Waze. Ez tök jó waze 2

Bár már többször írtunk a Waze szoftverről, ám az utolsó ilyen is már közel egy éve volt. Ezért most újra az elején kezdjük, milyen is a Waze szerintünk?

A Waze egy online, de amúgy ingyenes navigációs szoftver, amelyet többféle operációs rendszer alatt is használhatunk. Az adatforgalmi díjat természetesen fizetni kell, ám hazánkban mégis egy elfogadható alternatívát jelenthet. Közösségi szoftver, ami egyrészt nagyon buli (erről kicsit később), másrészt annyit jelent, hogy a térképek minősége, illetve a forgalmi adatok mennyisége nagyban függ a felhasználók számától, azaz tőlünk.

Ahogy a térképet nézem, a Waze felhasználók (Wazerek) többsége Budapest, illetve a nagyobb magyarországi települések, főutak körül található, de a legnagyobb közösség láthatólag a budapesti (még):

Apropó, közösség. Az egyik legfontosabb ezzel járó előny, az adatok beérkezésének gyorsasága, és pontossága. A szoftverben lehetőség van bizonyos események bejelentésére, amelyek azonnal kikerülnek a képernyőre is. Azaz egy baleset, vagy egy traffipax megjelenése az utakon, szinte azonnal eljut minden online felhasználóhoz.

Persze ezenkívül a szoftver a háttérben küldi a sebességadatokat is, így a fontosabb útvonalakon “magától” is képes megállapítani a haladás sebességét. Ehhez tudjuk mi még a magunk véleményét hozzátenni:

A kijelzőn egyetlen gomb megnyomásával jelezhetjük az általunk tapasztalt (azaz összesen két gombnyomás) rendkívüli helyzetet, melyet a többi Wazer azonnal megkap a kijelzőn, és ha akarja, akkor véleményezni is tudja:

A kijelezőn (ha akarjuk) megjelennek a:

Ezenkívül még a Veszélyhelyzetek, illetve a Sütik megjelenését is be lehet állítani (a Sütik begyűjtéséért plusz pontokat lehet kapni). Fontos lehetőség még a Benzikutak (illetve az árak) megjelenítésének lehetősége. Bevallom ez nagyon tetszik, kiválaszthatom a közelben lévő legolcsóbb benzinkutat, rákattintva oda is navigálhatok, majd ellenőrizhetem az árat, és ha változott, ki is javíthatom:

Az eddig leírtak alapján lássuk miért is szerethető a Waze:

– Magyar felület
– Magyar hang
– Forgalom (baleset, útfelbontás, stb)
– Haladási sebesség kijelzése
– Forgalom-traffipax-benzinárak bejelentése
– Útvonal megtanulása!!
– Traffipax-ok kijelzése
– Kamerák (akár a jelzőlámpába beépítetteké is)
– Benzinkútak és árak
– Benzinárak bejelentése-javítása
– Térképszerkesztés (weben keresztül, egy online térképszerkesztő segítségével)
– Matrica (hogy ez miért került ide? Csak a hozzáállás kedvéért. Anno lehetett kérni matricát, és ezt ingyen és bérmentve elküldték Amerikából…)

És persze lássuk a “sötét” oldalt is (nem győzöm kiemelni, hogy a szoftver letöltésért, és használatáért, az adtaforgalmi díjon kívül nem fizetsz semmit):

– útvonal súlyozás (városban nem biztos hogy mindig a leggyorsabb útvonalon tervez)
– házszámok (készül a megoldás rá)
– online (adatforgalommal jár)

Ezek azok a jelenlegi hiányosságok, amiket tudni kell ahhoz, hogy használatba vegyük a szoftvert (úgy, hogy később se érezzük magunkat átverve vele). És persze akad néhány olyan funkció, amelynek hiányát néha felemlegetik, úgymint:

– Köztes célpontok bevitelének hiánya

– Sávasszisztens
– Sebességkorlátozás
– TTS

Véleményem szerint, fogadjuk el hogy ez egy ingyenes szoftver, ezért vannak dolgok amiket nem képes (még, vagy talán sohasem kezelni). Nem vagyunk egyedül, egy közösség tagjai lehetünk, egymásnak fontos információkat adhatunk át akár azonnal is. És még azt is meg merem kockáztatni, hogyha valamelyikünk bajba kerülne az úton, csak egy üzenet a kijelzőre, és érkezne a segítség egy (vagy több) másik Wazer képében.

Amúgy, hogy milyen navigáció közben? Hétvégén Nagycenkről jöttünk hazafelé, és észre sem vettem, hogy nem valami “neves” navigációt használok. Beütöttem az úticélt, kiválasztottam a nekem tetsző alternatívát és elindultunk. Bár már Kőszegen úgy terveztem hogy a Waze vezet haza, ám mégis csak Nagycenken került rá a sor:

Az útvonal megtervezése, és a nekem tetsző alternatíva kiválasztása után indulhattunk is:

Amit különösen szeretek a Waze-ban, az-az, hogy üzenetek formájában előre (és menet közben is) látom, hogy mi történik körülöttem, illetve az útvonalamon is. Legyen az baleset, lassú haladás, vagy akár traffipax, ez mind megjeleníthető a térképen. A sebességmérő kamerák, sőt még a lámpába szerelt kamerák is láthatóvá válnak…

Örömmel tapasztaltam, hogy bár a térképet a felhasználók szerkesztik (ez egy hatalmas előnye szerkeszthető szoftvereknek, az kerül rá amit ráteszünk, és nem kell a változásra több hónapot várnunk), az enesei elkerülőt ismerte, és használta is:

Kicsit hiányzott a sebesség kijelzése (bár sosem megyek gyorsan, de a sebességhatárok megjelenítése mégis megnyugtat, de főképpen a sebességtúllépés hangos kijelzése). Időnként elbambulok, olyankor jót tesz egy figyelmeztetés.

A kőrforgalmak használata pontos, és érthető:

Az úton Waze felhasználókkal alig találkoztam, Pesthez közeledve azonban rohamosan nőtt a számunk:

Remélhetőleg egyre több júzer fogja használni az eldugottabb településeken is, így a térképállomány, és a bejelentések száma Budapesten kívül is bővülni fog. Az azonban biztos, az úton amelyet bejártam vele igazán jól használható volt. Jómagam eddig Android és iOS oprendszert futtató készülékeken teszteltem, mindkettőn jól működött.

Azt írja a Waze oldala, hogyha jól használod, akkor az adatforgalom havi 100 MB-t körül mozog. Ennek egyik feltétele, hogy az információk letöltése, illetve megjelenítése ne legyen teljes, szabjunk határt neki. Én a 25 km-es beállítást használom, de csak városi használat esetében szerintem elég az 5 km-es körzet beállítása is:

Letöltés:

– Androidos verzió: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.waze&hl=hu
– iOS https://itunes.apple.com/hu/app/waze-social-gps-traffic-gas/id323229106?mt=8
– Nokia telefonokra http://store.ovi.com/content/16466?clickSource=search&pos=2
– Windows-os mobilokra (nem találtam a Market Place szoftverei között

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2010/10/12/kozossegi-navigacios-szoftver-androidra/
https://navigyurci.hu/2011/08/07/napi-app-for-iphone-waze-ez-tok-jo-vaze/
https://navigyurci.hu/2011/08/07/napi-app-for-iphone-waze-ez-tok-jo-vaze/

45 hozzászólás
  1. avatar
    Tamaci

    Ismét használtam kicsit a Waze-t, megírom tehát tapasztalataimat, ha már Gyurci olyan szépen kérte:-)
    Még a múlt szombaton a főváros legészakibb csücskéből a Müpa-hoz kellett mennem. Az M3-asra való felhajtás előtt jött egy piros hátterű üzenet, hogy torlódás van előttem kialakulóban, ezért 5 perccel későbbre teszi az érkezést. Röviddel utána zöld háttérrel közölte, elhárult az akadály, és visszaad 4 percet.-)
    A Hungária körúton járva ez megismétlődött, de már visszavonás nélkül… Rendesen beállt az egész, láttam a térképen, hogy a többi wazer is 3-5 km-es átlaggal „nyomul”. Viszont minden beavatkozás nélkül kínált fel az alkalmazás elkerülő útvonalat, (többször is, mivel álló sorban nem sikerült rögtön legbelülről kívülre nyomakodnom) melynek segítségével időben elértem úti célomat.
    Tegnap este a Vérmezőnél láttam ellenőrzést végző rendőröket, piros lámpánál állva kedvező volt az alkalom ennek világgá kürtölésére. Ketten is megköszönték!:-))

  2. avatar
    Tamaci

    Közvetlenül a cikk megjelenése után kértem némi bátorítást az alkalmazás kipróbálásához, amit Gyurci volt szíves megadni.:-)) Még akkor telepítettem, de a kipróbálásra csak tegnap került sor. (keveset autózom) Balassagyarmatra mentem máriaudvari kitérővel. (tudom, nem távolság, de mit tegyek:-))) A Waze ezen néven nem ismeri, viszont Vácnak igen! Az utcanévvel (Gyöngyike) sem volt gondja, pedig e téren az iPhone-ra való TomTom sem jeleskedett régebben…
    Egyszóval nagyon kellemesen működött a Waze, gratula, elismerés és köszönet érte Wattnak és munkatársainak!

  3. avatar
    Attiska

    @Watt

    Na, majd akkor egyszer talán feldobok egy Android ROM-ot a HD2-re. Elég sok WM-es készülék van még közkézen, igazán fejleszthetnék az erre való klienst.

  4. avatar
    Watt


    Gyurci:

    @ Watt Hm, ez nagy szívás. Akkor WM7.5, 7.8, 8.0? Egyikhez sem?

    Csak Android és iPhone. Bár, asszem egy WP8-as promó videóban véletlenül észre lehetett venni egy Waze ikont, de hivatalosan nem létezik (és nincs tervben) WP verzió.

  5. avatar
    Watt


    Attiska:

    Én is elkezdtem használni, de sajnos a WM kliens már régi, sok oilyan opciót nem tud, amit a más platformra készültek igen. Remélem, azért majd egyszer csak frissül.

    Sajnos felesleges reménykedned. Akkor lesz új verziód, ha veszel egy Androidos telefont, vagy iPhone-t. Nincs tervben másik platform további támogatása.

  6. avatar
    Attiska

    Én is elkezdtem használni, de sajnos a WM kliens már régi, sok oilyan opciót nem tud, amit a más platformra készültek igen. Remélem, azért majd egyszer csak frissül.

  7. avatar
    Boti

    TTS: vannak orszagok, ahol mar TTS-t hasznal a Waze es ugy tunik elobb-utobb mindenhol at fog terni a HQ a TTS-re.

  8. avatar
    Szilágyi Dezső

    androidra letölthető e

    • avatar
      Gyurci

      @ Szilágyi Dezső Olyannyira, hogy a teszt/cikk is az Androidos verzió alapján készült, mitöbb az írás alján linket is találsz hozzá.

  9. avatar
    Shiden

    Alkalmanként használom (heti 1-2-3 alkalommal), de számomra a leghasználhatóbb navigációs alkalmazás belföldön. (Külföldön az adat-roaming miatt drága!)

    Nagyon élvezetes, amint látod előre, hogy közúti ellenőrzés lesz az útvonaladon… :D

    • avatar
      Gyurci

      @ Shiden Helló, régen jártál erre. Valóban van egy-két “élvezetes” tulajdonsága. :) Lassan egy éve teszteltem utoljára, és azóta nagyon sokat fejlődött. Én is kezdek rászokni…

  10. avatar
    gyulákok

    @watt az egy darab köztes pont megadása azért ennél egyszerűbb: ha már navigálsz valahová, akkor a főmenüben a felső-középső gomb a köztes cél megadására való.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás