Az új találmány segítségével minden gépjárművezető, legyen kezdő vagy gyakorlott, optimális fogyasztást érhet el a szállítási feladat során, legyen az útvonal akár dimbes – dombos vagy teljesen ismeretlen a számára.
A Scania Active Prediction egy speciális, korszerű sebességtartó automatika, amely GPS segítségével előre megbecsüli a jármű előtt álló út domborzatát. A rendszer emelkedő vagy lejtő elérése előtt beállítja az optimalizált haladási sebességet, és ezzel akár 3%-os üzemanyag-megtakarítást is elérhet, legfeljebb két perces időveszteséggel egy adott napon belül.
A hagyományos sebességtartó rendszerekkel felszerelt járművek megpróbálnak a beállított sebesség szerint haladni, akár emelkedőről, akár lejtőről legyen szó. Ez akaratlanul is az üzemanyag-fogyasztás emelkedését okozza. Ezzel ellentétben egy képzett járművezető, aki ismeri az utat, az emelkedő előtt enyhén felgyorsít, hogy elkerülje a felesleges váltásokat, majd a csúcs előtt enyhén lelassít, így a jármű lendületének és tömegének kihasználásával gyorsulhat fel a lejtőn.
A Scania Active Prediction rendszer úgy viselkedik, mint az utat tökéletesen ismerő, képzett járművezető. A rendszer képes együttműködni az adaptív távolságtartó automatikával, így biztosítva, hogy a jármű mindig megfelelő távolságot tartson az előtte haladó járműtől, valamint lehetővé teszi, hogy a vezető a forgalomra és a feladataira koncentrálhasson.
Forrás: scania.hu
Kép: http://automobile.challenges.fr/
Szia Gyurci!
Mivel ilyennel dolgozom megerősíthetem, hogy más márka már egy éve bevezette és jól alkalmazza. Meglepődtem, hogy lett ez a cikk.
Direkt nem a gyári linket csatolom.
http://www.kamionhirek.hu/20120515/gps-alapu-tempomat-az-actroshoz
A cikk dátuma is érdekes.
Maga a rendszer nagyon ügyes!
Üdv, Zoltán
Szia Zoli!
Köszönöm a kiigazítást. Valamit – valahol elnéztem mert a Scania is ezt 2011 körül vezette be (javítottam a hírben az újdonság kifejezést). Bár ettől még nekem új volt. Esetleg egy pár érdekességet/tapasztalatot írhatnál a rendszerről, pl:
– használod?
– ez kikapcsolható, vagy automatikus?
– van olyan finom mint amikor a gyakorlott sofőr gépészkedik?
– ténylegesen mennyi megtakarítást hozhat?
– ezzel együtt lejjebb vették az üzemanyagnormát is?
Köszönettel:
Gyurci
Szia Gyurci!
Igen használom, de egyenlőre csak Európa támogatott.
Kikapcsolható természetesen.
Jól működik, finoman szabályoz. Azért megkíván az embertől egy új szemléletet vezetéstechnikailag. Jó ha az ember nyitott rá, mert először furcsának tűnhet – hinni kell benne. Kapcsolódik további elektronikák működéséhet pl. távolságtartó + fék asszisztens. Hiába az egész amikor konvoj halad ott oda az ideális megközelítés és hegymenet.
A megtakarítás inkább a 2% körül jön ki inkább, de az gond nélkül kihozható. Nagyban függ az útvonaltól és a raksúlytól a maximum elérése.
Üzemanyag norma természetesen lejjebb került, de a gps korában már olyan szinten nyom követhető az egész jármű minden paramétere, hogy egy normális munkahelyen ez nem okoz problémát. Ma inkább a versenyfutás az idővel a komoly gond és mindemellett kell gazdaságosan üzemelni.
Üdv. Zoli
Szia Zoli!
Köszönjük a tapasztalataid megosztását. Így értelmet nyernek a hírben leírtak a laikusoknak is. Az elmondottak alapján úgy gondolom, hogy akkor ez, illetve a kapcsolódó elektronikák nagyban segítik a munkátokat, ugye? És a rohanás, igen… Az nem ehet egyszerű. A szabályokat betartva, időben és épségben megérkezni, és még takarékoskodni is…
Üdv:
Gyurci