A TomTom még a szeptemberi, párizsi autókiállításon jelentette be, hogy továbbra is ő marad a Mazda navigációs beszállítója…
…és ezentúl a már eddig is világszerte árult CX-5-ös modell mellett az Európában 2013 első negyedévében megjelenő vadonatúj Mazda6-osban is a TomTomtól származó fedélzeti navigáció gondoskodik majd a gondtalan célba érésről. A Mazdánál NB1 névre keresztelt navigációs megoldást tökéletesen beleillesztették a fedélzeti elektronikai rendszerbe (és az autó műszerfalába), így ebben a modellben is elérhetőek lesznek a TomTom Live szolgáltatások, köztük a többszörös díjnyertes HD Traffic is. A valós idejű forgalmi adatokkal és a TomTom kimagaslóan jó minőségű térkép-adatbázisával és navigációs szoftverével felvértezett rendszer révén az új modell tulajdonosai első osztályú kiszolgálásban részesülnek majd.
A Mazda Navigation System NB1 főbb jellemzői:
HD Traffic – friss, valós idejű forgalmi adatok
Live Weather – aktuális időjárás
Local Search – keresés a közelben található célpontok között
Frissítési lehetőség – az adatbázis, a szoftver és a hangok is egyszerűen frissíthetők
És hogy mindez nem csak kacsa volt, azt tanúsítják a Mazda6-osról a napokban megjelenő sajtófotók is.
Forrás: tomtom.com
Fotó: TotalCar
Fordítás: Zsolto
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2011/09/15/a-tomtom-egyre-tobb-autogyartoval-all-kapcsolatban/
Most olvastam a Totalcar tesztjét erről a Mazdáról… Ez és a TomTom álompáros. :)
@ nord Valóban. :)
Ja, ez az első olyan autó évek óta, aminek a formájától úgy igazán megdobbant a szívem… Ahogy ez a Mazda kinéz… nyamiiii. És hogy még TomTom navi is van benne, hát igen :)
@ Zsolto Na itt vagyok. Tényleg szép a vas. A TomTom navi meg szuper, kár hogy itthon (Kelet Európában) nem működik a Live TMC.
Ez mind szép és jó, csak éppen Magyarországon nem fognak működni a Live szolgáltatások.
Pont úgy mint a Renaultokba beépített TOMTOM navigáció esetén.
@ donromi Magyarországon működnek a Live szolgáltatások, kivéve a Live TMC-t.
Viszont gondolom, ezeknél a beépített naviknál nincs mód arra, hogy kikapcsoljam a Live-ot és egy szivargyújtós TMC-vevővel pótoljam a TMC-t, mint például a saját TomTOm navimnál. Kíváncsi lennék, hogy pl. ezt a Renault kereskedők hogy kommunikálják a vevőknek.
@ Zsolto Sajnos erre nem tudok felelni, szakirodalom híján. Azonban a TomTom oldalán szerepel Live nélküli Carminat rendszer, amely RDS TMC vevővel működik:
http://goo.gl/S75FP
Bár az sem működött egy időben:
https://navigyurci.hu/2010/08/12/tomtom-carminat-tmc-problema/
Azt nem tudom, hogy mára megjavult-e?
Sajnos az én beépített Renault TOMTOM navigációmon se a LIVE TMC, se a normál TMC nem működik.
Ezért olyan mintha csak egy térkép lenne a kocsiban.
Természetesen a TOMTOM és Renault egymásra mutogat.
nekem van egy új MAzda 6-os autóm ezzel a f.s, híg sz.. navigációs rendszerrel és a hozzá adott egyébbel. Nem értem, hogy a Mazda miért tett bele egy ilyen elfuserált TOM_TOM-ot ebbe a drága kocsiba. A telefon kihangosító, az audio és a navi is erről megy. A gyors hívások 8 db, hívott és fogadott hívások 5-5 db, nagyon lassú, az USB csatlakozáson keresztül minden leállítás után az első számot játssza le. Az autóval meg vagyok elégedve, de ezzel a rettenetes szerkezettel nem. Néhányszor már bevitt az erdőbe. Ez egy rettenet.
@ Laci51 Általában a fejegység egy nagy gyártótól származik, és ebbe integrálják a navigációs rendszert. Ez általában a fejegység gyártója, és a navigációs szoftver gyártójának eggyüttmőködésének eredménye. Nem hiszem, hogy az USB csatlakozás és a telononálási lehetőség a TomTom találmánya lenne. Úgy mint ez is:
https://navigyurci.hu/2009/01/08/tomtom-navigacio-muszerfalba-beepitve-igen/