Sklave skóciai “útleírásának” folytatása. Nem találunk üres helyet a vonaton, ami kezd érdekes lenni, hiszen tízen órát kell utazni. Megyünk fülkéről, fülkére, amikor egy „öreg motoros” aki nem először van itt, és aki látja a bizonytalanságunkat, magyaráz valami papírról. Hoppá! Az a „valami papír” amit bejelentkezéskor adtak. Azon van a fülke száma. Helyben vagyunk, bár adott fülkében hely az már nincs…
Rövid „vita”. A vita itt, a mindenhol értett „ oké” és a „ no oké” szavakban merül ki. Tudod, egy kamionosnál a beszélt nyelvek számát, csak a szabad végtagok száma határozza meg, és abban a korban voltam iskolás, amikor tátott szájjal bámultuk a földrajz tanár szavait a messzi országokról. Bámultuk, és csodálkoztunk, hogy milyen elmaradott országok vannak a nagyvilágban (Nem magyarul, vagy oroszul beszélnek?).
Ledobálom a cuccaimat, majd magamba roskadok, és kezdem, átgondolni, az elmúlt fél óra eseményeit. Mi lett volna, ha nyugodtan átalusszuk az éjszakát, majd reggel ugyanott ébredünk, csak a kamionunk, már Németországban van. Brrr… kiráz a hideg,( még most is) és szerintem az ősz hajszálaim is gyarapodtak. Amíg a vonat ember lakta helyen jár, sokan bámulunk ki az ablakon, majd lassan magunk mögött hagyjuk a lámpafényes rendezőt, és zakatolunk az Alpok több ezer méteres csúcsai felé.
A folyosó lassan kiürül, és a zakatolás ritmikus üteme, fél(rém)álomba ringat. Tisztán látom főnököm arcát, és élesen hallom hangját:
– Hogy lehetsz ilyen hülye, hogy elhagyod a kamiont? – majd eurós kötegek jelennek meg. Na, nem mint nyeremény!
Nem csak az alvás, de a vonat sem nagyon megy. Érzem az állandó fékezést, majd ácsorgást. Elég gyakran felriadok. Kimegyek a folyosóra elszívni egy cigit, meglátogatom a mellékhelyiséget, ami később, az utazás hosszával arányosan, egyre koszosabb. Az amúgy sem mély álmomat, a hideg, bőrömre gyakorolt, összehúzó hatása zavarja meg, de nagyon. A fűtés megszűnt. Bakker! (Nem Becker!) Már mindent magamra húzok,( 1 db farmerdzseki) de rohadt hideg van. Vacogok. Kezdem érteni, hogy a „ régi motorosok” miért nagy táskákkal cihelődtek fel. Hozták az ágyneműt, főző kellékeket. (Van konyha is) Lényeg, hogy sokat tanultam, az esetből, sőt, még azt is tudom, fiatal kollégám vasutas ismeretei alapján, hogy a vonatok rangsorolásában a kamionszállító vonat az utolsó, vagyis neki mindenki mást előre kell engedni. Ezért a hosszú menet- várakozási idő.
Úgy érzem, érthető most már, hogy a „csipogómon” az első részben olvasott üzenetének kezdő mondata „ Holnapra foglaltunk jegyet a vonatra…..” miért nem az öröm borzongását váltotta ki belőlem. Tovább olvasva az üzenetet, a vonatindulás helye nem Freiburg, hanem Calais(F). Hoppsssz! Ez érdekes, és izgalomba hoz, hiszen tudom, hogy innen Angliába megy vonat, az alagúton keresztül. Nem voltam még a szigeten. Aki azt mondja, hogy nem izgul az ismeretlentől, az szerintem nem mond igazat Hogy találok oda a vonathoz? Hogy kell felszállni? Hogy…? Merre…?
Rengeteg kérdés kavarog a fejemben. Nem nagyon alszom, korán kelek, és lefőzöm a mindennapi betevő kávémat, és kiszámolom az útvonalat. A csatorna, gondolkodóba ejti a Sygic-et, és elég lassan számol, mint később kiderül, a kikötőn keresztül, ami nekem, most nem jó. Fő szabály, hogy a kontinensen kell tankolni, mert odaát nagyon drága az üzemanyag. Útközben, a nekünk kijelölt kúton, jól „megitatom a lovat” és gurulok, az ismeretlen felé. 8-ra kell odaérnem, ezért próbálok sietni, de a sebességhatároló, amit 85 km/h-ra van állítva, nem enged többet, ezért a lejtökön szabadjára engedem egy kicsit. Közeledik Calais városa. A távolság csökkenésével arányosan emelkedik a pulzusom is. A táblákat figyelem, és már jóval előtte mutatja, az utat a „csalagút” felé. Szóval, jó a navigáció, de nem minden. Itt sem hagyatkozom rá, mert be akar vinni a városba. Aránylag könnyen megtalálom, a bejáratot, és kicsit kifújom magam. Egy sorompó előtt megállok.
Egy kijelzőn megjelenik a rendszámom, és a nevem. Kérdés, majd „ok” gomb. (Ezek mindent tudnak!) Útlevél vizsgálat,(?) fuvarokmány ellenőrzés, majd megmondják, hogy a nem tudom mennyi (De elég sok) folyosóból melyik az én sorakozási helyem. Minden folyosó végén lámpa. Zöld. Megindul a sor, és ha akarnék, se tudnék másfelé menni. Semmi rebellis gondolat! Tanultam. Lehajtás a szerelvényhez. Háát!. Ég és föld.
Oldalról lehet felhajtani a vagonra, mert két magas rámpa között áll, és mindkét oldala nyitva, tehát elég kényelmesen lehet rágurulni. Figyelem a kollégákat, ki mekkora táskával lomol ki a fülkéből. Senkinél semmi, csak újság, vagy könyv. Jön egy kisbusz, összeszedi az embereket és elviszi a személyvagonhoz. No, igen! Itt sem a novarai körülmények várnak. Csendesen, vonathoz képest hangtalanul gördülünk be az Euro Tunnel sötét gyomrába. A kígyó, elnyeli a kígyót. Kényelmes, tiszta körülmények között kb. 1 óra alatt vonatozok át a La Manche csatorna alatt és érkezem meg az Egyesült Királyságba. Királyság! Akkor irány Skócia!
Van előttem kb. 800 km, egy számomra ismeretlen országban, és teljesen szokatlan körülmények között. Kicsit izgulok, de a kíváncsiság is ott motoszkál bennem. Milyen lehet? Az igazsághoz tartozik, hogy itthon vezettem már jobbkormányost, ami nem volt más, mint egy londoni busz. Nagy élmény volt. A 90-es évek elején…….. Jaj! Egyszer majd leírom. Szóval, azért más volt mert, ismerős volt a hely.
Lehajtás a vonatról, mindenki nyomja neki, mint az őrült. Rögtön beállok a külső sávba, ami itt a belső sáv, :-) és tartom a tábla által előírt 50-es tempót. Itt még nincs szembeforgalom, csak három sáv. Mindjárt kapom a kollégák jelzéseit, és lehúzódok a helyemre.(balra!) Még mindig 50-el. Ja! Ez mérföldbe van! Akkor toljuk neki! Az első körforgalom, amiből, itt rengeteg van, feladja a leckét, ugyan is, itt jobbra kell nagyon figyelni, és a baloldalról nagyon nehéz kilátni. Lassan megyek. Szokni kell. Nem dudál, nem idegeskedik senki. El kell foglalnom, mind a két sávot, hogy minél merőlegesebben tudjak, a körforgalom behajtójába érni, és így valamivel többet látok. Kihajtás, persze balra, ráhajtás az autópályára, és ez is persze. Jobbra. Érdekes!
Az érzés olyan, mint amikor itthon az autópályán átterelik a forgalmat a másik oldalra. Lehet, hogy itt olyan sokáig tartott az utak felújítása, hogy az emberek hozzászoktak a tereléshez, és inkább így hagyták az egészet. Figyelni kell a jobboldali tükröt, mert az események ott játszódnak. Felveszem a forgalom ritmusát, és robogok London felé. Közben üdvözöl az angol irányító. A lényegét értem, csak válaszolni nem tudok. Illetve írok egy „Hello” Több mint a semmi. Ja! A nevemet is elküldöm :-)
Elég nagy a forgalom, de három sáv van, és így eloszlik a reggeli csúcs. Közben a kollégám, akivel konzultáltam indulás előtt, ír egy sms-t, hogy Londont délről (??) kerüljem. Eldobom a telót. Megyek a Sygic után, közben figyelem a táblákat. Egész jól lehet közlekedni a táblák után is. „ – Hajts ki az X számú kijárón” Ezt szeretem ebben a szoftverben, hogy mondja a kijáró számát.(nyíl balra). Kihajtok, majd rá a másik pályára.(Ennek is mondja a számát) Kezd elmúlni a kezdeti izgalom. Egy baj van, hogy gőzöm nincs, merre vagyok a térképen, mivel Sygic-ben, nincs madártávlat, de remélem, hogy nem látom meg London nevezetességeit.
Látok egy ADR-es táblát, de most nem érint. Ezt most nem nagyon bánom. Közeledik a Dartford alagút, ami fizetőkapus. Oda gurulok, a kasszához. Egy pillanatig meglep, hogy nincs ablak. Ja! A másik oldalon türelmesen vár a kasszás figura. Mutatja, hogy ok. az euro is. Egy 5-ös, ami 3.70£. Nem ad nyugtát! Ez érdekes, de nincs idő a „vitára” Tűzök tovább az M25-ös gyűrűn. Van építkezés, útfelbontás, de klasszul halad a forgalom. Néha megállok, egy – egy parkolóban. Mindenhol van net, csak be kell menni az étterembe. Ingyenes a parkolás, az első két órára, utána fizetni kell. 15£. Háát nem olcsó. Nem sok minden látok az országból, bár nem is ezért jöttem. Másnap reggel időben ott vagyok a címzettnél.
Bejelentkezés a portán, és meglepetés, hogy találunk közös nyelvet a portással, aki várakozásom ellenére, nem szoknyában, és bőrdudával várt. Ilyet, a későbbiekben sem látok sajnos. Nagyon kedves mindenki, és a nedves idő ellenére, jól érzem magam. Nincs labor, csak rácsatlakozás, és GO! :-) ( Megy nekem az angol :-D ) Egy óra alatt végzek, megírom, az ilyenkor szokásos sablont, majd rövid várakozás után, jön az utasítás. Mosatás, nem messze, majd rakodás innen 230 km-re. Ez után közlik, hogy holnap 14 óra körül kell Killingholmban lennem, mert foglaltak helyet. Hajóra…..
Jó gurit:
sklave
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2010/04/18/irany-skocia-tengerre-magyar/
Felidézted bennem az első angliai autókázásom történetét. Igaz, én nem 18-kerekűvel, hanem egy 1,3-a Suzuki Swifttel vágtam neki Dovert elhagyva a legendás “balra tartsnak” — cserébe éjjel, szakadó esőben. Egy “L” rendszámú (tanuló) segédmotorkerékpáros hátsó lámpáját követtem meredten, kb. 35 km/h sebességgel. Csodálkoztam, hogy időnként balról nagy félkörben kikerült valamit az úton, de csak mentem tovább utána. Másnap reggel jöttem rá, hogy azok voltak a körforgalmak… :)
Bátor vagy. Azért egy kisautóval, szerintem sokkal nehezebb lehet alkalmazkodni, az ottani körülményekhez, mert “fentről’ többet látok.
Hát, valahogy el kellett kezdeni… Onnantól viszont az alapszabály, az volt, hogy észnél légy. Minden beidegződést félre kell tenni, főleg reggelenként az első kikanyarodásnál, nehogy merő megszokásból az út jobb oldalán kezdje meg az ember a napirend szerinti előrehaladást :) Ez még ’92-ben volt, azóta már szerencsére jó pár ezer kilométert levezettem ott minden gond nélkül (és ebből nagyon sokat a valószínűtlenül szűk, két méter magas sövénnyel szegélyezett, kanyargós és beláthatatlan vidéki utakon) de lezserkedni nem lehet, az biztos. Na ennyit az OFF-ról :)
Nem off!
Szerintem sem, hiszen erről szól az írás.