Ha vasárnap, akkor sklave történetei. Az előző részben talán érzékeltettem, hogy nem egyszerű a „gumikacsák” élete, amennyiben elhagyják, az országot, de úgy gondolom, hogy egy egyszerű utazónak is fel kell készülni. Ez is kiderül majd az alábbiakból, hiszen egyre többen, egyre messzebb megyünk.
Ha Nyugat felé vesszük az irányt, még mindig találkozunk „magyar” helységnevekkel. Hogy a legegyszerűbbel kezdjem, a nagy hűtőgép, video, hifi stb. rohamkor, csak annyit mondtunk az infúzióval feltuningolt nagyinak,(kihasználva őt, és vele együtt a valutakeretét, és vámmentességét) hogy:
– Mama! Most kocsiba ülünk és megyünk Bécsbe.
Persze ő nem tudta, hogy esetleg a helyhiány a csomagtartóba kényszerítheti, csak örült az ünnepi üvegnek, amit kapott. Az utazás emlékeiről se sok maradhatott, és nem emlékezett a sávinfóra sem, amely azt mutatta hogy Wien. A lakott terület táblán sosem láthatta meg a feliratot, mert Miklóshalmán amit mindenki csak Nickelsdorfnak hív, nem mentünk tovább, inkább bevásároltunk, az ott felállított bodegában, aminek hátsó részében, szorgos kezek ragasztgatták a vevő kívánságának megfelelő címkéket, és csomagolták „origináltra” a fekete dobozokat, amiben ilyen-olyan videó volt. Ha volt.
Szóval, német nyelvterületen nagyjából azért elboldogulunk, ha a határtól kicsit messzebb megyünk, mert ott már nincsenek magyar hangzású nevek. Bár, a régi DDR-ben is van amit magyarosítottunk. Meglepődtem, amikor Lipcsébe mentem, és kicsit gondolkodni kellett amikor az volt írva a táblára, hogy Leipzig, miután átmentem Prágán (Praha), majd Drezdán ( Dresden) is. Érdekes, hogy Münchent ( bajorul: Minga) nem magyarosítottuk pl. Münka-ra, pedig Drezda után a végződés alapján ….. No, de az akkor nagyon nyugat volt.
Ha elmegyünk a „közeli” olasz város karneváljára, aminek szintén adtunk magyar nevet, kicsit meglepődünk a Venezia feliraton. Ezt az iskolában csak Velencének tanultunk. ezzel is káoszt teremtve a gyermeki fejben. Érdekes, hogy a többi olasz várost nem magyarosítottuk, és a totóeredmények ismertetésekor, vasárnap esténként, elég jól megtanultuk, még a kiejtésüket is.
Átszelve Németországot haladunk Köln felé, ami egyes térképeken Cologne-ként van írva, közeledünk a Belgiumhoz. Itt aztán várnak ránk meglepetések, mivel az országban három nyelv hivatalos, Oda felé nincs akkora vész, hiszen még a német oldalon ki van írva, hogy Lüttich( német) Liége (francia) Ez után elkanyarodhatunk Antwerpen ( franciául: Anwers, ami tekintve, hogy vallon tartományban gurulunk így is ki van írva ) felé.
A gond akkor adódik, ha nem jegyezzük meg ezeket a neveket, mint ahogyan az egyszeri ember, aki Hollandiából indult, és egy szombat reggel Brüsszelben (Bruxelles) kolbászolt egy nyerges szerelvénnyel keresve a Liége felé vezető utat. A táblákra az volt írva, hogy Luik, de neki, Liége kellett. Az volt Luik. Liége flamand neve. A szakálas vicc jut eszembe a magyar vámosról, aki nem értette, hogy a papíron jam van, a sofőr azt mondja dzsem, a kocsi meg tele van lekvárral…
Azt gondolom, hogy így leírva ez elég egyszerűnek tűnik, de higgyétek el, akkoriban ( navigáció?) elég kellemetlen volt. Elindultál valami irányába, közben egyszerűen eltűnt a táblákról a kinézett város.
Tehát, keresztül verekedted magad Belgium vallon tartományain, nem gondolkodva a feliratokon, hiszen uticélod Franciaország valamelyik városa, így nyomod neki Párizs ( Paris) felé, hiszen ki van írva. Addig semmi gond, amíg nem kell kiszállni, érdeklődni a cím után. ( navigáció?) Ekkor jön az összeomlás, mert a kedvesen mosolygó utca emberének útmutatásából egy kukkot nem értesz. De még, körülbelül sem. Semmit…
És ekkor megtanulod, hogy legyen nálad egy papír, meg egy ceruza, mert ennél jobb nincs. Ezt ajánlom mindenkinek, aki külföldre utazik. Franciaországban nem időznék sokáig, mert mire elolvasol egy feliratot, már tovább is robogtál, és még csak a szó első pár betűje villant fel, és akkor nem beszéltünk az utcanév táblákról.
Engem a legnagyobb meglepetés a szélkerekek, és tulipánok országában ért, Hollandiában. Azt tudtam, hogy elég liberális ország, Arra gondolok például, hogy szabadon, szabályozott körülmények között lehet „fűhöz jutni. Az élményem nem ezzel kapcsolatos. Azt tudni kell, hogy a három, négy hét fülkében eltöltött idő, azért kemény önmegtartóztatással is jár, bár, ha bele gondoltok, és olvassátok a fentieket, erre nem nagyon van ideje az emberfiának (esetleg lányának). Hollandiában.
Pedig sokat járok oda, még mindig nem nagyon értem, hogy mit beszélnek a jellegzetes orrhangon, ami abból adódik, hogy a „g” betűt „h”-nak ejtik. Például a Gyula az Hiüla kimondva. A feliratok hasonlítanak a németre, franciára, angolra… Igen az angol. Szóval, három – négy hét után kicsit szelektív lesz a gondolkodás, és egy ilyen turnus utolsó napjaiban láttam meg a LET OP feliratot először.
Az autópálya szélén volt kitéve egymagában, egy nagy sárga táblán fekete betűkkel. Semmi, csak így ez. LET OP. Viszonyomat az angolhoz jellemzi, hogy mindjárt másképpen szótagoltam, ( LE TOP) és ismerve az ország szabadelvűségét, kezdtem nyújtogatni a nyakam. Hol? Ki? Mennyiért? Négy hét után, már az sem zavart volna, hogy nincs foga…
Jó gurit
sklave
Előzmények: Text to speech videó, Keletről-Nyugatra.
A képeket a kettler-verlag.de, és az utikonyv.eu oldalakról kölcsönöztem. Köszönöm.
:) Nagyon jó volt, köszi, Sklave. Egyszer mi is kerestük az irányt az angol komptól Belgiumon át Aachen felé, és tettünk pár tiszteletkört Brüsszelben (Bruxelles, úgy rémlik, ezt még nem is említettük), mire rájöttünk, hogy az Akken feliratot kell követnünk…
Szép vasárnapot!
Zsolto
Rijsel=Lille még szerencse hogy nekem akkor már volt navim
@makkhatos Hoppá… Jó példa. :)
@Zsolto Akkor nem csak nekem volt “élmény”. Brüsszelt említettem, hiszen az “egyszer ember” is ott kolbászolt :)
@makkhatos Akkor neked ez kimaradt. Nem vesztettél semmit.