Miután az iPhone készülékekre jobbnál jobb alkalmazások, ezen belül navigációs szoftverek tölthetőek le, ezért előbb-utóbb óhatatlanul is felmerül a kérdés, milyen autós tartót vegyünk hozzá. Amennyiben nem utángyártott tartót akarunk vásárolni, úgy két lehetőségünk marad, az egyik…
…a TomTom gyári tartója, amely úgy a kidolgozásában, mint a mellékelt extrákban (pl: beépített GPS vevő) komolyan feladja a leckét. Egy nagy baja van, és ez az ára. 25-26 ezer forint kifizetése után már a miénk lehet. Azért valljuk be őszintén, ez nem mindenki számára elérhető. Ezért tovább keresgéltem, és így találtam a Navigon által gyártott iPhone tartóra.
Talán a legfontosabb tudnivaló róla az ára, a legtöbb helyen 10 ezer forint alatt megvásárolható. Én nem mondom hogy kevés, de mindenképpen megfizethetőbb megoldás, főleg ha nem utángyártott tartó megvétele a cél (ezekből számtalan fajta létezik, 3-4 ezer forintos árszinten).
A képen jól látható, hogy kapunk mellé egy iPhone szinkronkábelt, és egy szivargyújtó csatlakozót is. Így a töltésen kívül, a szinkronizálás kérdését is megoldottuk (én rendszeresen felejtek otthon ezt azt nyaraláskor. Ilyenek például a készülékekhez való kábelek, töltők…).
Fontos különbség, hogy a most bemutatott lehetőség, nem tartalmaz GPS vevőt, tehát ha úgy érezzük a mi készülékünk esetében jobb lenne egy erősebb vevővel ellátott tartó, akkor a Navigon szettje biztosan nem megoldás.
A tapadókorongos kar ugyanolyan, mint amit az autós Navigon készülékek mellé adnak. Így egy mozdulattal cserélhetjük a hozzávaló készüléktartókat.
Persze ez hazánkban, ahol még a szélvédőn lévő tartó nyomát is el kell tüntetni kiszálláskor, nem hogy a tartót ez nem nagy előny, de vannak más országok is, kicsit nyugatabbra…
Kompatibilis az iPhone 3G illetve a 3GS modellekkel.
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2011/07/19/iphone-autos-tarto-megfizetheto-aron/
https://navigyurci.hu/2009/11/07/tomtom-car-kit-kicsomagolos-video/
https://navigyurci.hu/2010/03/03/magellan-premium-car-kit-kepekkel/
Ebből létezik töltő nélküli verzió is, az még olcsóbb ha esetleg vki már vett azt.
@ Tomi Az Árgépen csak aktív tartó (töltővel) van.
Nincs közöm az oldalhoz nem a reklám helye:
*az általad belinkelt két termék közül a töltő nélkül változat kerül annyiba, mint máshol a töltővel szerelt változat. Ezért ez nem alternatív ajánlat (azért kösz).
Máshol 7-8e csak az összehasonlítás miatt volt ez az oldal.
@ Tomi Oké. Akkor aki töltő nélkül akar venni ilyen tartót, olyan is létezik. Köszönjük.