Wayteq xTAB-50 gyári rom frissítés

Frissítve! Már régóta tervezem, hogy leírom hogyan kell az Wayteq xTAb-50-es GPS romját frissíteni. Anno, amikor csináltam, készítettem hozzá néhány képernyőmentést is, így talán egyszerűbb azoknak is, akik még soha nem csináltak ilyet.

Először a megszokott figyelmeztetés: a rom frissítés veszélyes művelet, könnyen féltégla lehet a kedvenc készülékedből, ezért csak komoly odafigyeléssel végezd!! Sem az oldalunk, sem a szerző semmilyen felelősséget nem vállal a frissítésből eredő károdért, csak saját felelősségedre frissíts!

Lássuk hogyan tudjátok “átromolni” a készüléketeket?

A letöltött rom két részből áll, az egyik maga a rom (*.img), míg a másik a kezelőszoftver (hivatalosan Win7 és Vista alatt fut, én XP alatt használtam) amivel az xTAB-50-re tudjuk tölteni. Az utolsó hivatalos romot innen tudjuk letölteni.

A frissítési folyamat alatt ne kapcsold ki a készülékedet, ne húzd le a hálózati töltőt és ne vedd ki a microSD kártyát sem a készülékből.

Töltsd le a “PhoenixCardV306.zip” és “xTAB-50.zip” tömörített állományokat számítógépedre, majd hozz létre rajta egy üres mappát tetszőleges névvel, és a letöltött fájlokat bontsd ki ebbe a mappába.

A “PhoenixCardV306.zip” állományhoz tartozó
SHA-1 hash: 35b8344249808e96e1c3ac8f3b4b4bce764bb14e
MD5 hash: 1476bb2bcd9f6dbe9a77ec9841f82877

Az “xTAB-50.zip” állományhoz tartozó
SHA-1 hash: 43e66720ddd0a94d9598c05e37126a0acad7c533
MD5 hash: 531eb69a348c8d2b71c913c1abc2513f

– Ezután csatlakoztass a számítógépedhez egy üres microSD kártyát.
– Indítsd el a Phoenixcard.exe-t.

– A “disk” listából válaszd ki azt a meghajtót, ahová ki akarod írni a rom-ot (annak a meghajtónak a betűjele, ahol a micro SD kártyát látja a PC).

!!! Fontos, hogy ha olyan kártyaolvasót használsz, amely több kártyahellyel is rendelkezik, akkor csak az a meghajtó legyen engedélyezve, amiben az a kártya van, a többit le kell tiltani !!!!

– Az “Img File”-nál kiválasztod a rom .img file-ját.

– A Burn indítod a kiírást.

Amikor készen vagy a kártya elkészítésével, tedd fel töltőre a kütyüt, és helyezd a kártyát a készülékbe. Ha a frissítés nem indul el automatikusan, nyomd meg a Power gombot.

A frissítés menetét egy zöld csík jelzi a kijelzőn.

Ha a frissítés lefutott a kijelző sötét lesz. Vedd ki a micro SDkártyát és kapcsold be a készüléket. A Sygic Gps Navigation újraaktiválásához lássuk a Wayteq oldalán megjelent tájékoztatót:

“Amennyiben rendelkezik telepített és már aktivált Sygic navigációs szoftverrel, a szoftver frissítés után a navigációs alkalmazás újra kérheti a program aktiválását. Ennek oka az, hogy új operációs rendszer került a navigációs készülékre és a készülék sorozatszáma megváltozhatott. Ezt az aktiválást egyszer kell elvégezni. A későbbi szoftver frissítések vagy gyári beállítások visszaállítása már nem fogja megváltoztatni a készülék sorozatszámát.”

Ha probléma lenne az (újra) aktiválással, akkor itt kaptok segítséget.

A gyári telepítőleírás itt található: http://wayteq.eu/hu/node/567
Sok sikert!

A készüléket a Wayteq Europe Kft-től kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük!

6 hozzászólás
  1. avatar
    2012. szeptember 9. Válasz
    loituma69

    Nagyon jó leírás. Érdekes, hogy a gyártó saját weboldalán erre nem képes!

    • avatar
      2012. szeptember 10. Válasz
      Gyurci

      @ loituma69 Kösz, ez jólesett. :D

  2. avatar
    2012. december 31. Válasz
    Hozián Ádám

    A fenti leírás alapán megcsinálta ma frissítést,de sajnos utánna nemtudom bekapcsolni a készüléket illetve nem tudok vele semmit csinélni! Mi lehet a gond? Várom mielőbbi válaszát! Előre is köszönöm!

    • avatar
      2012. december 31. Válasz
      Gyurci

      @ Hozián Ádám Milyen rom volt a készüléken, amit frissíteni akart? Valamilyen hibaüzenetet írt ki a frissítés után? Fel volt töltve frissítés előtt?

  3. avatar
    2013. január 1. Válasz
    Hozián Ádám

    Őszintén a romot nem tudom de azt tudom, hogy 2.3.4-es android volt rajta és ügye azt szerettem volna fríssíteni…
    Illetve már az uj Build szám volt benne, mert ügye azt nétem, hogy a Sygic űrlapot nem kellett volna kitöltenem!

    Nem nem írt ki semmit minden rendben volt! Fel volt töltve természetesen és hagytam hogy végig menjen a csík majd ügye kikapcsolt még ott hagytam egy jó 5 percre utánna majd a leírtakat követve nem kapcsolt be sehogy… Próbáltam újra fríssíteni és azt engedte! Ha rá dugom töltőre akkor pirosan világít a Led és ennyi

    • avatar
      2013. január 1. Válasz
      Gyurci

      @ Hozián Ádám Frissítés után vedd ki a kártyát belőle, és nyomd meg a reset gombot. Úgy sem indul el?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás