Smailo HD. Csupa mosoly

Karácsony előtt pár napig nálam járt a Smailo HD névre keresztelt autós navi, és ha már így esett, leírom, milyen benyomást tett rám − és az is kiderül, kellett volna-e kérdőjelet tennem a cím végére…

Azért nem egy közelebbi képpel indítok, hogy mindjárt az elején jól látsszon: ez egy szép, méretes készülék. Ötcollos kijelzője a keskeny keretnek köszönhetően még nagyobbnak látszik. Újabban rászoktam, hogy a navikat nem a szélvédőre tapasztott, alig félarasznyi tartóval rögzítem az autómban, mert úgy képtelenség elérni őket (a többségüknek még a tápkábele sem elég hosszú), hanem egy univerzális tartóval a szellőzőrácsra teszem őket. Így jobban is látszanak, de ami fontosabb, hogy menet közben kényelmesen elérem őket, ha valamit igazítani kell a paramétereken. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki ezt – véget ér a kényelmetlen előrehajolgatás kora.

De lássunk egy közelebbi képet is, melyből sok minden kiderül majd. Itt kérek elnézést a képek minőségéért. A tesztkészüléken rajta volt a fólia, ami nem túl esztétikus, ráadásul a láthatóságot is jelentősen rontotta. Ezen némi utómunkával próbáltam segíteni, ami a kijelzőt láthatóbbá tette, de a kép többi részének nem használt. A kijelzőt úgy képzeljétek el, hogy ami feketének látszik rajta, az fekete is. Remekül látható, fényes, kontrasztos kijelzője van a Smailo HD-nek, és a szoftver térképnézete is tetszetős.
Szóval a közelebbi kép:

Informatív − ez volt az első dolog, ami eszembe jutott róla, mikor megláttam. A Smailo HD-n a Mióval közvetlen rokonságban álló Mireo szoftver fut, melyet a tervezői úgy alkottak meg, hogy a jelek szerint nem másoltak senkit, viszont pontosan tudták, mit csinálnak. Érdemes alaposan is megnézni a fő navigációs képernyőt, bár én most csak a fő érdekességeket emelem ki. A bal felső sarokban a következő manővert előre jelző ablak látszik. Ennek bal széle mentén a felfelé egyre világosabb zöld téglalapok a régi kazettás magnódeckek kivezérlés-jelzőjéhez hasonlítanak: minél közelebb van a következő manőver, annál magasabbra kúszik a zöld téglalapok sora. Ez a „manőver-nagyító” a bal felső sarkában látható mínuszjelre kattintva eltüntethető. A kijelző felső sora mentén látható panel a Mio S687-nél már „szótárral” is ismertetett adatsort tartalmazza, vagyis a célpontig hátralévő távolságot, az érkezés becsült idejét és a célpontig hátralévő menetidőt. Az alsó sorban mindig látni a GPS-vétel jelerősségét, az akkumulátor töltöttségét és a pontos időt, méghozzá méretes, jól látható formában. A halványított gombokkal a nézetet és a hangerőt tudjuk beállítani.

A térkép megjelenítéséről még szót ejtek majd, de előbb megmutatom, hogy a Smailo véresen komolyan gondolta az „informatív” jelleget – az alsó állapotsávra kattintva a következő nézetek is előhívhatók még. Nekem, a vérbeli geeknek még az állam is leesett, amikor megláttam őket. Sok magyarázat nem kell hozzájuk:

Akinek ennél több kell, az szerezzen pilótavizsgát és vezessen Boeinget… Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy akinek az autójában nem működik a sebességmérő, az óvatosan hagyatkozzon a Smailo sebességmérőjére, mert változó forgalomban az bizony csak némi késéssel jeleníti meg a sebességet. De ez természetes, a technológiából adódik, és mindannyian tapasztaltuk már, csak a kifejezetten a műszerfali sebességmérőket idéző megjelenítés miatt ez most még szembetűnőbb. Lássunk egy példát rá:

Ha kiálmélkodtuk magunkat, vessünk egy pillantást magára a térképre. A sokféle navi között, amelyek a navigyurci.hu jóvoltából eddig megfordultak a kezeim között, mindig azoknak a térképe tetszett inkább, amelyek hasonlítanak a nyomtatott autós térképekre. Ebből a szempontból számomra a Garmin jelenti skála alsó végpontját (annak a térképéről mindig egy tál kiborult, színes makaróni jut eszembe), és a Nagy Etalont, az iGO8-at nem számítva a Smailo valahol a skála csúcsa körül helyezkedik el. Ha 800×480-as lenne a kijelzője, valószínűleg azt mondanám, tökéletes. Mutatok egy képet, aztán elmondom, miért gondolom így:

Szellős és áttekinthető, ráadásul nagyon hasonlít egy nyomtatott térképre. Én ezen egyből „érzem”, hogy hol vagyok, hova megyek, és mi minden van körülöttem. Tágas teret belátok magam körül, még az utcák neve és az egyirányúságára utaló nyilak is láthatók. A feliratok a nem túl acélos felbontás ellenére is jól láthatók, és bár a térkép nagyon hasonlít a Mio 687-esen látotthoz, annál mégis jobb a megjelenítése: kontrasztosabb és a feliratok is jobban olvashatók, ráadásul az útvonalat jelző nyíl sem olvad bele a térkép egyéb elemeibe. Kérem szépen, így könnyű tájékozódni. Szerintem ez simán megérdemel egy ötöst. A készülék térképe egyébként teljes Európa úthálózatát tartalmazza és 2011. márciusi. Ez a frissességét tekintve még éppen elmegy, de remélem, azért hamarosan jön rá a frissítés.

Ha már a tájékozódásról van szó, elmondom, hogy a Smailo hangos navigálása is nagyon tetszett. Szabatos, kerek mondatokban beszél, udvarias, mégsem szajkózza állandóan és feleslegesen, hogy „Kérem, most tegye ezt”, „Kérem, most tegye azt”. Remekül érthető, jó hallgatni és nem facsarja ki édes anyanyelvünket. Úgy látszik, végre eljutottunk oda, hogy a navik is megtanultak magyarul.

(Itt most megállok egy pillanatra, mert félek, hogy az olvasó elkezdi úgy érezni, fizetett reklámszöveget olvas. Igen, lelkes vagyok, és nem, ez az írás nem fizetett reklámszöveg. Akik olvasták már más írásaimat, tudják, hogy soha nem rejtem véka alá azt sem, ha valami nem tetszett, és ez most sem lesz másként, meg fogom említeni a negatívumokat is… máris következik egy apróság, aztán pár komolyabb dolog).

Felül közép tájt látható a sávinformációs kijelző. Hát, ennél láttunk már jobbat, nem is egyet. Vékonyka, semmitmondó nyilak. A funkciónak megfelelnek, de lehetnének kicsit feltűnőbbek, hangsúlyosabbak. Ezen a térképnézeten több kusza „bogáncsforma” is látható, nos, ezek lennének a bankjegykiadó-automatát jelző POI-ikonok. Bár ezt én eddig minden navin azonnal bekapcsoltam, de a Smailón fájó szívvel lemondtam róla, mert egyrészt kusza, másrészt például a Belvárosban, ahol minden sarkon van egy ilyen masina, egymásra zsúfolódtak és alig látszott tőlük a térképből valami.

Több olyan navit is mutattunk már nektek, amelyek alagútba (például a Várhegy alatti Alagútba érve) nézetet váltottak és többé-kevésbé látványosan illusztrálták ezt az eseményt. A Smailo HD-t efféle huncutságokkal nem lehet meghatni, ő közönyösen mutatta tovább az útvonalat. Ezt nem vetem a szemére, mint ahogy azt sem, hogy hiányoznak belőle az egyéb látványos funkciók (3D-s épületek, napszakhoz igazodva felhős, holdvilágos horizont, domborzat megjelenítése). Ezek egy része csak hangulati elem, de a domborzati kijelzést például nagyon hasznosnak tartom. Ebből látszik, hogy a Mireo szoftver azért nem tartozik a világ élvonalába, hiszen a Becker és társai már ott tartanak, hogy a várható domborzati viszonyokhoz igazodva a kamionosoknak például még a választandó sebességfokozatra is javaslatot tesznek. Persze lehet, hogy ha efféle extrákat is tudna, még lassabb lenne – erről bővebben később lesz még szó, és ez nem a szoftver hibája.

A modern funkciókról szólva megemlítem a Mireo szoftver – és így a Smailo HD – egyik legfájóbb hiányosságát: nincs benne TMC. Bár a készülékhez a dobozban találunk egy TMC-antennát, és természetesen az aljzat is megtalálható a gép oldalán, azonban a szoftver nem kezeli a TMC-adásokat, így erről le kellett mondanom.

Negatívum volt még, hogy a szoftver kezelése és egész működése is kicsit lassúnak érződött. A gombok megnyomása után néha bizony eltelt egy-egy másodperc, mire történt valami, ami egyáltalán nem jó hír. További gond, hogy a helyzetmegjelenítés is késett. A Pasaréti úton a Szilágyi Erzsébet fasor felé haladva jobbról viszonylag sűrűn követik egymást a mellékutcák. Itt feltűnő volt, hogy a helyzetemet jelző nyíl nem ritkán 50 méteres késésben is volt, ami ezen a részen már zavaró, hiszen már ott jártam egy mellékutca torkolatában, amikor a navi szerint még volt hátra jó párszor tíz méter. Sajnos itt erősen megmutatkozik, hogy hiába fejlesztik a szoftvergyártók a szoftvereiket, ha azokat még mindig a hat-nyolc (tíz?) évvel ezelőtti fejlesztésű hardvereken kell futtatnunk. Ezek a vasak egyszerűen lassúak.

Ami az útvonaltervezést és -menedzselést illeti, a Smailo HD kellemesen teljesít, bár nem kiemelkedő. Az úti cél beírása után nem kínál fel azonnal többféle szempont alapján megtervezett útvonal-alternatívákat, hanem a menüben beállítottaknak megfelelően (rövid, gyors, stb.) kiszámított itinerrel áll elő. A kiszámított útvonal áttekintését képes megjeleníteni a térképen, az útvonal módosítható, bővíthető és el is menthető, szóval lényegében mindent tud, ami elvárható. A POI-adatbázisától nem voltam elájulva, de egy-két kiragadott (és meg nem talált) példa alapján nem mondanék ítéletet róla.

A végére hagytam az egyéb funkciókat. Tőlem megszokhattátok, hogy a navik kiegészítő, kényelmi szolgáltatásait mindig alaposan letesztelem. Ez most sem volt másképp, bár sajnos úgy alakult, hogy erről nem tudok konkrét fotó-illusztrációkkal szolgálni. A készülékben van Bluetooth-kihangosító, és nagy megelégedésemre azt tapasztaltam, hogy hibátlanul beolvasta az Android 2.3.3 rendszerű telefonomból a közel ezer névjegyet. A bejövő hívásokat szépen kezelte, a hangtárcsázással bemondott kapcsolatot felhívta. A hangminőség rendben volt, az egyszer már párosított készülékhez automatikusan kapcsolódott.

A Bluetoothhoz kapcsolódó másik funkció, a DUN-üzemmód, vagyis a telefon internet-elérésén keresztül megvalósuló netkapcsolat a fenti készülékkel nem jött össze. Nem kétlem, hogy egy hagyományos telefonnal, például az „örök darabnak” számító SonyEricsson W910i-mmel hibátlanul működött volna a dolog, de ma már egyre többen használnak androidos telefont, és ez az operációs rendszer nem is olyan új, hogy ne lenne elvárható a támogatása. Nem nagy ügy, hiszen az ember a telefonján is kikeresheti, mi a kiszemelt bevásárlóközpont pontos címe, de ha már hirdetik és beépítik ezt a funkciót, akkor nem lenne rossz, ha működne is. (Egyébként ugyanezt tapasztaltam a Mio S687-nél is, szóval ez valószínűleg a szoftver hiányossága).

Nagyon kellemes meglepetés volt számomra egy sokszor lesajnált funkció, az FM transzmitter. Nem is a megléte, hanem a működése. Az eddig próbált ilyen megoldásoknak nagy hibája volt, hogy menet közben sustorgott a hangjuk és zavarta őket a többi adó. Itt ilyet nem tapasztaltam, a microSD-kártyán található zenéket ha nem is kifogástalan, de viszonylag élvezhető, basszusban kicsit túltengő hangminőségben tolta át a Smailo HD az autórádiómra. Ami hab volt a tortán, hogy ez navigálás közben, „háttérzeneként” is működött, és amikor hangutasítás érkezett, lehalkította a zenét, és a kellemes női hang az autó hangszóróiból szólalt meg.

A mondanivalóm nagyjából elfogyott − most kellene összegezni a fentieket. A Smailo HD tetszett nekem, öröm volt használni, szívesen vettem elő és szívesen nézegettem, nyomkodtam a műszerfalon. Nem bántam volna, ha nálam maradhat még, sőt, el is fogadnék egyet. De most, hogy a fentiek megírása során én is összeszedtem a gondolataimat, a – néhol kissé szubjektív − pozitívumok mellett a kézzel fogható negatívumokat is fel kellett sorolnom. Érdekes jelenség, hogy a készülék annak ellenére tetszett, hogy „amúgy”, pár szigorú, konkrét szempont alapján bárkit le tudnék beszélni róla. Nem hagyhatom figyelmen kívül a készülék árát sem, amelynek magasságában bizony egymás sarkát tapossák a konkurencia versenyzői. Szóval összegzésképpen azt kell mondanom, hogy a cím csak kérdőjellel állja meg a helyét, és kérdésre a választ mindenkinek magának kell megadnia: Smailo HD – Csupa mosoly?

Néhány fontosabb adat a Smailo HD-ről:

– Kijelző méret: 5,0″
– Felbontás: 480×272
– Processzor sebesség: 468 MHz
– Memória 4 GB ROM / 128 MB RAM
– Bővítés MicroSD (4GB-ig)
– Térkép 44 ország (Európa)
– Multimédia
– Bluetooth (Dial Up Networking kapcsolattal)

A Smailo HD-t a smartphone.hu – tól kaptuk kipróbálásra, ezúton is köszönjük.

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/12/08/smailo-hd-dupla-memoriaval-kicsomagolas/
https://navigyurci.hu/2011/12/22/nehany-mert-adat-a-smailo-hd-50-keszulekrol/

4 hozzászólás
  1. avatar
    2011. december 29. Válasz
    tibor

    …megkérdezhetném, hogy milyen tartód van a szellőzőrácson? pug 307- ugyan az a problema, nem érem el…. :)

  2. avatar
    2011. december 29. Válasz


    tibor:

    …megkérdezhetném, hogy milyen tartód van a szellőzőrácson? pug 307- ugyan az a problema, nem érem el…. :)

    Szia! Hát, ez egy tök mezei, két oldalról rugóval szorítós PDA-tartó, amibe hátulról a szokásos HR-tartókat lehetne belepattintani, és (nem röhög) BlueTackkel rögzítettem a rácsra és a körülötte levő felület alkalmas részeire.
    Gondolkodtam, hogy megveszem a Brodit által minden típushoz különböző helyekre kifejlesztett fém alaptartót, de az 7e Ft körül van, és még csavarozni kell rá, ez meg ingyen volt és kifogástalanul teszi a dolgát. Hogy a fűtés ne lágyítsa meg a BlueTacket és le ne essen a cucc, azt a fúvókát leszabályoztam, így nincs gond vele. Nyáron meg a klíma hűvöse még jót is tesz a vasnak, legalább nem fő meg a Zagya neki :)
    Boldog Új Évet!
    Zsolto

  3. avatar
    2011. december 30. Válasz
    handras

    Az IGO 2005/2006-ban volt a cikkben említett távolságjelző oszlophoz hasonló, csak vízszintesen!

  4. avatar
    2011. december 30. Válasz


    handras:

    Az IGO 2005/2006-ban volt a cikkben említett távolságjelző oszlophoz hasonló, csak vízszintesen!

    Bizonyám, aztán később egyes skinekben is benne volt ez a funkció.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás