Heti frissítések a TomTom GO Navigation 2.1-es Androidos verziójában

Navigáció – GPS – Android! Lassan egy hónapja nyúzom a TomTom GO Navigation új verzióját. Van benne pár olyan újdonság amely már első látásra is szemet szúrt. Ilyen például a beígért heti térképfrissítés…

Előzmény: elég nehéz volt elhinni, hogy a megszokott évi négyszeri frissítés helyett, ebben a programban ennek többszörösét is megkapjuk – gyakorlatilag gombokért. Ezért ezt kiemelten figyeltem, illetve utánaolvastam, mi is lehet ez pontosan. Eközben eszembe jutott hogy valamikor régen bejelentett napi frissítéseket is TomTom. Ismét kiderült, hogy ez az oldal olyan mint egy mély kút amiben szinte minden benne van, csak ki kell halászni belőle a keresett információkat. Ez az a hír amire emlékeztem. Fontos megemlíteni, hogy abban az időben a MapShare frissítések letöltésére fel kellett iratkozni, és kiválasztani egy biztonsági fokozatot hozzá.

Biztonsági fokozatok

– TomTom (minden javítást ellenőriztek)
– Megbízható forrás (amit a TomTom annak ítél, valamikor én is az voltam)
– Sok felhasználó jelentette
– Néhány felhasználó jelentette

A régebbi, és az újabb készülékeken is jelenthetünk be változásokat, de tudomásom szerint az új készülékeken, már minden bejelentett változtatást ellenőriz a TomTom, és csak utána kerülnek vissza a frissített adatok a felhasználókhoz. A hibabejelentést megtehetjük webes felületen is, ez a MapShare Tools oldal. Ezen lényegesen egyszerűbb a változtatásokat bejelölni (csatolhatunk fényképet is!), ráadásul visszajelzést is kapunk a bejelentésünk lezárásáról.

MapShare információk (pl. az ablakba akasztható készülékekre érkezik iyen, néhány naponta)

– Sebességkorlátozások módosítása
– Útlezárások
– Új forgalmi irányok
– Módosult kanyarodási szabályok
– Új utcanevek

Heti frissítés (pl. a TomTom GO Navigation appra érkezik ilyen)

– Sebességkorlátozások
– Útlezárások
– Út iránya
– Kanyarodási korlátozások
– Épülő utak átadásának dátuma?
– Régi utak lezárásának dátuma?

Ha a két (MapShare/Heti frissítés) oszlopot összevetjük, akkor a TomTom GO Navigation szoftverben hetente megjelenő frissítések nagy valószínűséggel nem adnak hozzá új adatokat a térképhez, inkább csak a már meglévőket javítják. Ezt támaszthatja alá az a tény is, hogy a frissítés letöltése után a térkép verziószáma nem változik. Az előző rész megjelenése óta, már előfizetések árairól is vannak pontos információm.

Előfizetéses rendszerben

Véleményem szerint ezek az árak méltányosak. Ha nem ragaszkodunk a megszokott “saját tulajdon” fogalmához, akkor a havi előfizetés szinte bárki számára megfizethető megoldás lehet. Aki egyben fizet, annak nagyjából napi 12 forintba kerül ez a navigációs lehetőség.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás