A Concorde és a TU-144. Ezt látnod kell

Az előző rész hozzászólásaiban Zsolto említett egy útvonalat, amire rövid gondolkozás után adtam az alábbi tippet. A helyszín hallatán szóba kerültek bizonyos záróizmok elgyengülései a látványok hatására…

…ami tényleg közel állhat a valósághoz, ha Németországban járva belátogat valaki a sinsheimi Közlekedéstechnikai Múzeumba.

A múzeum, közvetlenül az A6-os út mellett van. Mannheim előtt. Szomszédságában van egy kamionparkoló, tehát mi is meg tudunk állni egy hétvégére, és átsétálni oda. Aki volt már ott, az tudja, hogy kell egy teljes nap a két hatalmas csarnokban és a körülöttük lévő területen elterülő látványos kiállítás megtekintéséhez.

A 18 euros belépővel megnézhetünk egy 3D-s filmet, ami talán már nem akkora szenzáció, de ezelőtt 8-10 évvel még az volt. A pénztár ugyanebben az épületben van, ami már az első csarnok bejárata is.

A jegy mágnesszalagos. Mindkét csarnokba kétszer lehet bemenni egy nap, így akár meg is lehet közben ebédelni, vagy kiülni a szabadba kipihenni, és feldolgozni a látványt. Mert látvány, látni való – az van. Visszagondolva, talán nem is elég egy nap, sőt… Pár év múlva újra meglátogattam és voltak változások.

A főépületbe lépve az 50-es évek amerikai autói fogadnak, és itt találjuk a haditechnikai, és az ipartörténeti kiállítást is.

Mint láthattátok a képeken, megtaláljuk itt a repülés történetét “A”-tól – “Z”-ig.

És az autó történetét a kezdetektől.

…a sebességrekordot felállító  „ Kék Angyal”-ig

Különös érzés volt belépni a Concordba, vagy a TU144-be.

Számomra a számtalan zenegép működése volt a legérdekesebb, hiszen egy teljes „zenekar” játszik, megszólaltatva az akusztikus hangszereket. Furcsa látvány, a zongorista nélkül játszó zongora, vagy a dobos nélküli dob. Semmi digitalizálás… Igaz egyik-másik zenegép szobányi méretű.

Láthatunk számtalan Rolss Royce-ot

És itt találjuk Hitler nyitott Mercedesét

A csarnokokban pihenőpadok vannak. Meg lehet pihenni, és közben végignézni egy videót arról, hogy – hogyan szállították oda a TU 144-et.

A tartalom a sütik elfogadása után érhető el.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Vagy a Concorde-ot

A tartalom a sütik elfogadása után érhető el.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni.

Nem volt célom a múzeum teljes bemutatása, csak ismét egy ötlet annak, aki arra jár esetleg, vagy megkockáztatom, hogy a látványért és az élményért, akár érdemes lehet csak ezért elutazni.

A környéken számtalan panzió, szálloda áll rendelkezésre, hiszen azért annyira nincs közel, hogy „elszaladjunk”

Jó gurit
Sklave

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/09/04/automuzeum-mulhouse/
https://navigyurci.hu/2011/09/02/ujra-egy-muzeum-vasarnapi-elozetes/
https://navigyurci.hu/2011/07/17/a-peugeot-muzeumban-jartam/
https://navigyurci.hu/2009/07/12/veteran-ikarus-varosnezo-busz-miert-herdaljuk-el-az-ertekeket/
Navigálj Velünk Exluzív! Veterán autók felvonulása Budapesten!

13 hozzászólás
  1. avatar
    2011. július 31. Válasz
    Géza

    Kicsit tovább menve (30km) Speyerben található a múzeum nagyobbik testvére.Legalább ennyi látnivalóval.Egyébként 4 évente ezeken a helyszíneken rendezik meg az Európai Oldtimer autóbusz-találkozót.Legalább egy nap kell mindegyik múzeumra.

  2. avatar
    2011. július 31. Válasz
    Gyurci

    Biztosan érdekes lehet!

  3. avatar
    2011. július 31. Válasz
    Mary

    Sklave nagyon szépen elhúzta a mézesmadzagot, remélem én is láthatom majd élőben a kiállítást. Köszönöm szépen a csodás megtapasztalás lehetőségének átadását. Sok ember megtartja magának a jó dolgokat, önző módon.
    Üdv.: Mary

  4. avatar
    2011. július 31. Válasz

    @Géza
    Köszi. Igen, ez nagy szívfájdalmam, hogy azt még nem tudtam megnézni, mert körülményes kamionnal bemenni. De ami késik… :-)
    @Mary
    Nagyon szívesen tettem, és tényleg remélem, hogy tippet adhattam, hiszen ez sem egy sokak által ismert látványosság. Én is remélem, hogy sikerül megnézned.

    • avatar
      2011. augusztus 1. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Bicikli közelben sem lehet megállni? :)

  5. avatar
    2011. augusztus 1. Válasz
    makkhatos

    hányszor elmentem mellette…

  6. avatar
    2011. augusztus 3. Válasz
    Zümy

    Üdv mindenkinek.
    Nekem volt részem ebben a gyönyörű múzeumba ugy 8-10évvel ezelött és egy felejthetetlen élmény. Lamborghini-k, Ferrarik és amerikai klasszikusok…. a motor és tank gyüjteményről nem is beszélve. Aki teheti menjen és nézze meg. Autóval amugy 8-10óra az út, 2x30perces pihenővel (Hegyeshalom-Passau)

    Üdv: Zümy

    • avatar
      2011. augusztus 3. Válasz
      Gyurci

      @ Zümy Mázlista!

  7. avatar
    2011. augusztus 4. Válasz
    Géza

    Egyébként valahol a bejárat körül egy Malévos TU 134-es is díszeleg.

  8. avatar
    2011. augusztus 5. Válasz
    meg1MbR

    Bizony, a HA-LBH, azt hittem meg lesz említve a cikkben :-(
    Ott van a Concorde és Tu-144 közvetlen közelében.
    http://cdn-www.airliners.net/aviation-photos/photos/2/7/8/1082872.jpg
    Sajnos a farokrész festését elcseszték a németek, átfestették sötétkékre, pedig eredetileg világoskék volt.
    Miki

    • avatar
      2011. augusztus 5. Válasz
      Gyurci

      @ meg1MbR Azannyja… Miki? Itt? :) Miket tudsz te…

  9. avatar
    2011. augusztus 8. Válasz

    Sajnos, a MALÉV gépről nem sikerült a fotó :-(

  10. avatar
    2011. augusztus 18. Válasz
    Zsolto

    Hú, ezt csak most látom… Hazafelé az autópályáról mi is már messziről kiszúrtuk a két deltaszárnyút, nyújtogattuk is a nyakunkat, hogy minél tovább lássuk őket, de a lendület már akkora volt, hogy nem álltunk meg, csak megjegyeztük, hogy na, ezt egyszer érdemes lenne megnézni… Most egy kicsit sikerült is, köszi, Sklave :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás