Országjárás Navteq térkép segítségével. Nyugat-Magyarország.

Tudjuk, hogy a Becker készülékeken Navteq térkép van, és az a vélemény járja, hogy ezért tele van hibával. Ma a zalai részt jártuk be, Zalakomár, Sávoly, Sármellék, Hévíz, Balatonszárszó. Aránylag nagy kör volt, beleértve a Bivalyrezervátumot, ami nem feltétlenül a térkép közepe. A Becker és a Navteq páros, a gyors útvonaltervezés után, tökéletesen pontos navigációt mutatott be.

Hévíz felé menet, áthaladtunk a nagyon pici Hídvégen is. Az első célpontnál a rezervátum parkolójában, Hévizen a fürdőnél, és Szárszón a szállásunknál tett le minket. Navigálás közben a primo extra funkciói is láthatóak voltak, a Navteq térkép ismeri és használja a veszélyt jelző táblákat, a szélirányt jelző zsákot elég sokszor, míg a szarvasveszélyt lényegesen kevesebbszer mutatta. Mindenesetre ezeket előremutató dolognak tartom, hiszen minden frissítés után több tábla fog a térképre kerülni.

Másik nagy kedvencem, az alternatív útvonal tervezése, ahol a Becker négy különböző útvonalat tervez meg egy képernyőre, ahol is jól látható a megtervezett út iránya. A második képen jól látszik, hogy a gyors út, és a rövid között kilométerben nem, de időben nagyon nagy a különbség… Ezt a primo, ebben a formában nem tudja, mert egy képernyőn, csak egy megtervezett utat láthatunk.

A primo alapú szoftever gyorsan tervez, illetve újratervez. De mégis amiért szeretem, hogy nem “erőszakoskodik… Nem kötelezővé teszi az útvonalat, hanem “utánam” számol.

Fontos megemlíteni, hogy az érdekes pontok mennyisége megfelelő, gyakorlatilag bármit keres az ember, azt megtalálja a poi-k között. Így a címbeírást az esetek egy részében nem is használom. Érdekesség képpen a NaviGate, és a Navteq címe is megtalálható az adatbázisban… Természetesen “külső” forrásból származó poi-kat is fel lehet tölteni, sklave leírása szerint. Ezzel csak az a baj, hogy a Beckerben nem jeleníthetőek meg a brandek ikonjai, így a saját ikonjainkat is nehéz megkülönböztetni.

“Hazafelé” ismét az alternatív útvonal számítása nyújtott nagy segítséget, hiszen az egyik lényegesen lassabb, de sokkal szebb (végig a Balaton mellett), míg a másik egy gyors alternatívát kinált. A képet megnézve jól látszik, hogy miért jó az egy képernyős megjelenítés.

Összegzésképpen elmondható, hogy nagyjából 150-200 kilométeres út, amiből elég sokat pici falvakban töltöttünk, hibátlanul lezajlott. Mindíg tudtuk hol járunk, és néhány sebességinfó hibától eltekintve (volt 2-3 hely, ahol lassan váltott a tábla, mondjuk tovább jelezte a negyvenes táblát mint kellett volna. Ez egyszer volt zavaró, amikor az autópályára érve, gyorsítás közben elkurjantotta magát a navigáció, hogy “túl gyorsan mész”…), semmilyen galibát nem okozott a Navteq térképe.

A teszt létrehozásában segített egy öregecske Suzuki, egy Becker z217, a Navteq 2010 Q1-es térképe, illetve a családom is.

11 hozzászólás
  1. avatar
    2010. június 25. Válasz
    Hotel Európa fit

    A google maps-szel van egy kis problémánk, ha beírjuk a szálloda címét: 8380 Hévíz, Jókai u. 3. mindenáron Nemesbükre akar vinni bennünket, noha az útirány Hévíz.
    Nyilván azért, mert az utca teljes neve Jókai Mór út, de így senki nem használja.
    Bízunk benne, hogy a Navteq térkép tökéletesen megtalálja a szállodánkat.

    • avatar
      2010. június 25. Válasz
      Gyurci

      @ Hotel Európa fit. Igen látom. Ez nem túl jó dolog. A nálam lévő 2010 Q1-es Navteq az jó helyre teszi a címet.

  2. avatar
    2010. június 25. Válasz
    Gábor

    Hotel Európa fit :
    A topmap térkép tökéletesen odatalál, sőt a poi-k között is ott vagytok elérhetőségekkel és így még címet se kell beírni.
    Navteq poi-k-ban fennt vagytok?

  3. avatar
    2010. június 25. Válasz
    Gábor

    Gyurci :
    A navteq térképekkel nekem az a bajom, hogy szépen telerakták apróságokkal, pár méteres lehajtókat, kiugrókat is ábrázol, ugyanakkor nézd meg kérlek a következő címet: Kaposvár Berzsenyi u. 24
    A topmap, teleatlasz tudja így ábrázolni már évek óta: http://tinyurl.com/32rfggt

    • avatar
      2010. június 25. Válasz
      Gyurci

      @ Gábor Látom, Tényleg teljesen más. Azonban ha nem tervez át a sövényen, vagy nem fordít balra a házszámhoz akkor csak ábrázolásbeli különbség. Hogyha rosszul is tervez, jelentsd be a Navteq hibabejelentőn. Sajnos hiba nélküli térkép nincsen. Csak azokon máshol van a hiba…

  4. avatar
    2010. június 25. Válasz
    Gábor

    Nem hiába van különbontva két két sáv ( a valóságban is fasorral, bokrokkal) az u kanyart lehetővé téve, hogy ne keljen 10perces kitérőkkel lekanyarodni majd visszajönni ha valamit eltéveszt az ember.
    Persze ez csak egy példa volt mert több nagyvárosban is észrevettem hasonló eget verő hiányosságokat.(mert szerintem ez is az)

  5. avatar
    2010. június 25. Válasz
    Gábor

    Ez a kettébontás a két-két sáv közt azért van, hogy a kereszteződéseknél egy u kanyarral át lehessen menni a szemközti sávba és ne keljen 10-15 perces kerülőutat tenni. (remélem érthetően írtam) :)
    És éppen ezért a navteq nem is tervez u kanyaros megfordulást míg a többi igen.
    Igazából ezen nem hiszem, hogy bármit is kéne jelenteni mert ez már az ősrégi ta és tm térképeken is rendesen van.
    Szerintem simán le egyszerűsítették és nem hiba, ennyi. Persze több helyen is találkoztam hasonlóval.

    • avatar
      2010. június 25. Válasz
      Gyurci

      @ Gábor Ja, értem. Nekem nem tűnik fel, mert én tiltom a megfordulást alapból. Már amelyik programban lehet.

  6. avatar
    2010. július 12. Válasz
    Gergő

    Hogyhogy neked 2010 Q1 megvan amikor a Content Manager V/1 2010 nev alatt a Q3 2009-et kinálja legfrissebbként???

    • avatar
      2010. július 13. Válasz
      Gyurci

      @ Gergő Valamilyen nem közzétett okból, így hívják a 2010 Q1-es térképet…

  7. avatar
    2010. július 13. Válasz
    vacsa

    úgy hogy az ugyanazt takarja! :O

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás