2009-es TeleAtlas térkép. Miért rossz?

Tegnap magyarázatot kaptam arra, hogy a most megjelent térkép miért “gyengélkedik” módosításokban. Ez a történet igazán még nincs egy éves.

2008. májusában még az Unio versenyhivatala vizsgálódott, hogy engedélyezhető-e a TomTom és a TeleAtlas házassága. És mint tudjuk minden kezdet nehéz…

A TomTom hosszú idő óta szeretné elérni, hogy az általunk beérkezett javítások hamarabb rajta legyenek a térképen. Addig nincs baj, amíg ezek nem az alaptérképet javítják (pl. új utak, utcák). Az apróbb változtatások (útirány, utcanév) azonnal visszakerülnek a MapShare szolgáltatáson keresztül hozzánk, a felhasználókhoz. De a nagyobb változtatásokat felmérik, ellenőrzik és csak utána kerül bele a térképbe.
Most a TeleAtlas a javításokat egy csomagban dolgozza fel, nagyjából három-négy havonta. Tehát körülbelül ennyi idő, amíg egy utca felkerül a térképre.
Alapesetben egy térképgyártó cég (főleg ha olyan nagy mint a TeleAtlas) több navigációt gyártó cég számára is készít térképet. Ez azt jelenti, hogy az alaptérképet több gyártó “vasához” is illeszteni kell. Ez komoly tesztelést igényel.
És nem utolsósorban itt van ez a Fekete Pákó utca “ügy”. Biztosan emlékeztek rá, hiszen még a mostani térképen is rajta van. :) Ha én térképgyártó lennék, most komolyan elkezdenék azon gondolkozni hogy biztosan jó-e az ellenőrzési rendszerem, és biztos jó-e hogy a kapott javításokat “csak úgy” átültetem a térképre…
Azután még egy apróság: Ugye a MapShare javítások száma már rég túl van az ötmillión, ebből a Magyar javítások száma is több ezer lehet… Ennek a nagyrészét ellenőrizni kell.
A magyarázat jónak tűnik, de:
– az amúgy sem nagy térképvásárlási kedvet ezzel még jobban le lehet törni.
– az amúgy is elhanyagolt, volt Kelet Európai piacot sem lendíti fel(pedig itt még lehetne eladni).
– plusz a gazdasági válság miatt az eladások maguktól is csökkennek(vagy fognak).
Úgy gondolom, hogyha a következő frissítés is ilyen gyenge lesz, akkor el kell gondolkozni más navigációs alternetívákon is. Így az amúgy is kicsi TomTom “pártoló tagság” tovább csökkenhet…
33 hozzászólás
  1. avatar
    oszibusz

    Amúgy ezek a gépek amiket tesztelsz ezek már mind jártak nálam még a go x40-es sorozat is meg a rider is.

  2. avatar
    oszibusz

    Szia Gyurci!Van Most is kamionos progival szerelt gépem.A Mapshare javításoknál meg az a gond,hogy pl. te egy 805-ös térképben javítottál akkor azt csak az kapja meg akinek ugyanolyan verziójú térképe van.Ellenkező esetben egy része vagy az egész elveszik.Én már a 680-as magyar térképet javítottam de a 7-es map-ba már nem került bele az a közel 1500 javítás amit csináltam.

  3. avatar
    Gyurci

    Szia András.

    Megpróbálok utánajárni a problémának. Ha sikerült, jelentkezem.

  4. avatar
    Gyurci

    Úgy látszk mindenütt vannak ilyen “elbénázós” emberek…
    Szívesen megnézném a kamionos tesztpéldányodat élőben, ha van nálad (vagy tudsz szerezni) ilyen… :)

  5. avatar
    András

    Hát káosz az van.
    Az általam bevitt javítások 90% eltűnt valahová! A régi készüléken (ONE 3V.) bevitt változtatások a sógorom gépén mind megjelentek (ONE XL). Többször össze hasonlítottuk a két gépet.
    Amikor bedugtam az ujjat (GO630) azt hittem hogy arra is szépen átmásznak a javítások.Ami átjött az se teljes pl. 4 gyógyszertár megjelent 2 nem.
    Most a sógorom is kicserélte a készülékét GO930-ra és azon se jelentek meg csak az ami nekem. Olyan mintha a kelet és nyugat eu. térkép nem beszélgetne egymással vagy beszéltek egy darabig aztán összevesztek.
    Ki érti ezt?

  6. avatar
    oszibusz

    Szia Gyurci!Igen az volnék már egy jó ideje.Sajnos mind irtam hiába tettem be a megyeri hidat meg az M0-ást egyszerüen elbénázák a Teleatlas keleteuropáért felelős drága horváth és szlovák kollégák.A Mapshare javítások sem ugy lesznek alkalmazva ahogy azt hiszik a felhasználók hanem egy teljesen más rendszerrel.Ami szerintem tiszta hülyeség,de mindig ott van a “de”.Már rég kész van a tomtom-nak a kamionos szoftvere mégsem hajlandó piacra dobni,hogy miért nem lehet tudni.Pedig a tesztek is azt mutatják,hogy tökéletesen bevált.

  7. avatar
    Gyurci

    Szia Oszkár.

    TomTom Béta teszter? Nem semmi…
    Már igen jó volna egy használható térkép.

    Üdv:
    Gyurci

  8. avatar
    Oszkár

    Sziasztok!Még nem irtam ezen az oldalon vagyis blogban de annyit elmondhatom hogy mind a térkép mind a szoftver leirások kicsit hiányosak.Én már régota dolgozom a tomtom-nak és sajnos nem emiatt olyan a magyar térkép amilyen.A magyar javításokat nagyon sokáig én ellenőriztem de sajnos a burokrácia győzőtt.A minap beszélgettem a tomtom magyar fönökével és elég elkeserítő a helyzet.Én már a tomtom 2-es verziója óta használom a progit igy nyomon tudtam követni a fejlődést.Ma mai napig béta tesztelőjük vagyok.Igy azt tudom mondani minden tomtom felhasználonak hogy türelem.

  9. avatar
    Gyurci

    Köszönjük! Apróság, és mégis milyen jólesik… :))

  10. avatar
    Biro

    Frissült a TomTom Home beta, javításra került a saját go működtetése, és működik is..:) Hogy valami jó is legyen a keserű szájíz mellé.

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás