Motorola Moto G 2nd Generation (2014) – navigálunk

Zsolto már kétszer is írt a Motorola G (2 nd Gen) készülékről, de a navigáció ezekben a tesztekben csak érintőlegesen került szóba. Most egy kicsit bővebben írnék erről. Rengeteg programot kipróbáltam…

…lássuk csak felsorolás szintjén mik is ezek:

moci_progik

Tesztverziók
– Aeromap
– Navigon

Végleges verziók
– Waze
– Nokia Here Beta
– Google Maps
– Be-On-Road
– Aponia GPS Navigation
– Sygic Navigation

Ezek közül a legtöbbet a Waze, legkevesebbet az Aeromap teszt verziója futott. A legfontosabb észrevétel, hogy az összes szoftver elsőre települt, és hibátlanul működött. A készülék GPS vevője nagyon jó, és ami még fontos lehet – GLONASS kompatibilis is.

Szabadtéren néhány másodperc alatt, míg a lakásban ablak mellett egy percen belül pozicionál (internet elérés nélkül). Navigálás közben stabilan tartja a helyzetét, egyik térkép sem pörög – forog, az utasítás bemondása időben történik. Használok egy assist programot is, ez a GPS Státusz.

moci_progik3a

A két képernyőmentés különböző időben, de mindkettő lakáson belül készült!

Az 5″-os kijelző navigálásra alkalmas, jól látható, jó a kontraszt, a feliratok is olvashatóak. Az utasítások hangja programtól függően erőteljes, jól hallható. A teszteléshez használt TomTom tartó a készüléket jó tartja (álló módban), Bluetooth-on párosítható – így elég hangos, és a telefon kihangosítása is megoldott.

ttcarkit_2012_2

Összegzés: ahogy azt már Ti is bizonyára észrevettétek, nem kedvelem különösebben a telefonos navigációt, és ennek több oka is van. Ám a Waze kapcsán kénytelen voltam megalkuvást kötni, és újra elővenni a telefonnal történő navigáció témakörét. Ha már használni kell, akkor egy jó minőségű telefon és egy jó tartó segítségével tenném, bár még mindig nem indulnék el ebben a felállásban világ körüli útra…

waze_tt

Azonban a Motorola Moto G 2nd Generation (2014), és a mellé használt TomTom tartó napi használatra alkalmas összeállítást jelenthet. A készülék ára nagyjából 60 ezer, míg a bemutatott tartó ára 25 és 30 ezer forint között mozog (összehasonlításképpen, egy élettartam térképfrissítéssel megvásárolható TomTom Start 25, már 45 ezer forinttól elérhető lenne, míg egy hasonló készülék kihangosítóval 60 ezer forint környékén lenne megvásárolható).

Néhány technikai adat a teljesség igénye nélkül:

– Kijelző: 5″-os (IPS LCD) kapacitíve érintőkijelző, 16M szín
– Kijelző felbontása: 720 x 1280 pixel
– Kijelző anyaga: Corning Gorilla Glass 3
– Chipset: Qualcomm MSM8226 Snapdragon 400 (GLONASS kompatibilis)
– Processzor: Quad-core 1.2 GHz Cortex-A7
– GPU: Adreno 305
– Belső memória: 8 GB, 1 GB RAM
– Bővíthetőség: microSD, 32 GB-ig
– Kamera: hátsó – 8 MP, 3264 x 2448 pixels, autófókusz, LED villanó fény
– Kamera: első – 2 MP
– Akku: Li-Ion 2070 mAh – nem cserélhető
– Operációs rendszer: Android v4.4.4 (KitKat), frissíthető (lesz) az Android v5.0 (Lollipop) rendszerre

6 hozzászólás
  1. avatar
    2015. február 1. Válasz
    Zsolto

    Az az igazság, hogy koca-célra, városban bizony jó egy telefon is ma már. Legfrissebb példa: tegnapelőtt valaki után autóval mentem a Nánási útra (persze még azt sem tudtam, hogy az a Nánási út, csak annyit tudtam, hogy valahova a “Rómaira” megyünk.
    Ma úgy alakult, hogy nekem kellett egyedül odatalálnom, de már autóban ültem, és nem volt nálam a Becker, amibe menet közben akkor is reménytelen lett volna belepötyögni a címet, ha tudtam volna. Csak azt tudtam, hogy ha odaérek, megismerem a helyet.
    A telefonom viszont ott figyelt a műszerfali tartóban, elindítottam a Google Mapset és hangos kereséssel bediktáltam neki, hogy “Római part”. Öt másodperc múlva sínen voltam. Az az igazság, hogy ezt a kényelmet egyetlen általam ismert PNA sem nyújtja. Azok másra jók, hosszú utat megtervezni, nyáron hetekig a szélvédőn főni a napon, effélék. Előkapni, nagyjából ismert helyen odatalálni valahova — erre már a mobilok is bőven megfelelnek.

    • avatar
      2015. február 2. Válasz

      Így igaz. Magam sem tudtam volna jobban leírni. :)

  2. avatar
    2015. február 3. Válasz
    PDA_FAN

    Így igaz, ha valaki nem a leggyengébb hardvert veszi, hanem belefér a keretbe a négymagos proci és minimum 1GB RAM, akkor szinte kompromisszummentesen használható a navi. Ha az autós tartó és töltő is, plusz mellé pl. egy bluetooth füles vagy kihangosító, akkor a “szinte” szót is kihúzhatjuk :-)
    Anno én is nagy barátja voltam a PNA-nak, de egyrészt elborított a sok kábel, másrészt ha másik autóval mentem, akkor tutti, hogy a sajátomban maradt valami cucc, ami kellett volna. A PNA-k offline működése és a hazai TMC … hmm… “szerény” képességei további érv a Waze és hasonló megoldások mellett.

    • avatar
      2015. február 3. Válasz

      Igen, ezért is írtam a cikk végére, hogy egy amúgy használható navigációs megoldás – PDA fronton azért jóval olcsóbb. Véleményem szerint hosszútávon, folyamatos napi használat esetén megbízhatóbb is.

  3. avatar
    2015. február 27. Válasz
    fioglenu

    Sziasztok!
    A telefonban lévő GPS-hez szeretnék hozzászólni. Elég sokféle androidos telefont nyúztam már, és az első pár évben sokat szívtam a pocsék minőségű GPS-el. Aztán a Moto G (igaz első generációs) bebizonította nekem, hogy igen is telefonba is lehet jó minőségű GPS-t építeni (A-GPS nélkül is). Azt hittem hogy a kulcs a Glonass. De a következő telefonom, egy papíron magasabb kategóriájú LG G2 gyorsan bebizonyította, hogy a Glonass sem ér semmit, ha (bocsánat) szemét minőségű a hardware.
    Sajnos ezek olyan apróságok, amik az interneten fellelhető átlag mobiltelefon tesztekből nem derülnek ki, mert ott ha be is kapcsolják a GPS-t, biztos adatkapcsolat ellett történik.

    • avatar
      2015. február 27. Válasz

      Szia! Az biztos hogy ritka az olyan jó GPS, mint ami a Moto G-ben van…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás