Lehet, hogy az egész történet itt kellett volna kezdeni, de ebből is látszik, hogy akinek van ideje, hogy végig gondolja ami egyszer az eszébe jutott…
Tehát, ez a három rész tulajdonképpen egy rövidített változat, kímélve az olvasót, és meghagyva neki a választás lehetőségét, hogy akár kihagyhatja az első kettőt, és rögtön a harmadikkal kezdi.
Quasimodót bíróság elé állították. Esélye nem volt a védekezésre, mivel ő is, és a bíró is süket volt. Ez a fogyatékosság nem gátolta egyiküket sem a munkában. A harangozó harangozott, a bíró ítélt. Süketen. Ennek eredményeképpen (hiszen mindenki félreértett mindent), a harangozó elég súlyos büntetést kapott, aminek egyik része volt a botütés, majd az azt követő kikötözés. A botütések teljesen kivették az erejét, és elrettentő kinézete miatt az összegyűlt nép még gúnyolta is a szerencsétlent, akinek cserepesre száradt a szája, és félholtan kiabált vízért mindhiába.
Senki nem szánta meg, sőt meg is dobálták. Ekkor jött Esmeralda, aki annak ellenére szánta meg a félholt harangozót, hogy az pár nappal előtte, a személyes szabadság korlátozásának szándékával, konfliktusba keveredett vele. Esmeralda nem tudhatta, hogy a harangozó az elrablásakor nyúlt először nőnemű emberhez, ( Igen, emberhez. Ugyanis a harangjainak női nevet adott) és bár nem volt teljesen magánál ebben a pillanatban, emlékezett a nő illatára (?). ( Persze, ismerve a kor higiéniás szokásait, valószínűleg… hoppá (Lehet, hogy emiatt lett parfüm nagyhatalom Franciaország?)!
Tehát Quasimodo, hálásan tekintett a neki vizet adó leányra, és elhomályosult látásával nem veszi észre annak undorát, öklendezését. Úgy gondolom érthető, hogy Quasimodonak a veréstől minden porcikája égett (kivéve azt, ami csak akkor amikor Esmeralda oda ment hozzá, és meglátta, amint a nap átvilágít leheletnyi ruháján).
A későbbiekben ez a jelenet nagyban befolyásolja Esmeralda életét, tekintve hogy különböző ármánykodások következtében boszorkánysággal, és előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölés alapos gyanújával kerül a bíróság elé. A bíróság ( úgy a világi, mint az egyházi) bűnösnek találja a fenti vádpontban, mivel nem jut tudomására az a tény, hogy a sértett nem halt meg, mert életét a gyors, és szakszerű orvosi beavatkozás megmentette, így a vád, legfeljebb súlyos testi sértés lehetett volna, a 8 nappal variálva…
Esmeraldát halálra ítélik. Az ő életét, a gyors és szakszerű Quasimodo menti meg. Egyszerűen leakasztja, onnan, ahová a hóhér szakszerűen felakasztotta. Vállára veszi, és a Notre-Dame-ba siet vele. Az akkori törvények szerint, a Notre-Dame-nak olyan funkciója volt, mint a mai fogócska nevű játékban a „háznak” kinevezett zónának, (Hogy utáltam mikor én voltam a fogó!) ahol nem érvényes az ipi – apacs. ( Jó tudom. Az a játék a bújócska volt. Lényege, hogy a bűnös, ott védettséget élvezett.)
Ekkor érintett másodszor nőt, és ne csodálkozzunk, hogy 20 évesen, túl a pubertás koron, azon kívül, hogy a boldogság, mert megmentett egy gyönyörű fiatal leányt, más is elöntötte, de most csak a feladatra koncentrált, hogy ezt a csodaszép nőt biztonságba helyezze. A műtárgy egyik eldugott szobácskájába vitte, ami egy toronyban volt. A kecskét nem kellett vinni. Ment magától.
Nem szólt semmit, hiszen a leány az átélt események hatására, enyhén sokkos állapotban volt, így nemigen beszélt, és magához térve nem nagyon emlékezett, hogy hogyan került oda ahol most van, és a Quasimodo vállán töltött idő is kiesett az emlékezetéből. Nézte a plafont, majd kinézett a kicsiny ablakon, és kicsiny kecskéjét simogatva, próbálta felidézni a történteket. Csak a kender szagára emlékezett, és a csomóra, ami nyomta a nyakát, és összekócolta, a nehezen belőtt frizuráját, ami akkor bosszantotta egy kicsit.
Halkan nyílt a szobácska nehéz tölgyfa ajtaja, és félénken lépet be rajta Quasimodo, aki tisztában volt elrettentő kinézetével, és a kor, illetve saját lehetőségeihez képest, csinált egy make-upot mielőtt belépett a szobába. Kezében egy tálcát szorongatott, rajta némi kaja és víz, hóna alatt egy lavórt, minden eshetőségre számítva, hiszen sejtette milyen hatással lesz Esmeralda gyomrára (nem a kajára gondolt!)
Félénken lépett a szobába, nem mervén ránézni a leányra, aki az átélt izgalmak miatt, most nem volt annyira gyönyörű. (önmagához képest) A lány nem látta, hogy ki lép be, mert a szobába, csak a reggeli szmogon áttörni akaró napfény szürkés fénye derengett. Behúzódott a szobácska sarkába, és ijedten várta, hogy a jövevény láthatóvá váljon a gyenge fényben. A homályban csak egy imbolygó testet látott, meg egy lavórt. A kecske mellette állt, és ő is nézett.
Quasimodo előrébb csoszogott a holmikkal a kezében (és a lavórral a hóna alatt) egészen az ablak alatt lévő asztalig. Ekkor látta meg Esmeralda, hogy ki az valójában. Gyomra megremegett, de még csak az idegességtől, és végigfutott a hideg az egész testén. Megismerte elrablóját, és nagyon, nagyon megijedt, hogy ez a valaki, most esetleg zaklatni fogja. Quasimodo a tőle telhető kedvességgel, fordult a lányhoz, aki még mindig reszketett, és tudomására hozta, hogy nem akar semmit (persze nem mondta, hogy nem látott még nőt). Látta Esmeralda arcán az undort, és már nyúlt volna a lavórért, de a lány összeszedve minden bátorságát odament, és szemét lecsukva, torkát összeszorítva, megköszönte megmentőjének, amit érte tett. Azt is megbeszélték, hogy Quasimodo ad a leánynak egy sípot, és ha nagy gáz van, akkor fújja meg és ő szalad. A kecskének nem adott…
Tulajdonképpen, Esmeralda leélhette volna az életét, itt a toronyban, de amikor már több napja ült tétlenül, egyre többet gondolt a kapitányra, Phoebusra. Quasimodora nem nagyon gondolt. A férfi hozta a kaját meg a vizet, de nem akart semmit. Legalábbis nem mondta, és nem mutatta. Dehogynem gondolt a lányra, hiszen fiatal volt, és itt volt egy gyönyörű leány kihasználatlanul, érintetlenül. Persze, hogy ott motoszkál a fejében hogy…
Itt a történetet, a megtalált(?) meg nem jelent kéziratok alapján folytatódik
Egyik nap, amikor az ételt készítette (Éppen romot főzött) elmorfondírozott magában, hogy mit veszíthet, ha rányomul a lányra, hiszen nem tudja senki, hogy itt van, de elhessegette a gondolatot, hiszen nem lévén még nővel, mindig elakadt a ruha levételnél. Lassan csoszogott fel a torony kőlépcsőin. Közeledve a szobához, látta, hogy nincs bezárva, és csendesebbre vette a lépteket. Az ajtó, résnyire nyitva volt. Lélegzet visszafojtva hajolt a réshez.
Esneralda háttal ült neki, és éppen a frizuráját igazította, ami a körülmények ismeretében, csak fésülködésre korlátozódott, és valószínű, mereven bámult maga elé, hiszen napok óta, csak a kapitányra tudott gondolni. Quasimodo csodálattal nézte a műveletet, mivel a mai nap éppen szmog mentes volt, így a beáramló nap sugarai átvilágították a lány pendelyét.
Ez neki, maga volt a színtiszta pornográfia, bár nem ismerte ezt a szót. Pislogni sem mert, nehogy véget érjen a tünemény, és a levegővételt is próbálta mellőzni, de bármekkora tüdeje is volt, azért minden tüdőnek véges a kapacitása. Mint tudjuk, nem volt a testén épp darab, és ez a torzulás nem kerülte el az orrot sem.
Nevezetesen, bár ezt az író nem fejtette ki, lehetett, egy orrsövényferdülése, vagy orrmandulája, vagy… lényeg, hogy a kiáramló levegő akadályoztatása miatt, akaratlanul is hangot adott ki, és ebben a csendben, ez a hang végzetes lett a hallgatódzóra. Esmeralda kizökkent az ábrándozás bénult állapotából, és hirtelen hátra fordult. Quasimodo megijedt és hátrahőkölt, ami ismerve aszimmetrikus testét, azonnali hanyatt eséssel járt volna, ha ujjai hegyével nem kapaszkodik meg az ajtórésben.
Esmeralda felpattant székéről, és ideges mozdulattal….a túlélés, a menekülés reflexeivel a zsigereiben.. egy szempillantás alatt az ajtónál termett és azzal a lendülettel.. igen, a testsúlyának mind a 40 kilójával berúgta az ajtót. Az ajtó becsapódott. Quasimodo ujjai, mivel nem volt felkészülve ott maradtak. Egy pillanatra örült, hogy nem esett el, de mikor rájött, hogy miért, csak egy halk, csendes vonyítás hagyta el ajkait. A vér kiszaladt a fejéből, hiszen ebben a pillanatban a funkciója a vérnek, a záróizmok vérellátására korlátozódott, megakadályozva, azok ellazulását, így a templom lépcsőinek bélsárral való elárasztását.
Esmeralda a visszafojtott vonyítástól megijedve, kicsit megnyitotta az ajtót. Quasimodo felrúgva a leselkedés megkezdésekor a padlóra tett főtt romot, rohant le a lépcsőn, hiszen a sokk nem gátolta meg annak tudatát, hogy templomban van, és nevelőapja tutira megszidja, ha odarondít. Lélekszakadva futott, teljes testével kilökve a templom vastag tölgyfa kapuját. Kiszaladt a térre, és amikor úgy érezte, bár nemigen tudott racionálisan gondolkozni, elengedte magát, és megfeszült záróizmait ellazította.
Mondanom se kell, hogy az utcán tartózkodók iszonyodva nézték a guggoló szörnyeteget. Az általa odatermeltet később senki nem merte eltakarítani, és sok babonának lett forrása évtizedeken, évszázadokon keresztül. Később, amikor meg kellet határozni a főutak 0 pontját, ezt választották, bár lehetséges, hogy az eredeti történet addigra feledésbe merült, és csak azt tudták, hogy ez egy híres, hírhedt pontja volt valamikor Párizsnak.
Jó gurit
Sklave
A képeket a fanpop.com oldalról kölcsönöztük. Ezúttal is köszönjük.
Kapcsolódó cikkek: Quasimodo és a navigáció, Quasimodo és a navigáció II., Quasimodo és a navigáció III. Befejező rész.
Hát ez a fejezet már felveti a mindent eldöntő kérdést: Mondd csak, Tamás, milyen vicces cigarettákat szívsz ott a fülke magányában? :D
@Zsolto
Hááát..izééé…Egyszer próbáltam, mert kaptam egy általad említett szívni valót. A hatás? Semmi, mivel nem mondták, hogy ennek van valami technikája, nem csak úgy pöfékelni kell. :) Inkább az idő játszik alakító szerepet :)
Az a mi nagy szerencsénk, hogy van időd erre, csak ne hagyd abba, várjuk a többit! ;)
A történet folytatása már nem lenne releváns az oldalon, :) de hamarosan indulok dolgozni, és….ki tudja?
@ sklave: Ugyan már, szerintem neked nem okozhat gondot összefüggést találni bármely téma, például a könyvkötészet vagy a monoklitok-formatervezés kérdései és a navigáció között :D
@Zsolto :D
Köszönöm a feltételezést.
Terítéken van Candide, Bovaryné… Candide túl egyértelmű, hiszen nem talált vissza Eldorádóba, de ha lett volna neki navigációja akkor, elmenthette volna, mint kedvencek. Bár amilyen bárgyú volt, megosztotta volna a poiplazan. Bovaryné,már más tészta. A férje, mint háziorvos, biztosan jól járt volna egy navigációval, hiszen a betegeit bepoizhatta volna, illetve tehetett volna egy nyomkövetőt az asszonyra, és nem lett volna ez az óriási tragédia….
A nagy kérdés, amit te más szerintem elfelejtettél az a Galileo rendszerről írt rövidke írásod, ami felkeltette az érdeklődésemet…szóval van egy fikció(?) Ebből tudnék részleteket, de ez nagyon nyer állapotban van :D
@sklave: Na, itt az események megelőztek, mert ezt csak most olvasom, a Galileón meg közben túl vagyunk, de most istenuccse megnézem, mit írtam én annó arról, mert baromira nem emlékszem semmire :) Lehet, hogy csak egy hírfordítás volt?
@sklave: Na, meg is találtam, tényleg volt szó erről, csak nekem az egyik fülemen ki, a másikon be :(. Bezzeg te megláttad benne a zsillió dolláros bicnict — legyen részed belőle, ha mással nem, egy jó írással ;)
@zsolto
Semmi gond. Azért van az embernek két füle, hogy az egyiken be, a másikon ki (akár egy csákány is :) )
Rövidke hír volt, de akármi is lehet belőle…. :)