iGO primo 2.4 csinosítsd ki! Nanuka branding

Már két év is eltelt azóta, hogy a Nanuka nevével által fémjelzett ikonszettet utoljára kipróbáltuk. Most megérkezett hozzánk a továbbfejlesztett verzió (amelyet PLajos készített), ami az iGO primo 2.0 – 2.4 -es verzióin fut. A sokféle színes ikon barátságosabbá teszi a felületet, és nem utolsósorban a tájékozódást is jól segíti…

nanu2_9

A tesztelésre használt szoftver egy iGO primo 2.4, amelyet az NNG Kft.-től kaptam (ezúton is köszönöm) kifejezetten arra a célra hogy be tudjam mutatni nektek a különféle megoldásokat (skinek, vagy ikonszettek).

nanu2_2

A szoftver tartalmához most sem nyúlt a készítő, hanem egy un. “branding.zip” segítségével éri el a változtatásokat. Így ha már nem szeretnénk használni az ikonszettet, csak a “branding.zip” fájlt, és a Save mappában, a “poi_visiblites.txt” fájlt kell törölnünk, ezután a szoftver ismét a gyári állapotában fog elindulni.

Navigálás közben jól felismerhető ikonok jelennek meg, amelyek egyben utalnak a rendeltetésükre is. Így például a benzinkutak esetében, legtöbbször az utcán élőben is látható eredeti ikon másolata jelenik meg.

nanu2_5

Ahol a három kék “lufit” láthatunk egymás mellett, ott egy nagyon kicsi körzetben, több ikon (Érdekes Pont) is van egymás közelében, de az ikonok mennyisége zavarná a rálátást a térképre. Ha kíváncsiak vagyunk, hogy mi van a “lufik” mögött, csak bökjünk rájuk, majd válasszuk felül a jobb felső sarokban lévő “i” betűt.

nanu2_8

Én már régóta használok ikonszettet, és ezután sem lesz másképpen. A branding.zip letölthető (Nanuka és Plajos engedélyével) innen. Telepítés előtt olvasd el a leírást, amely a csomagolt fájlban található! Érdemes a jelenleg használt primo szoftveredről egy teljes mentést is készíteni (az ördög nem alszik).

Kapcsolódó cikk: https://navigyurci.hu/2012/07/25/igo-primo-2-0-csinositsd-ki-nanuka-branding/

28 hozzászólás
  1. avatar
    2014. augusztus 31. Válasz
    Zsolto

    Hát, nem mondom, hogy nincs nosztalgiám az iGO iránt… De mivel manapság (?) a kínálatot és az elérhetőséget tekintve a fellelhetetlen és elérhetetlen kategóriába tartozik, az utóbbi két évben gyakorlatilag kikopott a tudatomból, hiába tartottam a létező legjobb naviprogramnak.
    És az is igaz, hogy az alternatívák sem annyival gyengébbek már, mint mondjuk két évvel ezelőtt. A mókolt, kínai PNA-k pedig szerencsére szinte a föld színéről is eltűntek, így már a mókolt iGO-kkal sem szembesül az ember olyan sűrűn. Sarkos vélemény? Az :).
    Ettől függetlenül nem lenne rossz, ha legálisan bármire feltehető lenne.

    • avatar
      2014. augusztus 31. Válasz

      Talán Androidra hamarosan (ez év végét ígérték) . De PNA-ra csak készülékkel együtt. :(

      • avatar
        2014. szeptember 1. Válasz
        OldMike

        Ez a Nanuka branding csak a WinCE rendszerre jó, ugye? Erre vonatkozik amit írtál, hogy év végére lehet az Androidos IGo-s változat is, vagy általánosságban az IGo elérhetőségére Androidon?

        • avatar
          2014. szeptember 1.
          OldMike

          Köszönöm. Egyébként PLajos írta, hogy átáll az Androidos skinezésre, ami számomra biztató.

        • avatar
          2014. szeptember 1.

          Szívesen, ez érdekes hír, köszi.

        • avatar
          2014. szeptember 1.

          Szia, igen csak WinCE-re jó. Az év vége dátum, az Androidos iGO verzió Google Play-en való megjelenésére vonatkozott.

  2. avatar
    2014. szeptember 2. Válasz
    DM43

    Sziasztok!
    OldMike! Van már Nanuka-PLajos branding Androidra is. Majd estefelé belinkelem.

    • avatar
      2014. szeptember 2. Válasz
      DM43

      Tessék, itt van: http://data.hu/get/8017014/nanuka_branding_android_P2_v1.2_Plajos.zip
      Hozzátenném, hogy ez már egy elég régi dolog, gondolom előbb-utóbb lesz frissebb is.

      De hogy megemlítsem más munkáját is, itt van RsTwingo barátom multi-brandingja:
      http://data.hu/get/8017020/RsTwingo_Multi_branding_Androidhoz.rar

      • avatar
        2014. szeptember 2. Válasz
        OldMike

        Köszönöm a lehetőségeket. Az én eszközöm felbontása 800*480, úgy láttam, hogy van ilyen ezekben. A cikk alapján jól értelmezem-e, hogy a berakott branding.zip-ben lévő poi_visiblities.txt fájl felül fogja írni a Save mappában lévő eredetit? Kell-e arról is biztonsági mentést készíteni?
        Nekem vannak a PoiPlázáról letöltött hasznos pontjaim is, ezek megjelenítését is érinti, ha beteszem valamelyik branding.zip-et?

        • avatar
          2014. szeptember 3.
          OldMike

          Köszi szépen, valóban legjobb az ördögöt hűvösre tenni.
          Amúgy Neked van lehetőséged rákérdezni egy esetleges Nanuka branding (Android) frissebb változatra?

        • avatar
          2014. szeptember 3.

          Amúgy nálam még semmilyen problémát nem okoztak (eddig) ezek a “branding.zip”-ek, de egy mentés mindig jól jön, mert az Ördög bizony nem alszik. :)

        • avatar
          2014. szeptember 3.

          Már úgyis van egy teljes biztonsági mentésed (iGO primo), amit még a (térkép) frissítés előtt készítettél. Abban benne van. Ha pedig nincs még működő full mentésed eltéve, akkor most csinálj egyet. Arra bármikor szükséged lehet.

          Szerintem a poiplázás ikonjaid nem a saját, hanem az eredeti iGO megjelenéssel láthatóak. Így a válasz igen.

      • avatar
        2014. szeptember 2. Válasz

        Szia, köszönjük. Mely verziókon futnak?

        • avatar
          2014. szeptember 2.
          DM43

          Twingo munkája bármelyiken, a másikat nem tudom, de szerintem az is.

        • avatar
          2014. szeptember 2.

          Köszi!

    • avatar
      2014. szeptember 2. Válasz

      Szia, szuper! Köszönjük!

  3. avatar
    2014. szeptember 4. Válasz
    megatatu

    Sziasztok!

    Nemrég vettem egy Becker Active.5 készüléket a rajta lévő Becker IGo Primoval. Az lenne a kérdésem, hogy a cikkben említett Nanuka branding telepíthető-e a gyári szoftverbe, illetve ismertek-e más, ezzel a készülékkel kompatibilis brandinget és skint, vagy bármilyen jól használható módosítást?

    Előre is köszönöm a választ!

    • avatar
      2014. szeptember 4. Válasz

      Szia, nem valószínű. A gyári Becker szoftver, bár NNG alapú, de mégis másképpen épül fel mint az iGO primo, így már eleve használ “branding.zip”-et, ráadásul frissítésnél mint külön összetevőt ellenőrzi a szoftver az eredetiség megállapításánál.

      Láttam már Becker-hez skint, de csak nagyon régi készülékekhez, és csak német felülettel.

  4. avatar
    2015. május 4. Válasz
    herkherk

    Sziasztok. Mostanában lettem egy új Wayteq navigáció boldog tulaja. A régi eszközöm tönkre ment. Nav N Go ment rajta. Az új gépen Igo primo 2.0 van. Nagyon tetszik csak egy funkciót nem találok ami a Nav N Gon volt. Miszerint saját címeket poiba tudtam felvenni. Az az fel vettem saját poi mappát és oda mentek a saját címeim. A primóba csak kedvenceket tudok felvenni ömlesztve. Ez tényleg így van vagy esetleg van valami megoldás rá?

    • avatar
      2015. május 5. Válasz

      Szia. Az iGO primo nem tud csoportokat kezelni, ezért a kedvenceidet valóban csak ömlesztve láthatod.

      • avatar
        2015. május 5. Válasz
        herkherk

        Szia. Régebbi cikked segítségével (Hogyan tegyünk fel új poi-kat az iGO primo alá) sikerült hasznos helyekbe betennem a régi címeimet.
        Ezer hála! :-)
        Már csak az a gondom, hogy túl hosszúnak tűnik az elérésük. : keresés/hasznos helyek/egyedi keresés/utolsó ismert pozíció körül/. Itt megtaláltam a hasznos helyek között mindent. Nem lehet valahogy előrébb hozni?

  5. avatar
    2015. július 10. Válasz
    kobold

    Sziasztok!

    Nekem is Primo 2.4. van a Wayteq xRider Gps-en, amivel nagyon elégedett vagyok, viszont motoros használathoz elég kicsi az irányt jelző nyíl, jó lenne, ha a Primo 1.1.-hez bemutatott Gurjon szkin még elérhető lenne. Ha valakinek megvan a nagy nyilas szkin, az legyen szíves valahova feltölteni. Esetleg egyéb módszerrel lehet valahogy nagyítani és középre berakni a nyilat? Mit kellene átírni, hogy 2.4. alatt is működjön a nagyobb nyíl megjelenítése?
    Sok motorostársam örülne egy ilyen skinnek.

    Előre is köszönöm a segítségeteket.

    Üdv:
    Zoli

    • avatar
      2015. július 10. Válasz

      Szia!

      Gondolom azt biztosan tudod, hogy a Wayteq xRider-en (sem) használhatod az iGO primo szoftvert legálisan.
      Üdv,
      Gyurci

  6. avatar
    2016. április 4. Válasz
    Bende Sándor

    Helosztok csak azért írok mert az igo primo magyar kézikönyvet keresem valaki tud segíteni honnan tölthetem le? Előre is köszönöm.

    • avatar
      2016. április 5. Válasz

      Vagy használhatod a CNS leírását is.

    • avatar
      2016. április 4. Válasz

      Szia!

      A készülékhez mellékelt CD-n, a “User Manual” könyvtárban találod, a magyar leírás a HU-5 oldaltól kezdődik.

      Üdv,
      Gyurci

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás