A régebbi olvasók tudják, hogy egy bizonyos kisbusz meghatározó szerepet játszik az életemben. A nem régebbi olvasóknak mondanám, hogy meghatározó szerepet játszik az életben egy bizonyos kisbusz, amivel négyhetente megteszek egy 16-18 órás utat, hatod, esetleg nyolcad magammal…

A történet a horror kategóriába tartozik. A busz is, az utazás is. Közelebbről, alkategória szerint kanibalisztikus, ugyanis, egy idő után mindenki mindenkit meg akar enni. Kb. eddig semmi örömöt nem okozott a vele való zötykölődés, ami tegnap tört meg. Nem a busz, hanem a folyamat. Történt ugyanis, hogy egy kollégám, vette a bátorságot, és elkérte hétvégére. Nem talált ki semmit.

Egyszerűen megmondta, hogy szeretnénk kirándulni. Így simán. A ránk szakadt lehetőség felvillanyozott mindenkit. Az örömet az okozta, hogy amennyiben itt van a jármű, akkor is el van zárva takarékossági okokból. És most itt van.

Oké! -Hová is menjünk? – kérdeztük egymástól. A választás, egy múzeumra esett, amit a cégünk alapítója hozott létre. Nem akartunk messzire menni, bár itt Hollandiában, igazán nincs messze semmi, de ismerve a társaság elindulási készségét, kb, leghamarabb 10-11 órára saccoltuk az indulást, mivel szombaton mindenki szeret spontán, óra nélkül ébredni. Az okok változóak, de fő motívum a fáradság, aminek oka szintén változó. Ki, a heti melóban fárad el, ki másért.

A „másért”-ben szerepet játszik a hétvégi lazítás, amit többeknél a sör izomlazító hatása vált ki. Ez most sem volt másként. Többszöri nekifutásra, sikerült nekilódulni. Irány a múzeum, ami Hillegonban található. Ez nem messze van Amszterdamtól, és az itteni telephelytől. Megbeszéltük, hogy nem állunk meg, és mindenki kibírja, a 60-80 km-es utazást, cigi, cola stb. nélkül, és uralkodik a záróizmain, ami a fent említett tizenórás utazás alatt nem mindig sikerül Páran, az esetleges kedvezmény reményében ( mint a cég dolgozói) vittünk magunkkal erről szóló iratot.

Kivételesen szép idő volt. Semmi eső, szél. Csodálatos napsütés, ami errefelé elég ritka, bár pillanatok alatt változhat az idő, és elkezdhet szakadni szél kíséretében. Ilyenkor esetleg vízszintesen is eshet, ami ellen nem igazán lehet védekezni. Amúgy, ezt soha nem tudom megszokni. Az állandó szelet. De most. Most minden adva volt. Busz, kedv, jó idő… Hillegon nem egy nagyváros, így hamar megtaláltuk a múzeumot, ami a város szélén van a főút mellett.

Hatalmas parkolóval, amiben rövid téblábolás után parkoltunk le. Nem azért mert sokan voltak. Éppen ellenkezőleg. Mi voltunk egyedül, de érdekes ez a szindróma, amit már magamon is észre vettem. Ha egy parkolóban nem áll senki olyan nehéz helyet találni. Kicsit megijedtünk, hogy nincs is nyitva. Nyitva volt. Hallani hallottunk már róla, hiszen a cég hírmondója szokta említeni, de megdöbbentünk. Hatalmas csarnokok, és zsúfolásig megtöltve Fordokkal,

Igen. Ez egy Ford múzeum. 5000 nm-en. 210 autó.1903-tól 1947-ig. Az a döbbenet, hogy az amerikai Ford múzeumban sincs ennyi darab, mint később megtudtuk a teremőrtől, ( Természetesen (?) nem volt dolgozói kedvezmény, így leszurkoltuk a fejenkénti 9 eurót a belépőért) aki még azt is elmondta, hogy rendszeresen viszik filmforgatásra, az itt kiállított autókat, hiszen mindegyik működőképes. Az ismeretlensége talán annak „köszönhető” hogy nincs útban semmihez, Ide el kell menni, kitérőt kell csinálni, ha esetleg valaki Amszterdamba megy, vagy a hágai bíróságon akad elintézni valója….vagy …csak arra jár.

Tehát, nem szaporítom a szót. Hoztam egy pár képet a márka szerelmeseinek, meg annak, aki szereti a régi autókat csodálni. Van aminek a restaurálása 3 évig tartott. Tényleg megdöbbentő a látvány.

A bejáratnál, rögtön szembe találjuk magunkat a névadó fényképével, és az első típussal.

Itt még nem nagyon foglalkoztak, a motor leburkolásával. Gondolom, egyszerűbb volt a szerelése, bár a nagysága, lehetővé tehette, hogy gazdája felvigye a lakásba, és ott mókolhasson vele.

Impozáns látvány nyújt a régi autók sora, ami néhol egy korabeli kereskedés érzetét kelti a látogatóban. ( bár gőzöm nincs milyen volt egy akkori kereskedés)

Annál is inkább, mivel elég széles a paletta

Itt is megtaláltam, az eddig bejárt múzeumokban már látott, külön fényszóró sarkot, ahol végig kísérhetjük ennek az alkatrésznek a fejlődését.

Láthatunk félig kész autót, amiből kiderül, hogy ezek gyártásakor fontos szerepet kaptak az asztalosok,

És a kárpitosok. Itt még nem volt agyonműszerezve a jármű. Minden élmény a vezetés volt.

Nagyon érdekes volt az a modell, ami a II. világháborúban felmerült üzemanyaghiányt volt hivatott kiküszöbölni. Egyszerűen fatüzeléssel hajtották a meglévő motort.

A haszonjárműveknél láthattuk a múzeum alapító valamikori járműveit, amivel akkoriban űzte az ipart.

A korabeli irányjelző egyszerűsége nagyon megfogott 

Az írást, mint mindig, ízelítőnek szántam. El kell menni, meg kell tapasztalni, meg kell nézni, ha arra jársz.

Jó gurit
sklave

Kapcsolódó cikkek:

https://navigyurci.hu/2011/09/04/automuzeum-mulhouse/
https://navigyurci.hu/2011/09/02/ujra-egy-muzeum-vasarnapi-elozetes/
https://navigyurci.hu/2011/07/31/a-concorde-es-a-tu-144-ezt-latnod-kell/
https://navigyurci.hu/2011/07/17/a-peugeot-muzeumban-jartam/
https://navigyurci.hu/2009/07/12/veteran-ikarus-varosnezo-busz-miert-herdaljuk-el-az-ertekeket/
Navigálj Velünk Exluzív! Veterán autók felvonulása Budapesten!