Az ötlet nem az enyém: a Mobilaréna LG 4xHD topicjában egy topictárs bosszankodott, hogy a készülék beépített GPS-e valahogy nem áll a helyzet magaslatán, ezért amikor futni megy, az Endomondo progi össze-vissza rajzolja a megtett útvonalát. Ott tanácsolta neki valaki…
hogy próbáljon meg egy külső bluetoothos GPS-vevőt csatlakoztatni, hátha azzal jobb eredményt ér majd el.
Mivel nekem is kallódik a fiókban egy ilyen készülék, és már párszor valóban megfordult a fejemben, hogy ki kéne próbálni, muzsikál-e az én 4xHD-mmel, tegnap éjjel negyed három körül mi jobb dolgom is lehetett volna, mint nekiállni a kísérletezésnek.
Elővettem a GPS-t a fiókból, de persze az akkuja halott volt. Itt jött az első probléma: nekem már nincs ilyen vékony tűs Nokia töltőm. Gyurcinak köszönhetően van viszont egy ceruzaelemmel működő töltőm, amihez van megfelelő Nokia fej is, így elkezdhettem a töltést. A töltő és a GPS-vevő így együtt kísértetiesen hasonlít egy robbanószerkezetre. Pár perc múlva már feléledt annyira az akku, hogy megkezdhettem a párosítást
A folyamat gond nélkül lezajlott, a külső vevő jelet is talált (ezt jelenti a folyamatosnan világító, zöld GPS-szimbólum), és én kis naiv azt hittem, innentől már csak letiltott belső GPS mellett el kell indítani egy navigációs programot, és hajrá. Ahogy azt Móricka elképzeli… a Waze ész nélkül elkezdte keresni a GPS-jelet, amit persze nem talált. (A GPS ki- és bekapcsolása, valamint letiltása és engedélyezése közötti különbségről a kommentekben lehet olvasni, köszönöm, hogy Watt felhívta a figylememet arra, hogy ezt a kérdést is rendbe kell tenni!)
Gugli a barátom, és a use external bluetooth gps android szóláncra rákeresve villámgyorsan megtaláltam a Bluetooth GPS nevű, ingyenes programot:
(https://play.google.com/store/apps/details?id=googoo.android.btgps&hl=hu)
Feltelepítettem, és másodpercek múlva a telefonon is volt GPS-pozícióm. Érdemes megjegyezni, hogy az öreg külső GPS lehúzott redőnynél, az ablaktól két méterre, mindenféle netes és wifis támogatás nélkül talált magára. (A képernyőmentések egy részét ma délelőtt készítettem, ezért a szemfülesek észrevehetik, hogy az idő néhol negyed három, néhol délelőtt tizenegy óra)
A programhoz egy kellemes widget is tartozik, ezzel egyszerűen tudjuk ki-be kapcsolni (nem a külső vagy a belső GPS-vevőt, hanem magát a programot), és még a státuszt is mutatja (a widgetet az alábbi képernyőmentés közepén lehet megtekinteni). A bal alsó sarokban az éppen látható, a bal felső sarokban pedig a használatban lévő műholdak számát, a jobb felső sarokban pedig a pontosságot jelzi (ez utóbbit, gondolom, méterben).
A beállítások között van egy pipa, amelyhez az “Enable mock GPS provider” (kb.: A “kamu” GPS-jelszolgáltató engedélyezése) felirat tartozik. Ha ez be van pipálva, a navigációs szoftverek úgy látják, mntha engedélyezve lenne a belső GPS-vevő, sőt, jelet is adna. Ha nincs bepipálva, akkor csak látni a kijelzőn a külső GPS adatait, de a naviprogramok nem kapnak jelet.
Na, akkor lássuk a Wazét, mit szól az így előkészített terephez. Jelentem, a kerekes malac boldogan röfögve csapott le a kalóriadús GPS-adatokra, majd miután jóllakott, elkezdte tenni a dolgát. Az utolsó képpel azt próbálom bizonyítani, hogy a telefon belső GPS-e valóban nincs engedélyezve.
Szóval, ha valakinek nem elég pontos a belső GPS-e, vagy autóban nem talál elég erős jelet, megpróbálkozhat egy használtan két-háromezer forintért beszerezhető, külső GPS-vevővel is. Sok sikert!
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2012/04/19/bluetooth-gps-hasznalata-android-eszkozok-eseten/
“a Mobilaréna LG 4xHD topicjában egy topictárs bosszankodott, hogy a készülék beépített GPS-e valahogy nem áll a helyzet magaslatán”
Pedig csak jó oldalon kellett volna keresgélnie… :D
Na ja, de azért egy konkrét okostelefonnal kapcsolatban mégis csak a hasonló típus tulajdonosai vállán sírja ki magát először az ember ;)
Szokásos nyavajám: az Android beállításaiban nem ki-be kapcsolni lehet a GPS-t, hanem tiltani és engedélyezni… Az engedélyezés nem egyenlő a bekapcsolással! (A tiltás is csak akkor egyenlő a kikapcsolással, ha a tiltás pillanatában be volt kapcsolva a GPS.)
És akkor jön a kérdés: Mi történik abban az esetben, ha megfelelően beállítod a letöltött programmal a külső GPS-t is és engedélyezed a telefon belső GPS-ét is? A programok kitől kapják a pozícióadat? Esetleg beátlagolja a két pozíciót a program?
@ Watt Ezek a kérdések inkább az Android belső működését feszegetik, amit ilyen mélységben nem ismerek. Viszont azt, hogy ezek a megoldások működnek, azt többen is kipróbáltuk.
Azt hogy a belső GPS működik- e, könnyü kipróbalni hiszen az Android jelzi ezt. Ezután bekapcsolva a külső GPS-t a segédprogramon keresztül, már nem és az adott szoftver pozicionál.
@Watt: Nem értem, miért kapcsolnád be (engedélyeznéd) a belső GPS-t, amikor éppen azt akarod kiváltani.
A ki-be kapcsolás és a tiltás közötti különbséget értem, de a praktikum szempontjából nem sok jelentősége van: a lényeg, hogy ha a GPS-vevő tiltva van, az appok nem tudják bekapcsolni őkelmét. Azért szoktam letiltani, hogy pl. a gugli helymeghatározója se használhassa, feleslegesen szívva az akkumat. Legyen elég neki a wifitől kapott jel, ha egyáltalán engedélyezem a nyomon követést. Ha navigálni akarok, akkor engedélyezem a GPS-t és az appok máris használhatják.
De hogy visszatérjek a konkrét témára: úgy tudom, az Android egyetlen (a beépített) GPS vevő adatait közvetíti az egyes appok felé. Ez az itt bemutatott program pontosan erre a “kimenetre” csalja rá a külső GPS jelét. Ha az értesítő sávban ki van kapcsolva (ahogy te mondod, “le van tiltva”) a belső vevő, és fut ez a külső GPS-es program, az appok a külső GPS jelét kapják meg. Ennek van egy feltétele:
Nem akartam ilyen bő lére ereszteni az ismertetőt, de akkor itt leírom, hogy a beállításokban van egy pipa, amelyhez az “Enable mock GPS provider” (kb.: A “kamu” GPS-jelszolgáltató engedélyezése) felirat tartozik. Ha ez be van pipálva, a navigációs szoftverek úgy látják, mntha engedélyezve lenne a belső GPS-vevő, sőt, jelet is adna. Ha nincs bepipálva, akkor csak látni a kijelzőn a külső GPS adatait, de a naviprogramok nem kapnak jelet. (Ha már megírtam, ezt a bekezdést ezennel belemásoltam a cikkbe is :) ).
Nekem is eszembe jutott, hogy mi van, ha bekapcsolom a belső vevőt is, de nem próbáltam ki, mert egyrészt nem láttam értelmét, másrészt galibát se akartam (fagyás, akadás, mittomén).
Köszi, hogy rákérdeztél, mert így még alaposabban körüljártuk a témát :)
Üdv:
Zsolto
Csak kíváncsiságól érdekel, hogy mi történik abban az esetben, ha engedélyezve van a belső GPS is.
A szóhasználatra pedig azért vagyok háklis, mert ugye egy ilyen cikknek információközlő, oktató szerepe van, márpedig elég baj az, hogy sokan nem értik a különbséget a kikapcsolás és a tiltás között, még itt is pontatlan megfogalmazással kerülök szembe. (Arra akarok kilyukadni, hogy jó lenne javítani a szöveget…) Márpedig óriási a különbség: felesleges azért letiltani a GPS-t, hogy aksit spóroljunk vele abban az esetben ha szinte sosem használunk olyan programot, amely bekapcsolná a GPS-t. Ebben az esetben nem spórolunk vele, viszont ha mégis kell a GPS, akkor meg engedélyezni kell és szívja az aksit. Ennek nem sok értelme van szerintem. Tiltani inkább amiatt kell, ha valaki fél, hogy valamelyik program kémkedik utána.
A Google Helyelőzmények szolgáltatása (ex Latitude) pedig szintén nem használja a GPS-t, nem változik semmi azzal, ha engedélyezed/tiltod a GPS-t.
Egyébként érdekes, mert nekem pont a napokban kezdte azt a telefonom, hogy amikor bekapcsolom a kijelzőt, akkor látom, hogy keresi a GPS jelet, de pár másodperc múlva kikapcsol. De ez nem normális működés, múlt hétig sosem csinált ilyet, majd megpróbálom kideríteni, hogy ez mitől lehet.
@ Watt: Köszi az észrevételt, pontosítottam a szöveget :) Remélem, megtalálod a kis huncut programot, amelyik a háttérben kukucskál…
@ Zsolto Köszi!
Ha igazán profi külső GPS vevőre vágytok akkor:
http://gpsarena.hu/i2/qstarz_bt-q818xt_10_hz_gps_vevo_.html
Zsolto és Gyurci, ha ki akarjátok próbálni, akkor a fenti oldalon keressetek a Kapcsolat menü alapján. Köszi, üdv. Tomi
@ gtommi Köszönjük a lehetőséget!
@gtommi: Nagyon gáláns felajánlás, köszi, hamarosan jelentkezünk!
Zsolto
@Zsolto: Nincs mit, rendben várom a mailt/hívásod.
@Watt: Ha a Mock GPS Provider engedélyezve van a segédprogramban, akkor tökmind1 milyen állapotban van a telefon belső “GPS”-e. A külső BT-os lesz az elsődleges. Most teszteltem.
Megjegyzés, személytől függetlenül, általánosságban:
Egyébként a beépített GNSS vevőkről annyit, hogy kb annyit érnek mint a beépített kamera. Egy darabig szép képeket csinál, de bizonyos szitukban már sehol sincs a teljesítménye.
Arra a kérdésre, hogy miért szükséges egy külső GNSS vevő még manapság is, annak ellenére, hogy van beépített, csak ennyit kérdezek: Miért szükséges ma fényképezőgép, holott a telefonban is van? Rengeteg fényképezőgép fogy manapság, annak ellenére, hogy mindenkinek ott van a mobilban. Egy külső GNSS vevő is annyiban különbözik a beépítettől, mint a mobilos kamera egy fényképezőgéptől.