Route 66 for Android. Az első tapasztalatok

Néhány napja kaptam egy levelet a Route 66 készítőitől, amelyben a frissen elkészült szoftverüket mutatják be egy sajtóközlemény formájában. Meglepetésként ért az e-mail, el nem tudom képzelni hogyan találtak meg. Azonnal letöltöttem a programot, és…

…azóta csak ámulok. Rögtön azzal kezdem, hogy a szoftver a Tele Atlas térképeit használja, így sokan csak legyinteni fognak rá. Azonban én mégis azt mondom a sok egyforma, megszokott navigációs szoftver között felüdülés végre valami újdonságot látni. Persze az sem utolsó szempont, hogy 50 euróért, 80 ország térképéhez kaphatunk Lifetime frissítési lehetőséget. Kapva – kaptam az alkalmon és lehetőségeimhez mérten kipróbáltam.

A szoftver lagnagyobb újdonsága az un. Augmented Reality nézet. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy a szoftver a megtervezett utat, illetve a navigációs parancsokat a készülék kamerája által mutatott valós képre vetíti rá, így valóban könnyen azonosíthatjuk merre járunk. A megoldás hasznosságáról nem mondanék véleményt néhány napi használat után, de kétségkívül érdekes ötlet…

Régebben próbálkozott ilyennel a Blaupunkt a Travel Pilot 500 illetve 700-as készülékeiben (ld: kapcsolódó cikekk), illetve az Androidos szoftverek között is találunk hasonlót (pl: AugSatNav). Akit zavar a “valós nézet”, az beállíthatja úgy a szoftvert, hogy a kijelzőn kétharmad “AR”, illetve egyharmad normál térképnézet, vagy akár a teljes képernyőn a megszokott nézetet lássa.

Az első képen látható Mini kisautó (több más típus is letölthető), lassulás esetén fékez, és kanyarodáskor indexel is. Ez a szoftver másik újdonságának a Follow Me-nek a része. Maga a szoftver egyszerűen kezelhető, gyakorlatilag nem igényel megszokást. Leszámítva talán a képernyő nézetek között váltást. De néhány perc alatt ez is kiismerhető.

Keresni többféleképpen is tudunk, kezdve a “Korábbi adatok” felhasználásától, a pontos “Cím” megadásáig (ez lehet akár kereszteződés is), a “Hasznos/Kedvenc helyek” felhasználásával, vagy a névjegyzékünk segítségével, esetleg a “Kedvenceink” között is. Nagyon hiányolom a Google helyi keresés, illetve a koordinát bevitel lehetőségét is.

A beállítások között nem lehet elveszni, ésszerű csoportosítás mellett, csak a legfontosabb funkciókat találjuk meg. A menü is egyszerű és érthető:

A képen feltűnnek az igényesen kidolgozott 3D-s tájékozódási pontok is. A screenshot jobboldalán jól látható, hogy a vízszintes tengelyen dönteni is tudjuk a térképet, így “domborzati” nézetet is kaphatunk. Nem mellesleg működik a “multi – touch” is, így a nagyítás – kicsinyítés csak egy mozdulat… A szoftver online üzemmódban is működik, például képes az időjárás mutatására, és a TMC adatokat is online kapja (Magyarországon is).

Szerintem most nagyjából ennyi, navigáltam is vele, de csak néhány 10 kilométert, és ez nem elég egy megalapozott vélemény megalkotásához. Egy biztos, hogy hoszú idő óta az első program, amiről úgy érzem hogy még meglepetést is okozhat… Persze tudom, Tele Atlas térkép. Azért valljuk be, hogy azzal is navigálnak emberek.

Legközelebb a Route 66 szoftver beállításait járjuk körbe. A Route 66 for Android letölthető innen.

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/12/05/route-66-for-android-letoltes-telepites/
https://navigyurci.hu/2011/11/27/route-66-for-android-az-elso-tapasztalatok/
https://navigyurci.hu/2011/11/25/megjelent-az-android-marketen-a-route-66-maps/
https://navigyurci.hu/2008/12/18/nehany-foto-a-blaupunkt-travel-pilot-500-as-navigacios-keszulekerol/
https://navigyurci.hu/2010/02/23/blaupunkt-travel-pilot-700-ide-nekem/
https://navigyurci.hu/2010/02/09/augsatnav-navigacio-eloben/

55 hozzászólás
  1. avatar
    2011. november 28. Válasz
    anti75

    @Gyurci
    Nem lehet manuálisan sem áthelyezni. A készülék HTC Desire 2.2

    • avatar
      2011. november 29. Válasz
      Gyurci

      @ anti75 Az gáz. Akkor kezdjük összegyűjteni milyen készülékekkel van hiba. Persze csak akkor érdekes, ha gyári rom van rajta!!

  2. avatar
    2011. november 29. Válasz
    Gyilok91

    Hali Gyurci az lenne a kérdésem hogy ez megy voda 845-ön is ?

    • avatar
      2011. november 29. Válasz
      Gyurci

      @ Gyilok91 Szerintem ez inkább memória kérdése, de konkréten nem próbáltam.

  3. avatar
    2011. november 29. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci Igen jó lesz azt hiszem, ha letöltök valamit hozzá, azt mindig a 16 MB belső SD-re teszi, meg a temporary fájlokat is, de ha azok nem nagyobbak, mint 15 MB , akkor nincs gond. Élesben még nem tudtam kipróbálni, mert nem tudom mivel rögzítsem a szélvédőre. Eddig csak nagy Wayteq 960-at használtam navira, annak a tartója meg nem jó hozzá. Ráadásul olyan tartó kellene amitől a kamera is “kilát”. Az én telóm nagyon hasonló ahhoz , mint ami a cikkedben szerepel, sztem az a tartó jó lenne nekem is. Megírnád mia típusa annak vagy hasonlónak ami jó lenne.
    Köszi Zsolt

    • avatar
      2011. november 29. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Az elég macerás így. :(

    • avatar
      2011. november 29. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt A telefon egy Nexus One, a tartó pedig egy HR (Herbert Richter) univerzális tartó mobiltelefonhoz.

  4. avatar
    2011. november 29. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci Kipróbáltam autóban, de nem akart gps jelet fogni, pedig otthon a szobában is vesz pár másodperc alatt. Lehet, hogy internet hozzáférés nélkül nem is megy, pedig a Magyaro. térképet letöltöttem. Aztán otthon a ház előtt megint kipróbáltam, megjelenik a kamera képe rávetítve a navigáció, de a kisautó , amit követhetnék sehol. A játék lényege oda, van valami beállítási lehetőség a Follow Me funkció ki-be kapcsolására vagy beállítására?

    • avatar
      2011. november 30. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Az intrenet biztosan jót tenne neki, de azért anélkül is kellene pozicionálnia. Mit csinál a Google Maps szoftverrel az autóban? Az sem pozicionál? A Follow Me, csak megtervezett útvonal esetén fog működni, még az is lehet, hogy csak menet közben.

  5. avatar
    2011. november 29. Válasz
    anti75

    @Gyurci
    Gyári Froyo van rajta, nem rootolt, nincs semmi trükk.

    • avatar
      2011. november 30. Válasz
      Gyurci

      @ anti75 Nem erre gondoltam, hanem arra hogy csak azokat gyűjtsük, akinél nem működik és gyári rom van. Kipróbálni, vagy a hibát reprodukálni biztosan nem fogják főzött romon. De nem is gondoltam arra, hogy neked az van. :)

  6. avatar
    2011. november 30. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci

    Google Maps -sal nincsen GPS jel vételi probléma.
    Route 66 viszont érdeked módon, addig nem panaszkodik a GPS jelre, amíg el nem indítom a navigálást. Részletesen a hiba bekapcsolt WiFi hozzáférés és bekapcsolt GPS mellett.
    1. Keresés – Cím megadása – Célpont (járművel)
    2. “Számítás…” Betölti az útvonal tervet, jobbra alul megjelenik az Indítás ikon
    3. Indítás
    4. Megint kiírja “Számítás…”
    5. Hangnavigáció bemondja: Az útvonala kiszámítva, kövesse az utat.
    6. Katt a kamera ikonra
    Ezután jobbik esetben mégbejöna kamera képére vetített navi el kezdi mondani a szóbeli utasításokat, majd pár másodperc múlva kiírja
    “Nincs GPS Pozíció”
    Ha lassabban hajtom végre a fenti lépéseket, akkor a “Nincs GPS Pozíció” már előbb is bejön”
    A kameraképre vetített viola színű csík a nyilakkal akkor is látszik.

  7. avatar
    2011. november 30. Válasz
    Gyilok91

    Nos Gyurci néztem és azt írta ki hogy 3D gyorsítást igényel ami nincs a de a 3D Chainfire fent van akkor vele nem lehet megoldani ?

    • avatar
      2011. november 30. Válasz
      Gyurci

      @ Gyilok91 Ha hardveres gyorsító kell neki, akkor szerintem nem.

  8. avatar
    2011. december 1. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci Szia,
    Te kapcsolatban állsz a program készítőivel, ha felkértek tesztelni a terméket, akkor gondolom visszajelzéseket is adsz nekik, vagy figyelemmel kísérik a fórumodat? A lényeg a feltárt problémák visszajutnak a fejlesztőkhöz?

    • avatar
      2011. december 1. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Ha kellő mennyiségű infó összegyűlik (angolul) elküldöm szívesen. Gondolom a PR-ért felelős hölgy majd továbbítja az illetékeseknek.

  9. avatar
    2011. december 1. Válasz
    Zsolt

    @Gyurci OK, Remélem mások is megosztják tapasztalataikat és akkor lesz mit elküldeni.

    • avatar
      2011. december 1. Válasz
      Gyurci

      @ Zsolt Meglátjuk. Rajtam nem fog múlni.

  10. avatar
    2011. december 1. Válasz
    anti75

    Csak én nem találom, vagy tényleg nem lehet több célállomást megadni?

Szólj hozzá te is a cikkhez!

A hozzászóláshoz jelentkezz be. Nem vagy még tag? Regisztrálj!


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás