Nokia Ovi Maps frissítés. Hogyan csináld

Már régen volt alkalmam az Ovi Maps szoftverről írni, ennek az-az egyszerű magyarázata, hogy nem volt a közelemben Nokia telefon. Ám a mai napon alkalmam volt frissíteni egy Nokia N8-at, ennek a menetét osztanám meg veletek. Nem nagy ügy, de azért emlékeztetőnek jó lesz…

Először töltsük le a Nokia Ovi Suite alkalmazást a számítógépünkre, majd telepítsük fel azt. A telepítés menete ugyanaz, mint bármelyik Windows program telepítése. Ezután kössük össze a készüléket a számítógépünkkel, ez nem jelent külön költséget, lévén a szinkronkábel (CA-179) a csomag tartozéka.

A Nokia szoftver felismeri a készüléket, és következhet a frissítés. Mielőtt az Ovi Suite alkalmazás használatába belekezdünk, érdemes regisztrálni.

A térkép letöltése, a szoftverben a térkép ikonra indul, amikor is a szoftver megvizsgálja a készüléken lévő térképek verzióját, frissítést keresve. Hogyha talál ilyet, akkor ezt jelzi felénk:

Jelen pillanatban 4 térkép, és két angol nyelvű navigációs hang van, ami letölthető.

A frissítés hosszabb időt vesz igénybe (517 MB), fontos hogy közben ne szüntessük meg a készülék csatlakozását, és ne áramtalanítsunk, mert akkor kezdhetjük elölről az egészet.

Amikor a telepítő befejezi a frissítést, jól érthetően a tudtunkra adja azt:

Ezzel a frissítés végéhez értünk, sok sikert. Hamarosan rövid tesztünk következik az új Ovi Maps szoftverről, amely már magyarul bemondja az utcaneveket is…

17 hozzászólás
  1. avatar
    2011. június 6. Válasz
    Ammoudara

    Elég silány ez az OVI MAPS térkép. Gyakran nem jelöl körforgalmakat, beton utakat földútnak mutat, nem létező utakra navigál. Legalább is Magyarországon, itt teszteltem, külföldre nem is merem vinni. Több, mint 1 éve jeleztem a NOKIÁNAK, hogy a szűk lakóhelyem körül jelölt utcák közül 4db 1 irányú, 3db utcának más a neve és 2 utcát elfeledtek berajzolni, azt ígérték a rajzom alapján hamarosan javítják. Azóta sincs semmi változás. Szóval óvatosan használni!

    • avatar
      2011. június 6. Válasz
      Gyurci

      Ammoudara Köszönjük az észrevételeidet.

  2. avatar
    2011. július 21. Válasz
    LOUIS

    Hasonló a véleményem. Kikapcsolt földutak beállításnál többször vitt olyan útra, hogy autóval nem lehetett rajta közlekedni. Most is tudok konkrét utat, ami a legfrissebb magyarországi térképen is normál útként szerepel, miközben földút. Van esetleg infójuk, hogy hová lehet az észrevételeket továbbítani a javítás esélyével?

  3. avatar
    2011. október 25. Válasz
    Hegedűs József

    A Nokia navigáció egy megbízhatatlan vacak!

  4. avatar
    2012. április 3. Válasz
    tamás horcsák

    Én 2 éve egy 5230-assal nemzetközibe kamionozok, nagyon meg vagyok elégedve vele. Ennél sokkal rosszabbak is voltak már. Értékarányába meg kimagasló. A gyalogos opciót nem is láttam máshol még, városnézéskor nagyon jól jön.

    • avatar
      2012. április 3. Válasz
      Gyurci

      @ tamás horcsák Köszönjük az észrevételeidet!

  5. avatar
    2012. augusztus 4. Válasz
    Attila

    Segítség!
    Ma frissítettem a magyar, szlovén, stb. térképeket, amik kb. 2 éve már a telefonon voltak. A frissítés után az előbbi 2 ország “foltos”, azaz pl. Budapest egyáltalán nem jön be rajta , a a nagyítás során csak egy világos semmi lesz az, ami eddig kivál volt. Mi történhetett? Gondolom nem a térképekkel van a gond? Köszi, ha kapok választ

    • avatar
      2012. augusztus 5. Válasz
      Gyurci

      @ Attila Szia. Frissíts szoftvert (ha jól emlékszem a 3.06 a legújabb a régi vasakra), majd újra térképet és szerintem jó lesz.

  6. avatar
    2012. augusztus 6. Válasz
    Gyurci

    “Kedves Gyurci,

    a 3.06-os verziót sajnos a régi nokia e52-esem nem támogatja…próbáltam frissíteni régi 3.04-sel azt se nagyon akarta, hibát jelzett,
    de a térképek többszöri letörlésével és feltöltésével valahogy sikerült legalább a mo-i városoknak, Bpnek megjelenni,

    tájákozatásul írtam, hátha másnak is előjön ez a probléma

    üdvözlettel
    Attila”

  7. avatar
    2012. augusztus 16. Válasz
    Szabó Tibor

    Helló egy kérdésem lenne hozzád azt szeretném kérdezni hogy ezt az ovi térképeket nem e lehet valahogy átrakni igo 8 as rendszerhez mert az igo térképe nem olyan részletes mint az ovi térképek és én sokat utazok a munkám miatt és sokszor adódik olyan eset amikor földutakon kell mennem ami az igo térképén nincs jelölve de az ovi térképén pedig van telefonról meg azért nem nézem a gps-t mert sokan hívnak és mindig megszakad és az erdőkben /földutakon sok idő mire újracsatlakozik!

    Ha tudsz valami megoldást a problémámra akkor kérlek írd meg köszi :D

    • avatar
      2012. augusztus 17. Válasz
      Gyurci

      @ Szabó Tibor A Nokia a Navteq térképeit használja, tehát az lehet megoldás (hogyha jogtiszta iGO szoftvert használsz, és támogatja is a készülékedet a naviextras.com), hogy a naviextras.com oldalon megvásárolod a szoftverdhez a Navteq aktuális térképét.

  8. avatar
    2012. november 27. Válasz
    Boros Zoli

    Szia Gyurci!

    Azt szeretném kérdezni, hogy kamionos navigáció telepítésével kapcsolatban tudnál valakit ajánlani, aki rá tudja varázsolni a progit? Már többször próbálkoztunk magunk telepíteni, de nem sikerült! Nagyon fontos lenne! Köszi!
    Zoli

    • avatar
      2012. november 27. Válasz
      Gyurci

      @ Zoli Sajnálom, de ebben nem vagyok járatos. Hirdetési oldalakon találhatsz jelentkezőt, szerintem…

  9. avatar
    2013. január 3. Válasz
    Kiss István

    Helló Az lenne a kérdésem Nokia 5230-ra megcsináltam a térkép frissítést azóta azt írja ki nem indítható navigáció erről a helyről. Mi lehet a probléma? Eddig tökéletesen működött.

    • avatar
      2013. január 3. Válasz
      Gyurci

      @ Kiss István Szia, most hogy mondod, velem is ezt játszotta Olaszországban, csak már elfelejettem. Lesz egy kis időm kipróbálom, hogy itthon is szórakozik-e.

  10. avatar
    2013. január 28. Válasz
    Szekeres Róbert

    Hali, nekem is ez a gondom, akárhova akarok navigálni nem talál utat oda akárhogyan állítgatom a beállítást.
    Csakis akkor működik, ha a netre csatlakozok ez itzon még megy wifivel, de ú közben adatkapcsolattal költséges lenne, pedig direkt úgy vettem a telefont, hogy offline gps van benne, nos január 9. óta
    tudsz megoldást?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás