TomTom navigáció kerülhet az új Huawei telefonokra

Navigáció – GPS – Android! Most, hogy a Huawei gyakorlatilag levált a Google-ról, felmerül a kérdés, hogy milyen navigációt ad majd a felhasználóinak. Hát persze, egy olyat, amit nem amerikai forrásból szerez be…

A TomTom pedig nemrég bejelentette, hogy ezentúl ő látja el térképpel, navigációval és forgalmi adatokkal a kínai gyártó applikációit. A megállapodást már korábban megkötötték, de csak mostanában hozták nyilvánosságra. A TomTom nem közölt további részleteket.

Nem meglepő, hogy a Huawei ilyen partneri kapcsolatra lépett. Miután a cég az USA-ban az állítólagos biztonsági aggályok miatt fekete listára került, két választása volt: vagy talál egy navigációs partnert valahol máshol a világban, vagy beletörődik, hogy a navigációs szolgáltatása enyhén szólva is korlátozott lesz. Ettől függetlenül azért ez mégis nagy hír. Még ha a Huawei készülékein nem is lesz Google térkép, ami amúgy Kínán kívül a siker egyik fontos záloga, a gyártón most mégis megnyugodhat, hogy a vevőinek nem kell majd nélkülözniük ezt a fontos szolgáltatást.

Persze egyelőre néhány, a felhasználók számára fontos kérdés nyitva maradt: mennyivel emeli meg ez a “luxus” a készülék (ek) értékét? A TomTom navigációja nem olcsó, több ezer forintba is kerülhet évente. Ha viszont csak 75 km-es próbaverziót kapják, az napi használatra alkalmatlan lesz. Persze megoldás lehet, ha a Huawei csak a térképet és a forgalmi infókat veszi meg, és maga fejleszt egy navigációs alkalmazást. De ez nem olyan egyszerű, mert a TomTom szoftvere az egyik legjobb a piacon… Nagy valószínűség szerint a Waze sem lesz alternatíva, mert az is Google szoftver. Egyszóval lesz gond bőven. És, talán még emlékeztek arra is, hogy milyen felzúdulás lett – amikor a Windows-os telefonokról lekerült a Here Maps…(by Gyurci)

Forrás: www.engadget.com
Fordítás: Zsolto

2 hozzászólás
  1. avatar
    2020. január 27. Válasz
    Zsolto

    Bizony. Ha teljes értékű TomTomot kapnának a felhasználók, akkor ebből a szempontból még jól is járhatnának. De őszintén, én semmiképp nem vennék meg olyan telefont, amin nem elérhetőek a Google szolgáltatásai. Inkább fizetnék külön a TomTomért, ami — szerintem — tényleg a legjobb a piacon, csak kevesen ismerik, mert évente pár ezer forintot fizetni kéne érte. :)

    • avatar
      2020. január 28. Válasz
      Gyurci

      Igen, a navigáció csak egy dolog.
      Mostanra úgy megszoktuk azt a kényelmet amit a Google nyújt (ha az adatvédelmi szempontokat nem soroljuk az első helyre), amit nehéz vagy egyáltalán nem lehetne pótolni. Van jó néhány alkalmazás, ami már annyira hozzánk nőtt (naptár, navigáció, kereső, böngésző, fordító…), hogy nehéz lenne nélküle elképzelni a mindennapi életünket.

      Persze ha megszűnnének ezek a szolgáltatások, akkor nyilván ki lehetne váltani őket – de ha az egész macera csak egy telefonválasztáson múlik…
      Sok jó telefont lehet kapni…

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás