Az előző három részben igyekeztem alaposan bemutatni a Nokia Lumia 925-ös készülékről és a WP8-as operációs rendszerről kialakult véleményemet. Eljött az ideje, hogy a navigyurci.hu fő profiljához híven kipróbáljuk, hogy muzsikál a készülék az autóban, navigációs segédeszközként…
A Microsoft nagyon szigorú szabályokat alkotott a WP8-as rendszerrel kiadott készülékek hardveres és szoftveres kialakításával kapcsolatban. Emiatt a gyártóknak (nálunk a legismertebbek a HTC, a Nokia és a Samsung, de a Huawei, az LG, a ZTE, az Acer, a Fujitsu és a Dell is jelen van ezen a piacon) nincs könnyű dolguk, amikor megpróbálják a saját márkájuk felé csábítani a vásárlókat.
Nem titok, hogy a Nokia azzal próbálta egyedivé tenni a saját WP8-as készülékekből álló palettáját, hogy komoly használati értéket képviselő szoftvercsomaggal ruházta fel őket. E szoftvercsomag része a Drive vagy a Drive+ térkép/navigációs alkalmazás is. A rangsor alján és közepén álló készülékeknél ez a szoftvercsomag kicsit szerényebb, a Lumia 925-ösön azonban a teljes paletta megtalálható – így többek között a Nokia HERE Drive+ is, amely abban különbözik a „sima” Nokia HERE Drive változattól, hogy a világ 95 országának térképe ingyen letölthető a készülékre, és offline, vagyis netkapcsolat nélküli módon (is) használható hangos navigációra.
Az olcsóbb/régebbi modellekre előre telepített, egyszerűbb változatnál (HERE Drive) a tényleges navigáció csak abban az országban ingyenes, amelyben a készüléket regisztrálták, a többi országban történő navigációért fizetni kell, de a térképeket ebben az esetben is ingyen lehet letölteni.
Egy apró kitérő: mivel a Nokia 2013. július 9-én fontos bejelentést tett a Drive és a Drive+ letölthetőségével és áraival kapcsolatban, itt pontosan idézném a sajtóközlemény szövegét:
Árak és elérhetőség
HERE Drive (helyi navigációs licenccel) a Nokia Lumia készülékeken: a világ minden táján ingyen letölthető a Windows Phone Store-ból a Nokia Lumia 720, 520 és 521-es típusokra. Az alkalmazáson belüli (ún. in-app) vásárlással 15,49 EUR ellenében globális navigációs licenc vásárolható.
HERE Drive az egyéb Windows Phone 8 okostelefonokon: ingyen letölthető a Windows Phone Store-ból Kanadában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Mexikóban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. Az alkalmazáson belüli (ún. in-app) vásárlással 15.49 EUR ellenében globális navigációs licenc vásárolható.
HERE Drive+ (globális navigációs licenccel) a Nokia Lumia készülékeken: a világ minden táján ingyen letölthető a Windows Phone Store-ból a Nokia Lumia 928, 925, 920, 822, 820, 810 és 620 típusokra.
HERE Drive+ az egyéb Windows Phone 8 okostelefonokon: a világ minden táján letölthető a Windows Phone Store-ból 34,99 EUR ellenében.
Bizony, ez az app nagy dobás a Nokia részéről, akár fizetnünk kell érte, akár nem, mert hiába beszélünk okostelefonokról, melyek net nélkül cseppet sem „okosak”, tehát állandó internet-kapcsolattal célszerű használni őket, a felhasználók java ma is így kezdi az érdeklődését a fórumokon: „Milyen jó offline navit ajánlotok ehhez és ehhez a készülékhez?”…
A Lumia 925-ön előre telepítve a HERE Drive+ Beta változatot találtam, de ez hamar frissült a 3.0.4121.0 verzióra, mely már nem Beta. A frissítés olyan gyorsan zajlott, hogy az előzőt ki sem tudtam próbálni, így az alábbiakban a véglegesről lesz szó.
WP8 alatt a Beállítások – Tartózkodási hely menüpont alatt engedélyezzük vagy tiltjuk a beépített GPS-t. Ez alapból engedélyezve is van, így amikor a Drive+ indul, azonnal elkezdi keresni a műholdakat. Az első kellemes meglepetés ekkor ért: a Lumia 925 másodpercek alatt pontosan belőtte a helyzetemet, és azt a tesztidőszak során egyszer sem veszítette el.
Már a GPS-jel keresése közben elkezdhetjük beállítani az úti célt, amit a Drive+ azzal könnyít meg, hogy alulról becsúsztatja a hatalmas gombokból álló fő kezelőfelületet, melyen egyértelmű ikonok jelzik a lehetőségeinket. Az első négy ikon a Cél beállítása, a Legutóbbi célok, a Kedvencek és a Hely mentése, de lejjebb van még további négy ikon: Internetkapcsolat, Beállítások, Visszajelzés és Névjegy.
Azt javaslom, kezdjünk el megtervezni egy utat– menet közben lehetőség lesz kitérni az egyes funkciókra. Ha a Cél beállítása gombra koppintunk, előugrik egy szövegbeviteli mező, ahová elkezdhetjük begépelni a címet vagy – és ez nagyon fontos lehetőség! – a keresett objektum nevét. Ha a címet gépeljük be, akkor azt nem „ország, város, utca, házszám” tagolásban, hanem folyamatosan tehetjük meg, pl. Alsónekeresd, Lapaj utca 12., majd Enter, és előugranak a találatok. Földrajzi koordinátára és (legalábbis a magyarországi térképen) irányítószámra nem tudunk keresni. Utánanéztem: az Egyesült Királyság térképén lehet irányítószámra is keresni, márpedig ez abban az országban szintén fontos funkció, mivel ott az irányítószám alapján csaknem házszám-pontossággal navigálhatunk.
Ha viszont egy POI (érdekes pont) jellegű célállomást keresünk, a Drive+ a háttérben már megy is ki a netre (ha engedélyezve van az internet-kapcsolat), és igyekszik kitalálni, mit keresünk. Az ember nem mindig utca-házszám alapon, hanem a célpont neve szerint szeretne eljutni valahová. A fiammal évente egy-két alkalommal elmegyünk autókat nézegetni egy jókora, óbudai autószalon-telepre. Most is ez volt a program, így ennek a nevét kezdtem beírni. Látható, hogy még be sem fejeztem a második szót, máris elkezdtek sorjázni a találatok. Ez szerintem rendkívül elegáns és nagyon hasznos funkció. Rákoppintottam a második javaslatra, és a következő találatokat kaptam, melyekből csak ki kellett választanom a megfelelőt:
A következő képernyőn egy kicsinyített térképen máris megjelent az útvonal vázlata, alatta pedig apró, de egyértelmű ikonokkal az engedélyezett vagy éppen tiltott útvonaltípusok köre. Feketével az engedélyezett, szürkével a tiltott útvonaltípusok jelennek meg. Ha módosítani szeretnénk a beállításon, elég csak rákattintani a megfelelő ikonra, és előugrik a teljes választék. A beállításokat alapértelmezetté is tehetjük, és lehetőség van a tervezés módját is meghatározni (gyors, rövid, kiegyensúlyozott):
Ha minden kész, akkor koppintsunk az Indítás gombra, és kezdődhet az utazás. Ahogy az eddig leírtakból sejthető, az egész folyamat rendkívül logikus és gördülékeny, minden azonnal történik.
A navigációs felület nagyon „nokiás”. Semmi felesleges sallang nincs rajta, de a térkép mégis esztétikus, részletesen kidolgozott és jól áttekinthető. A fenti képernyőmentéseken illusztrációként már be-bevillantottam néhány egészen szépen kidolgozott, áttetsző 3D-s objektumot (jellegzetes épületet). Budapesten ezekből jó néhány megtalálható, de az ország többi részén is előfordul pár — én hirtelen az Esztergomi Bazilikára és a Tihanyi Apátságra kerestem rá, mindkettőhöz tartozik 3D-s grafika. Ezeket hívja a Beállítások menü „Útvonalpontoknak” – megjelenítésük tetszés szerint ki-bekapcsolható.
De beszéljünk még egy kicsit a navigációs képernyőről. A legfelső sávon jól látható betűkkel és ikonokkal a következő manőver iránya és távolsága, valamint annak az utcának a neve látható, amelyikre rákanyarodunk. Lejjebb maga a térkép, rajta az akkuállapot (vagy a töltés jelzése), jobbra a nagyítósáv látható. Kétujjas csippentéssel is lehet nagyítani, és a térképet szabadon, egy ujjal is ide-oda húzkodhatjuk, de úgy tapasztaltam, hogy elforgatásra nincs mód. A térkép alján a két autót ábrázoló ikon a navigációs nézetet jelenti: ha erre rákattintunk, akkor egy teljes képernyős áttekintő térképet kapunk. A jobb alsó sarokban látható iránytűvel választhatjuk ki, hogy 2D, 3D vagy Észak fent típusú megjelenítést szeretnénk-e.
A navigációs nézet legalsó része három rovatra tagolódik. Balra a pillanatnyi sebesség és az érvényes sebességkorlátozás (vagy a sebességtúllépésre figyelmeztető, feltűnő, piros jelzés), középen az úti célig hátralévő távolság, jobbra pedig az érkezés várható időpontja látható. Természetesen (pedig még nincs is Mikulás…) ezekről is hoztam képernyőmentést. Nem mind ugyanazt az útvonalat illusztrálja, ezért következetesség nincs bennük, de több, a szövegben nem említett apróság is megfigyelhető rajtuk (például az autópálya-letérő és a benzinkutak ikonjai). A sötétebb hátterű képek az esti nézetet illusztrálják.
Amikor megérkeztünk, a program örömmel nyugtázza, hogy elértük az úti célt, és sima térképnézetbe vált. Nagyon kellemes funkció, hogy a kedvenc úti céljainkat a telefon kezdőképernyőjére is kitűzhetjük, vagyis csempeként is megjeleníthetjük, melyre csak rá kell böknünk, és máris indul a navigáció. Minden különös magyarázat nélkül megmutatom még a főbb beállítási lehetőségeket:
Ami hiányzik…
Eddig minden szép és jó, de a gyakorlott szemű olvasók már a fenti képek alapján is rájöttek, hogy a Nokia HERE Drive+ szoftverből hiányoznak az alábbi funkciók:
– Sávinformáció − vagyis nem jelzi, hogy egy több sávos úton melyik sávban célszerű haladnunk;
– Forgalmi információk (TMC) – vagyis nem tudja, hogy az előttünk álló útvonalon milyen forgalomra és forgalmi eseményekre kell számítanunk;
– Sebességmérő kamerák – nem jelzi előre, hogy hol kell fokozottan figyelnünk a megengedett sebesség betartására (viszont élénken csipogva jelzi a sebességtúllépést);
– Köztes pontok beállítása − vagyis nem tudunk előre megtervezni (pláne elmenteni) egy több állomásból álló útvonalat (irány a Nagyi, de előtte beugrunk vásárolni és benézünk Miska bácsihoz is).
A fenti hiányosságok ellenére a Drive/Drive+ esetében is igaz az, ami az egész WP8-as rendszerről elmondható: nem tud mindent, de nagyon sokat tud, és azt fölényes magabiztossággal, röccenés nélkül, megbízhatóan és hallatlanul jól áttekinthetően tudja. A Lumia 925-öt navigációként használva soha nem volt az az érzésem, hogy „Áááá, olyan macerás, inkább nem indítom el”. Gyakorlatilag mire beállítottam az úti célt, mindig megvolt a GPS-pozícióm, és azt még szűk házak között, felhős időben sem veszítette el. Ha bejövő hívás érkezett, azonnal átváltott, nem gondolkodott, nem fagyott le, mint ahogy akkor sem, ha navigálás közben valami más funkciót, appot indítottam el a telefonon. Egy kattintással mindig vissza lehetett ugrani a Drive+-ba, és minden ment tovább a maga útján.
Azt hiszem, a fentiek alapján elmondható, hogy alkalmi, vagy akár rendszeres, de nem profi navigációs célokra tökéletesen használható alkalmazást kap az, aki Nokia WP8-as készüléket vásárol. Akinek pedig nem Nokia Lumia WP8-as készüléke van, az nagyjából 35 euróért hozzájuthat ugyanehhez a szoftverhez. Nem kérdés, hogy megéri az árát…
A készüléket a Mammutban lévő Média Markttól kaptuk tesztelésre, ezúton is köszönjük.
Nokia Ovi Maps (Navteq) Symbian-os Nokia telefonon :-) van sávinformáció, fura, hogy itt nincs.
@Hupa:
Igen, ez visszalépés. Viszont az OVI Maps-hez képest a finom navigációs helyzetekben (vagyis az utolsó öt kilométeren, amikor ajtó elé kéne navigálni, sűrű városi utcák között) a DRIVE+ szerintem jobban, megbízhatóan működik.
Saját tapasztalataim szerint az OVI Maps jó volt elevickélni Európa egyik részéből a másikba…
https://navigyurci.hu/2011/08/28/saarbrucken-budapest-az-ovimaps-szel/
…de Budapesten belül nagyon komolytalan dolgokat művel:
https://navigyurci.hu/2011/02/02/nokia-ovi-maps-csak-egy-kicsi-hianyzik/
Persze, ajándék lónak… :)
Hali.
TMC nálunk nincs, amúgy tudtommal tudja a szoftver :)
@KozGab,
Köszi a hozzászólást :-)
Lehet, hogy a szoftver tudja, de sajnos a német felhasználók is pont a TMC hiányát említik az egyik legfontosabb hiányosságként, ezért nem tartom valószínűnek, hogy igazad lenne. Ha ugyanis tudná a TMC-t, akkor Németországban nyilván működne is ez a funkció.
@ Zsolto Te aztán minden kérdésre/válaszra felkészültél, úgy látom. :)
Hali.
Egy link, hogy tudjuk is melyik készülékre mi vonatkozik :)
http://www.nokiapoweruser.com/2013/07/09/nokia-updates-here-drive-and-drive-with-traffic-info-an-my-commute-releases-infographic-on-here-apps-availability-for-all-wp8-devices/
Ill. van traffic beállítás is a telefonon, tehát van, más kérdés a lefedettsége :)
Másik fele pedig, hogy nálunk nincs is:
In the meantime, enjoy My commute in one of the 26 countries where it’s available (Australia, Austria, Belgium, Brazil, Canada, Denmark, Finland, France, Germany, India, Ireland, Italy, Luxembourg, Mexico, Netherlands, Norway, Poland, Portugal, Russia, South Africa, Spain, Switzerland, Turkey, UK, Ukraine and US).
üdv
G
@KozGab:
Ahan, én egy májusi wparea.de írásból vettem a német TMC-re vonatkozó infót, ezek szerint a Nokia nem sokkal később lépett, köszi a kiegészítést!
Viszont nekem nem rémlik a Traffic beállítás, de most már nem tudom megnézni, mert nincs nálam a készülék :(
hali
parancsolj:
https://navigyurci.hu/wp-content/uploads/2013/11/n925_navi.jpg
üdv
@KozGab:
Ahan, ezt tényleg láttam én is, köszi!
Most kicsit utánanéztem, és azt derítettem ki, hogy a Traffic itt a Drive-ban nem kimondottan a TMC-re hasonlít (vagyis nem eseményeket és útviszonyokat jelöl), hanem a forgalom sebességét, sűrűségét jelzi előre az út színét változtatva — hasonlóan a Google Maps “Forgalom” rétegéhez:
http://sdrv.ms/17HHByY
Még egy élő csempe is tartozik hozzá, amin látni az ingázási útvonalunk forgalmát. Akár több ilyen ingázási útvonal is figyelhető:
http://sdrv.ms/1bX1Zth
Ez neked működik Magyarországon?
@ Zsolto Hopp, ez korrekt. Ilyet nem is láttam még Nokián…
@Gyurci:
Nekem úgy rémlik, hogy valami hasonló volt az OVI Mapsen… De lehet, hogy már keverem valamivel, talán a Google Mapsszel :(
@ Zsolto Ez egy 2010 márciusi screenshot. Pedig nem emlékszem hogy láttam volna, arra mégkevésbé, hogy ez hol lehet az Ovi Maps-ben? Valaki esteleg?
https://navigyurci.hu/wp-content/uploads/2013/11/ovimaps_scr_19.jpg
@ Zsolto Hmmm, erre (Nokián) nem emlékszem, de előveszem a régi screenshotokat. A Google Maps-en viszont biztosan láttad.
@ Gyurci:
Mintha ott is lett volna egy olyan gomb, mint amit itt KozGab belinkelt: Forgalom. Ha ráböktél, beszínesedtek az utak. De hogy honnan vette hozzá a Zoxigént, azt nem tudom :)
@ Zsolto Akkor ez most kimarad, mert nincs kéznél T-Mobile internetes kártyám. :(