Garmin 3760T. Nagyot szól

Volt idő, amikor nagyon szerettem a Garmin készülékeit. Nem igazán volt velük gond, jól néztek ki, és a mellékelt NaviGuide Magyarország kártya, mindíg tökéletes navigációt biztosított. Azután megjelent a 13xx-es sorozat, amiből több példány is átfutott a kezemen.

Ezután már nem voltam annyira lelkes… Azonban azóta sok víz lefolyt a Dunán, és ismét egy-egy készüléket kipróbálok. Így volt ez a Garmin 465T-vel, és most a 3760T-nek sem tudtam ellenállni. Töredelmesen bevallom, most nem is csalódtam. Az első dolog ami megfogja az embert, az a külső. Hasonló érzés, mintha egy iPhone-t fognál a kezedben. Azt már meg sem említem (hiszen valószínüleg Ti is tudjátok), hogy a Garmin kijelzőknek jó a fénye, de ez a készülék még annál is jobb, mint ami az emlékezetemben élt…

Szikrázó napsütésben is nagyon jól látható. Ez a tulajdonsága talán az összes többi navigációnál jobb. Még a drágábbak is lemaradnak, és nem is kicsit. Lássuk hogyan teljesített teszt közben.

Nem ereszteném hosszú lére, hiszen oldalunkon már megjelent egy teszt a Garmin 3790T-ről, és abban szinte már minden fontos tapasztalatról szó esett. Inkább csak a saját benyomásaimról írnék most.

Az autóba beszerelve, néhány mozdulattal beállítható. Amin csodálkoztam, hogy egy ilyen minőségű (és áru) készüléknél, miért kell a töltő/tmc kábellel hadakozni, miért nem lehetett a tmc vevőt beépíteni a készülékbe?

A képen látható típusnál, nem csak a vevő, de még a tmc antenna is felkerült a tartóra. És mindez külön töltés nélkül is működik. Jól példázza azt, hogy minden fejlesztést nem mindíg lehet megtalálni egyetlen készülékben. Persze ettől még tökéletesen működik, és a kábelt, ha nagyon muszáj, akár be lehet építeni a műszerfal mögé is.

Egy biztos, a forgalmi információk megjelenése jól látható, és jól értelmezhető is. Talán az egyik legjobban használható, az általam használt készülékek között. További érdekesség az elfordítható kijelző. Azok, akik így szokták meg, vagy ez a nézet számukra kedvesebb, esetleg kézből navigálnak így is álló módban is használhatják.

Hoppá, egy fontos újdonság majdnem kimaradt, miltitouch kijelzővel van szerelve. Így két ujjal nagyítható, vagy kicsinyíthető a kép amit látunk. Tényleg tiszta iPhone… A 800×480-as kijelzőn szépen mutat még a térkép is…

Navigálás közben jól teljesített, bár én hiányoltam a NaviGuide Magyarország térképet. Hiába a Navteq frissen szerzett tmc tudása, azért a térkép adatbázisának még van hová fejlődnie. Persze hogyha volna annyi pénzem, hogy megvegyem ezt a kütyüt magamnak, akkor valószínüleg megvenném hozzá a Magyarország kártyát is. A közel tízezer forintos ára, a folyamatosan friss térképekkel igazán elfogadható.

A gps vevő nagyon hamar magára talál, a pozicionálásra tényleg csak néhány másodpercet kell várni. Kíváncsi lennék, ebben a hidegben hogyan teljesít. Mindent összevetve, élmény volt használni, a vékony ház, a fantasztikusan jó kijelző, és a gyors gps vevő mindenképpen a navigációk high-end kategóriájába emeli.

Lássunk néhány technikai adatot:

– Méret:12.2 x 7.5 x 0.89 cm
– Kijelző felbontása: 800 x 480 képpont
– Súly: 113,4 gramm
– Működési idő akár 4 óra
– Bővíthetőség: Micro SD

Az extrák között megemlíthető a:

– Geotag-gel ellátott fotók alapján történő navigáció!
Garmin EcoRoute
– Garmin Lock
– Számológép
– Valutaváltó
– Világóra

Ha gyűjteném a különböző kütyüket, és eltenném az utókor számára, ez a darab biztosan köztük lenne… A készüléket a Speed Hungary Kft-től kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük.

47 hozzászólás
  1. avatar
    2010. december 2. Válasz
    csizi65

    üdv hát jól hangzik a teszt bár csak én is ilyen mellett döntöttem volna be kell ismerni balga voltam

  2. avatar
    2010. december 2. Válasz
    deathroww

    Szia Gyurci.

    Segitségedet szeretném kérni evvel a tipússal kapcsolatban .Kérdéseim az alábbiak lennének : 3760 tudja a 3 D domborzati ábrázolást vagy nem ?
    A másik pedig a tmc antennával kapcsolatban az alábbi lenne :több tmc-s képet is láttam különböző forumokon stb ,de mindegyiken 1-2 perc volt feltüntettve késésként,mivel volt nüvi 765 és 255 garminom és ezekben minden késés kb 1-2 percnek volt feltüntettve ezért használhatatlan volt,mert mindig a dugóban vitt volna keresztül (tudom hogy ezek már nagyon régi tipusok) ,de ez derült ki abból a tesztből is amikor tmc-s navikat hassonlitottatok össze . A 3760 -nak fejlettebb ez a időmegállapitása ?.
    A Tomtom go 750-em ilyen szinten tökéletes ,mert jól állapitja meg a késés várható idötartalmát.
    De most már elegem van a tomtomból és megakarok töle szabadulni ,mivel már harmadjára volt a szervizben kicserélték már a tmc antennát ,utána a készüléket + az antennát ,de 2 hét múlva megint nem müködik megfelelően ,és én ezt már piszkosul unom.
    Beszéltem Rékával is hogy nem lehetne egy másik tipusú készüléket kérnem ,és ha kell akkor kifizetném az árkülönbözetett is.
    Erre a válasz :” Nyugat -Europában ennek nem lenne akadálya,de mivel Kelet -Europában élek és az országban nincsen szervíz ezért ez nem lehetséges ,és a webshop meg nincs.
    Kérdésemre ilyenkor mit lehet tenni ,az volt a válasz hogy semmit ,küldjem ismét el a szervizbe és reménykedjek hogy elöbb vagy utobb nem fog meghibásodni a készülékem.
    No comment .
    Segitségedett előre is köszönöm.
    Üdv.

    • avatar
      2010. december 2. Válasz
      Gyurci

      @ deathroww Nem tudom ezt a felvilágosítást ki adta neked, de én több embert is ismerek, akiknek némi utánjárással kicsérélték a késazülékét…

  3. avatar
    2010. december 2. Válasz
    Vipking

    deathroww!

    Nekem 3790T típusú készülékem van, ami tudtommal csak a hangutasítással van kiegészítve a 3760T-hez viszonyítva. Az időbecsléssel kapcsolatban annyit tudok mondani, hogy folyamatosan ujraszámolódik az éppen aktuális helyzetnek megfelelően. Pl. ha megállsz tankolni, akkor a várható idő is módosul. Ha azt észleli, hogy a reggeli csúcsban olyan útvonalon jársz, ahol már korábban is beragadtál a dugóba, akkor azt is felhasználja a számításaihoz.
    Azt javaslom, hogy menj el egy műszaki áruházba, ahol ki tudod próbálni működés közben. S ha tényleg szeretnél egy jó navigációs kütyüt, akkor megvan a veszélye annak, hogy azonnal megveszed! :-)

  4. avatar
    2010. december 2. Válasz
    Sancho

    Szia deathroww,

    A 3790T tudja a 3D domborzati modell és a 3D épületek megjelenítését, a 3760T ennyivel kevesebb, az nem tudja.

    A TMC nem azért jelez 1-2 percet a Garminokon, mert azok nem jók, hanem mert a TrafficNav Kft. képtelen megfelelően értelmezni a TMC szabványt és csak iGO-ra optimalizál. Sokszor jeleztem nekik, és a NaviGate is tudtommal megtette ezt, hogy jelezte nekik, hogy nem megfelelő paraméterezéssel küldik ki az adást, nem teljesen szabványosak. Vagy nem értenek hozzá annyira, mint kéne, vagy aki dönt ebben, azt nem érdekli, hogy a világ legnagyobb GPS gyártója a Garmin, vagy van még tippem, de az nem szalonképes. A TomTom mást értelmez rosszul, azt is meg tudja szívatni a TMC hazai nem teljesen szabványos adása. Csak az nem ilyen feltűnő.

    Jómagam is teszteltem a 3760T modellt, és nagyon tetszett. Igyekeztem visszafogni magam a tesztemben, hogy ne ajnározzam szét, de hát ha a Garmin jól eltalálta a GPS-ek iPhone-ját, akkor nincs mit tenni. :)

    Garmin forever! :)

  5. avatar
    2010. december 2. Válasz
    deathroww

    Vipking!

    Köszi a segitségedet ,már voltam egy Mediamarktban és ott kiprobáltam csak sajna a tmcantenna nem volt hozá csatlakoztatva :(.
    Most nézegetem a neten hogy hol olcsobb a navi ? .Mióta megvan neked a gép volt vele valamilyen proglémád ?Mert nekem a régi nüvi 765 -m katasztrofálisan megbizhatattlan volt (lefagyott ,kikapcsolt ,elment a hang stb ).
    Még egy kérdésem lenne a tmc -vel kapcsolatban ?Ha mondjuk torlodást jelezz a készülék az legyen a hungária krt,vagy a budaörsi út stb akkor milyen késedelmi ciklusokat szokott kijelezni a gép 1 v 2 v 5 v 10 perc késés stb,akkor automatikusan újratervezi az útvonaladatt vagy felajaánlja az újratervezést?
    Segitségedett előre is köszönöm.

  6. avatar
    2010. december 2. Válasz
    deathroww

    Sancho!

    Köszönöm neked is a segitségedet.
    A tomtom navim is szokott természetesen 1-2 perc késést mutogatni ami köszönö viszonyba sincs az eredeti állapotokhoz képest.
    Csa k nekem volt egy nüvi 765 -m,ami katasztrofális volt minden szempontból ,és az a legnagyobb dugokra is max 3 perc késést jelzett ezálltal sose tervezett újra.
    Ezért kérdeztem hogy a régebbi tipusokhoz képest történt-e valami változás ?
    Egy ismerösömnek volt egy nüvi 1350 készüléke ,és azon én úgy vettem észre hogy használhatobb volt a tmc adása jobban megvoltak határozva a késések idötartalma mint az én nüvi 765 készülékemen,pedig 2.5 x többe került mint az ő készüléke.
    Segitségedet előre is köszönöm

  7. avatar
    2010. december 2. Válasz
    deathroww

    Szia Gyurci.

    Úgy látszik nem olvasd el elég figyelmesen a levelemet.
    Leirom részletesebben :mivel nem müködik a tmc antennám megfelelően ezért küldtem már el kétszer a navimat Hollandiába.
    Hiba az alábbi: a készüléket beteszem a tartójába ( go 750 ) ,és a készülék kiirja hogy csatlakoztattva de a tmc jel nem jönn be mindig elsőre.Ilyenkor kiveszem belöle és visszateszem ilyenkor álltalában rögtön megtalálja a jelet.
    Elöször a tmc tartott cserélték ki újra kb 1 hónapig müködött ,másodjára a készüléket cserélték ki újra de 2 hét múlva ugyanez a hiba előjött.
    Mivel unom már hogy 1 hónapból 2 hetett a szervizbe van a navim ,ezért felhivtam Rékát hogy megint rossz a készülékem és már unom ,és hogy nincs e hetőségem egy másik tipúsra kicserélnem értékegyeztetés mellett ( akár ki is fizettem volna az árkülönbözetett ).
    Erre mondta Réka hogy sajnos nincs erre lehetőség csak akkor lenne ha Nyugat _Europában élnék ,mivel ott saját szervizben ez megoldható lenne,de mivel Kelet-Europában nincs szervizük és webshopjuk sincs ezért ez kivitelezhetettlen.
    Ha bedöglik a navi küldjem szervizbe ,és újból cserélik egy újra.Most is küldöm majd ,de csak januárba mert megyünk decemberben közepén Zakopánéba és nem valószinü hogy addig visszakapnám.
    Hihetettlen hogy azokat az embereknek nem illetik meg azok a jogok ,mint akik Nyugat-Europában élnek.
    Pedig én is kifizettem a navim árát és nem kavicsokkal fizettem a kasszánál ,és 65000 ft-ért elvárhatnám hogy ha a készülékemet beleteszem a dokkolóba akkor az elsőre müködjön .
    Én nem akarok havonta csomagokat küldözgetni Hollandiába ,ennél van nekem jobb dolgom is és ezért gondolkodok hogy egy másik navit vegyek

    • avatar
      2010. december 2. Válasz
      Gyurci

      @ deathroww De, elolvastam. Ezzel együtt másnak kicsrélték, aki dettó Magyarországon vette, és itt is él. Kell írní Tominak egy dörgedelmes levelet, hogy hová azt a fórumban megtalálod, ha jól emlékszem Krokuta tollából- Amúgy nálam van egy GO950, ami pontosan így működik. Betesz, kicsit vár, tartóból kifordít-vissza és van tmc. Nem mondom hogy így kell működnie, de ennél nagyobb baja sosem legyen. Azért mondem ezt mert így használom.

  8. avatar
    2010. december 2. Válasz
    PDA_FAN

    Régebben minden hazai Garminhoz adott a Navi-Gate hazai térképet. Ezek szerint már leszoktak erről a jó szokásukról? Vagy a készülék nem tőlük van?

    • avatar
      2010. december 2. Válasz
      Gyurci

      @ PDA_FAN Jó hogy rákérdeztél. Lehagytam a cikk végéről, de már pótoltam. A Speed Hungary Kft-től kaptam a készüléket. Amúgy a Garmin nem írja a csomaghoz a NaviGuide térképet: http://goo.gl/26R5E

  9. avatar
    2010. december 3. Válasz
    sklave

    @Lac
    Ha, már abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy csak két lehetőség maradt, én a Garmint választanám, de ez teljesen szubjektív. Még három-négy ember, kb. még három-négy félét fog mondani.

  10. avatar
    2010. december 3. Válasz
    csizi65

    ÜDV. ha lehet adnék 3 tanácsot Lac:
    1 olvasd a navigyurci teszteket
    2 ha tudsz kérj kölcsön néhány készüléket és teszteld te magad megéri, én bele estem abba hibába hogy nem tettem
    3 Navigont NE! én fél éve használom a 4310 maxot és csalodás meg csak a problémák vannak:
    a tmc hol müködik hol nem
    a minap a vendel utcába mentem a navival és az egyirányu utcába is be akart küldeni/most vettem csak észre hogy azokat nem jelöli/
    a hazai képviselet sem müködik megfelelöen,a Q4-es frissitésről a megjelenés után kb 10 nappal küldtek értesitést

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás