a lenti sorban, előbukkannak a lehetőségek. Középső kereszt, és ott az opció. Elkerülés megszüntetése. Tehát, így lehet elkerülni a Sygic-ben egy adott pontot. A mentett útvonalakban is ezzel a módszerrel lehet elkerülést beállítani, követve az előző részben leírtakat, az útvonaltervezéssel kapcsolatban, nem elfelejtve a GPS kikapcsolását.
Ennek a menünek a többi opciója is megmozgatta a fantáziámat, hiszen innen, sokkal egyszerűbb köztespontot megadni, ha nem tudjuk a címet, mint a főmenü/köztes útvonalpont opcióban. Tulajdonképpen, ezzel a menüvel szerkeszthetjük a betöltött útvonalat, megváltoztatva az egészet. Hozzáadva az eredeti célponthoz egy másikat, vagy adott célt, vagy térkép pontot köztes célnak, vagy végcélnak megadva. Bízva az olvasó kreativitásában, ezekre nem térek ki részletesen. Remélem sikerült, egy újabb arcát megismertetni a Sygic Drive-nak, illetve a Trucknak.
Jó gurit
sklave
Kapcsolódó cikkek: Tervezd meg előre az útvonaladat.
Azért ez a barna folt nem túl jól van kivitelezve. Kínlódtam már ezzel Horvátorszába menet. Szlovéniában Lendavánál nem akartam felmenni arra a pár kilométerre a pályára, ezért raktam nagyon sok kis barna foltot, de úgy sem kerülte el, ha nagyobb barnát raktam volna, akkor meg azt is elkerülte volna, amin menni akartam. Megoldottam, 5 darab köztes útvonalponttal, de nagyon fapados dolog ez így.
Az lenne a legjobb, ha adott jelű utat el lehetne kerülni, vagy ahogy a Garminban is van, meg lehet adni útszakaszokat (az sem tökéletes).
@ b4rn3y Igen, elég furcsa megoldás.