Országjárás. Balatonmagyaród, Bivalyrezervátum

Nagyon szeretem a Balatont, akár az egész évet el tudnám a közelében tölteni, de sajnos erre kevés a lehetőség. Így azt az évi pár napot kell tartalmasan eltölteni, persze nem mindíg sikerül. Most a Bivalyrezevátumban jártunk.

A hivatalos neve: Kápolnapuszta, Bivalyrezervátum. A Balaton felvidéki nemzeti park területén található, és itt van a magyarországon őshonos bifaly fajtabemutatóhelye.

Hatalmas területen élnek az állatok, körülöttük erdő, zöld mező, víz… A háborítatlan csendet csak a látogatók szakítják meg néha, bár igazán ez sem jellemző… Az út a bivalyoktól 1-2 méterre vezet, sőt van ahol a bivalyok között is… Látván az állatok nagyságát, valahogy kedvem sem volt kiabálni. Szóval van egy kis híd, amin átkelve, kis túlzással a bivalyok között találjuk magunkat. Aki már járt ott, az biztosan tudja miről beszélek.

A kép a kishídról készült, amelyről lelépve, 5-10 métert az állatok szabad területén haladunk végig. Mit mondjak, kicsit gondolkoztam, hogy tovább akarok-e menni. Szerencsére ezer fok volt, és a bivalyoknak maximum a farka mozgott, az is csak akkor ha már nagyon csípte őket a légy…

Ha én légy lennék, valószínüleg itt éhen halnék. Elég félelmetes látvány, még akkor is amikor békés. Hát, még ha nem… Persze őt csak az “elrettentés” kedvéért fotóztam le, a többség békésen, nyugodtan sziesztázott…

És, hogy miért lenne kár kihagyni, hát ezért a látványért biztosan…

Persze aki nem csak a “nagy” állatokra kíváncsi, az láthat mindenféle mást is. Például a torony oldalán, a denevérlakban, sok-sok denevért, kis szerencsével akár egy gyöngybaglyot is megleshetünk…

Aki szereti a természetet, szeret a zöldben “bóklászni”, kíváncsi a magyarországi bivalyokra, és néhány felesleges legyet is elvisel, ki ne hagyja. Még Budapestről is aránylag hamar, de főleg egyszerűen megközelíthető.

A helyszínen a Kis Balaton élővilágát, illetve Balatonfelvidék lakóinak viseletét, és használati tárgyait is megismerhetitek.

Egyszóval, nagyon érdekes, ne hagyjátok ki.

4 hozzászólás
  1. avatar
    2010. július 26. Válasz
    ibizefrenki

    Miért nem szóltál Gyurci?!?!?! Meghívtalak volna egy sörre :D Itt lakok a “szomszédban”. Majd jövőre :D

    • avatar
      2010. július 27. Válasz
      Gyurci

      @ ibizefrenki :) Arra laksz? Akkor közel a Balcsi!

  2. avatar
    2010. július 28. Válasz
    ibizefrenki

    Igen, csak 14km :) Ha jó az idő, minden délután kimegyek… amikor nem hozom haza a melót. Mint most, de rossz az idő, így nem bánkódok :)

    • avatar
      2010. július 28. Válasz
      Gyurci

      @ ibizefrenki Mázlista! :)

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás