Becker Transit 50. Megújul a kamionos verzió

Mióta a Becker készülékek sorsát aktívabban követem, ez már a negyedik kamionos változat. Erről bővebben kapcsolódó cikkeink között olvashatsz. Most végre komoly változások történtek, úgy a hardver mint a szoftver terén is.

Több újdonság is bekerült a készülékbe amelytől remélhetőleg tényleg könnyebbé válik válik a nagy autókat vezetők élete. Elsőként talán a nagy (nagyobb) kijelzőt emelném ki, végre 5″ – on keresztül nézhetjük a világot. Bár a felbontás nem változott, a különbség mégis látványos. Bár a vélemény szubjektív, mintha a kijelző fényereje is pozitív irányba változott volna, bár ezt majd igazán eldönteni a nyári napsütésben lesz lehetséges.

A másik nagyon komoly újdonság, hogy a kamionos tiltások felé nem csak nem tervez, de meg is mutatja hogy miért. Véleményem szerint ez egy jogos kívánság egy ilyen típusú eszköznél, hiszen van olyan alkalom, amikor akár tetszik – akár nem, be kell menni a célterületre. És nem mindegy hogy azért nem lehet, mert nem szabad, vagy azért mert a nagy vas alatt leszakad a híd, avagy nem fér át egy alagúton…

Most a térkép adatbázisázisától függően, ezek a tiltások, kezelhetőek. Sajnos TMC fronton nem sok minden változott, míg a z217 – ben még a TMC Pro lehetőségeit 6 országban vehettük igénybe, most már csak négyben, azonban a cserébe a TMC jelveő sokkal érzékenyebb lett (tapasztalatom szerint már nem kell a TMC antennát külön kihúzni az ablakba). A magyarországi TMC kérdése még mindig nem megoldott, tulajdonképpen a kamionos vas az egyetlen amin nem, lévén a Becker Képviselet által készíttetett TopMap TMC kártya nem tartalmaz kamionos adatokat.

A készüléken 44 ország előre telepített térképe van, amelyekből 29 térkép ismeri a kamionos és lakóautó információkat is.

Akik több nyelvet is beszélnek, néhány országban kezelhetik a készüléket hangutasításokkal is. Akkor lássuk a hivatalos adatokat:

– Extra nagy 5” – os kijelző, 12,7 cm, rezisztív érintőkijelző, 16:9 – es képarány
– 44 ország legújabb térképe, 29 ország kamionos és kemping útvonalainak adataival, előretelepítve a 4 GB-os belső memóriába
– Beépített nagysebességű HQ TMC(1) vevő, automatikus forgalmi dugó elkerüléssel. Prémium TMC(1) elérhető: Finnország, Norvégia, Lengyelország és Svédország
– Beépített Bluetooth kéz nélküli kihangosító, a biztonságos vezetés segítésére
– Magyar nyelvű Text – To – Speech, utcanevek és TMC(1) események bemondása
– Optimalizált útvonaltervezés, busz, teherautó, és kemping járművek (pótkocsival vagy a nélkül) részére
– Kijelzőn megjelenő korlátozások, magasság, szélesség, súly, és a teherautók számára bevezetett tilalmak
– A Becker SituationScan intelligens opciók, amelyek a vezető számára hasznos információkat kínál
– A Becker OneShot (4) rendszer segítségével hangutasításokkal irányíthatjuk a készülékünket. Elérhető: Ausztria, Belgium, Csehország, Franciaország, Hollandia, Liechtenstein, Luxemburg, Németország, Nagy Britannia és Észak Írország, Olaszország, Spanyolország, Svájc
– Becker EasyClick tartó, a készülék könnyű eltávolításáért, további kábel bontása nélkül
– Láttatja a domborzatot, a magassági profilokat és a jellegzetes tereptárgyakat egy „valós” 3D-s nézetben
– Beépített sebességkorlátozások és kamera adatbázis
– Új Becker Content Manager, amelyen keresztül beszerezhetjük a további térképeket és extrákat.
– Ingyenes Legújabb térkép garancia
– Speciális ajánlat az Európa frissítésre(2)

(Magyarországi használatához kiegészítő (TopMap TMC) kártya szükséges! (1), A Becker Content Manager futtatásához Windows operációs rendszer (Windows XPTM, Windows VistaTM, Windows 7TM ), illetve USB kábel és szélessávú internetkapcsolat szükséges (3), A speciális kedvezmény csak az első pozicionálástól számított 30 napon belül vehető igénybe! (2), A következő országokban érhető el: Austria, Belgium, Franciaország, Németország, Egyesült Királyság, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svájc (4)

Néhány technikai adat, a teljesség igénye nélkül:

– Kijelző: 12,7 cm (5”) érintőkijelző
– Szín: fekete és hideg szürke
– GPS vevő: SIRF Star III GSC3TW
– Memória: 4 GB belső memória
– Akkumulátor: 1200 mAh lítium ion
– Portok: Micro USB
– Bővíthető: Micro SD (32 GB-ig, Class 6)
– Méret (SZxMAxMÉ): 140 x 90 x 17 mm
– Súly: 200 g

A magyarországi megjelenésről jelenleg nem áll rendelkezésre pontos információnk.

Forrás: Becker Magyarország

Kapcsolódó cikkek:

http://archiv.navigyurci.hu/index.php?page=hir&az=642
https://navigyurci.hu/2010/05/10/becker-z302-a-kamionos-navigacio/
https://navigyurci.hu/2010/03/24/becker-z302-ez-csak-delibab/
https://navigyurci.hu/2010/05/19/becker-z217-mindent-tud/
https://navigyurci.hu/2010/05/22/becker-z217-nehany-technikai-adat/
https://navigyurci.hu/2010/06/05/becker-traffic-assist-z217-navigaljunk/
https://navigyurci.hu/2011/08/12/becker-active-transit-kicsomagolas/
https://navigyurci.hu/2011/09/01/nehany-mert-adat-a-becker-active-43-transit-keszulekol/
https://navigyurci.hu/2011/10/24/becker-active-43-transit-kamionnal-a-vilagban/

Azért ez jó kis gyújtés, nem? :D

2 hozzászólás
  1. avatar
    2011. december 9. Válasz
    sklave

    Na. Kezd kialakulni valami kamionos navigáció. Erre, vagy ilyenre gondoltam, amikor a tilalmak kijelzését említem. Ez már közelít a majdnem tökéleteshez.

    • avatar
      2011. december 10. Válasz
      Gyurci

      @ sklave Elvileg még az is lehet, hogy ezt a TTS magyarul bemondja, mint a TMC eseményeket is…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás