Már régen jártam a várost az Utinavi szoftverével, így leporoltam és kértem hozzá egy friss térképet. Sajnos ebben most nincs tmc, viszont így legalább életszerű. Abban sincs amit kapni lehet. A lényeg nem változott. Egyszerű mint a faék, így a kezdőknek is jó választás lehet.
Valamikor réges régen, mikor még Útinfó volt a szoftver becsületes neve, azt találták ki a fejlesztők, hogy mindent be lehessen állítani, így aztán zsúfolt és nehezen kezelhető monstrum volt. Azután az új idők, új szavára elkezdték fejleszteni, méghozzá a felhasználók meghallgatásával…
Jó ötlet volt. Kaptunk egy könnyen kezelhető, egyszerű programot (még sklave barátomnak is tetszett), ami ráadásul még olcsó is… Hogy miért nem veszik a felhasználók százszámra, ezt soha nem fogom megérteni.
Képes lenne arra is, hogy Magyarországon fogja/használja a TMC információkat, de amennyire tudom, ez a verzió nem nagyon kapható.
Egyszerű a menürendszere, nagyok a gombjai, gyors, és PNA készülékeken is jogtisztán futtatható. Ja, és a lényeg, nem csak szemtelenül olcsó, de használni is lehet. Semmivel nem rosszabb, mint a többi megvásárolható, nem iGO szoftver (hazánkban még mindig ez az etalon) .
A TeleAtlas térképeit használja, a nálam lévő változat, a 2010.12-es verzió. Tényleg nem azért hogy reklámozzam, semmi érdekem nem fűződik hozzá de az árai említésre méltóak: A Magyarország változat 6.500 forinttól, az Európa változat pedig 13.500 forinttól kapható…
Azt, hogy a TeleAtlas térkép milyen, mindenki tudja. van hibája bőven, mint mindegyik térképnek, de azért elég sok helyre odatalálni vele… Meg amúgy is, jó egy jogtiszta szoftver otthon.
Én felváltva szoktam használni a Sygic Drive szoftverrel, nehéz eldönteni hogy melyiket szeretem jobban. Hasonló mind a kettő, de sajnos a külső poi-k kezelésére az Utinavi fejlesztésekor nem fordítottak gondot. Ez talán az egyetlen komolyabb hibája a programnak.
A házszámok jól olvashatóan jelennek meg, és a kijelző felső részén is folyamatosan olvashatóak ezek az információk.
A sávinformáció bőséges, néha talán túlzottan is az. Néhány példa a megjelenítésre:
Jól látszik, hogy többféleképpen is jelzi a szoftver a helyes irányt. Főleg 3.5″-os kijelzőn okozhat gondot a nyilak sokaságának értelmezése. Rövid megszokás után, már könnyedén értelmezhető.
Összegzés: mindent összevetve, azoknak akik szoftver nélküli készüléket vettek, ez egy kihagyhatatlan darab. Ennyit még a “sörpénzből” is meg lehet spórolni. A szokásos rövid néhány pesti út alatt, logikusan, és gyorsan navigált.
Egy nagy hibát találtam a térképen, a Sasadi út még mindig egyirányú a Budaörsi út felé… Pedig ez az állapot, még a csatornacsere idején volt, valamikor 2009 telén, vagy 2010 elején…
Már előre hallom a megjegyzéseket is, persze Pesten jó, de vidéken próbáltad-e? Ezt a verziót nem, de ami késik, nem nem múlik…
üdv
Nekem alcor meet xl gépem van egy sygic progival (jogtiszta)
egyégyéb okok miat szeretném lecserélni utinavi ra de eee
Nem az ára véget (a minap beszéltem az illetékes forgalmazoval csak magyar térképpel 5900ft kb )
De nem venném meg addig amig nem tudom kiprbálni hogy mijen a gyakorlatban és hogy a gps em menne e ? vele..
szo szo jó lenne ha létezne 1 proba verzio amit lelehetne tölteni (utána ha jo a cuc akkor meglehetne venni a véglegest.
Én sem tennék feltört vackot a kütyümre nem biztonságos szerintem az ilyen…
@ wolly62 Szerintem fáradj be az illetékes forgalmazóhoz. Hogyha el akarja adni, gondolom meg fogja mutatni hogyan fest a készülékeden…
Sziasztok.
Mostanában vásároltam egy Demandy HD 5”-es GPS készüléket Utinavi szofttal, teljes Európa. Hát gyorsnak gyors a készülék, a TCM nem működik, telefon csatlakozása bluetoothon keresztül sikeres, de a Böngésző szolgáltatással nem jártam nagy sikerrel. Különben is hova próbál ez csatlakozni, mert nem értem?
Üdv,
Attila.
@ Attila Tudtommal a Demandy Bluetooth csatlakozása csak telefonhoz (kihangosításra) jó. Az utolsó információm, hogy az Utinavinak nincsen Magyarországra TMC licence. Különben nem tudna ilyen olcsó lenni.
@ Gyurci
Köszönöm gyors reagálásod! A böngészőről valami infód van?
@ Attila Arról semmi.