GOCLEVER NAVIO 500PLUS. Mi van a dobozban

Teljesen véletlenül a kezembe került a GOCLEVER egyik navigációs készüléke a NAVIO 500PLUS. Valamikor réges-régen volt már a kezemben GOCLEVER navigáció, de akkor még igazán gyerekcipőben járt. Lássuk hová jutottak azóta.

Ahogy azt már megszokhattátok, az első dolgom mindig a dobozban lévő tartozékok kicsomagolása, és értékelése. Nem lesz ez másként most sem. A csomagolás kulturált, kemény doboz, rajta a legfontosabb tudnivalókkal.

Ezek közül néhány:

– 800×480-as kijelző
– Bluetooth kéz nélküli kihangosító
– FM Transmitter
– Multimédia player
– Internet böngésző

Lássuk a készüléket:

Alulról a készüléktartó kapcsolódási pontjai látszanak, míg az alsó élen jobbra a kihúzott ceruza látható.

A felső élen középen szintén a tartó csatlakozási pontját láthatjuk, mellette (a képen) jobbra a bekapcsoló gomb.

Baloldalon, felülről lefelé. A fejhallgató csatlakozója, alatta a Micro SD foglalata, míg az alatt a mini USB csatlakozó, ami a töltésre és a szinkronizálásra szolgál.

A készülék jobboldala üres.

A hátoldalon szemből balra a hangszórót, míg szemből jobbra alul a Reset gombot találhatjuk.

A csomagban a készüléken kívül, megtaláljuk az autóstartó két részét, a szinkronkábelt, a magyar nyelvű leírást, egy autóstöltőt, és még egy vékony hordtáskát is.

Természetesen ahogy a navigációk jelentős többségénél már megszokhattuk, ebben a csomagban sincs hálózati töltő. a tartozékok közepes minőségűek, a tapadókorongos tartó normálisan megtapad az ablakon, és a készüléktartó is jól fogja a készüléket. Bár a tartósságával szemben vannak fenntartásaim.

Érdekesség a készüléktartó hátsó felén található kitámasztó, amely segítségével akár az asztalon is megáll a készülék… A szinkronkábel, egy szabványos kábel, és az autóstöltőben sincs semmi különleges. Mindkettő mini USB csatlakozóval kapcsolódik az eszközhöz.

A kijelző alsó részét meghatározza a GOCLEVER embléma.

Összegzés: A készülék dobozában minden kelléket megkapunk ahhoz, hogy azonnal használatba is tudjuk venni. Az ajándékba kapott tok, inkább a karcolások ellen véd, az ütéstől nem. Az egyetlen gyenge pontnak a készüléktartó tűnik, elég vékony anyagból készült. Remélem a sűrű készülék be-illetve kivételt jól fogja bírni.

Fontos infó még, hogy a térképek a Tele Atlas adatbázisát tartalmazzák, és a gépen lévő verzió a 2010.12.

Tesztünk hamarosan.

Néhány technikai adat:

– Operációs rendszer: Windows CE 5.0
– Kijelző: 5.0″
– Felbontás: 480 x 272 pixel
– Memória: 64 MB RAM
– Bővíthetőség: microSD
– csatlakozás: miniUSB
– Bluetooth: + DUN

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/06/03/nehany-mert-adat-a-goclever-navio-500plus-keszulekrol/
https://navigyurci.hu/2011/06/10/goclever-navio-500plus-navigacio-kozben/

9 hozzászólás
  1. avatar
    2011. május 20. Válasz
    sklave

    Na. Erre kíváncsi vagyok. Soha nem hallottam erről a kütyüről semmit. Várom a bemutatását sok képpel.

    • avatar
      2011. május 20. Válasz
      Gyurci

      @ Tamás De jó hogy végre előkerültél. :D Üdv ismét!

  2. avatar
    2011. május 21. Válasz
    sklave

    :-) Ja. Próbálok

    • avatar
      2011. május 21. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Úgy legyen. :)

  3. avatar
    2011. május 25. Válasz
    Zsolto

    Azért engem felcsigázott ez a készülék, várom az ismertető folytatását :)
    Nagyon érdekel, hogy milyen szoftver van rajta és hogy milyen a kijelzője. A TMC-ről azért nem volt szó, mert nincsen? Vajon kb. mennyi (lesz?) az ára?

    • avatar
      2011. május 25. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolto Talán hamarosan teljesíthetem a kívánságodat. ;)

  4. avatar
    2011. május 27. Válasz
    sklave

    @Gyurci
    És az enyémet? :-D Tényleg érdekelne.

  5. avatar
    2011. május 27. Válasz
    Zsolto

    Na, akkor már ketten vagyunk :)

  6. avatar
    2011. május 28. Válasz
    sklave

    @zsolto
    Igen, így is akartam írni :-)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás