Ismét egy újabb Becker készülék került a polcokra, ez a Becker Ready 50 SE LMU. Az SE a Starter Edition rövidítése, amely azt jelenti hogy néhány funkció nincsen, vagy csak korlátozottan elérhető. Jelen esetben a “vágás” a TMC…
…funkciót érinti. A fontosabb tudnivalók a készülékről az, hogy 5″-os a kijelzője, Európa 45 országának térképét tartalmazza, és a készülékhez élettartam térképfrissítés jár (LMU), amely akár évi 3x-i friss térképet is biztosít (hat). Természetesen azoknak a funkcióknak a nagyrészét használhatjuk, amiért megszerettük az újabb Becker készülékeket, ilyen a SituationScan, az élethű 3D-s nézet, illetve a magyar nyelvű Text-to-Speech is.
Ahogy azt már említettem, a TMC szolgáltatás nem működik a készüléken, sem a license-k között nem szerepel a lehetőség, sem pedig az autóstöltő nem utal erre. A készülék 50 ezer forint magasságában vásárolható meg, amely a szolgáltatásai (főképpen az élettartam térképfrissítés miatt), kedvezőnek mondható.
Néhány fontosabb technikai adat a Becker Ready 50 SE LMU-ról:
– Kijelző: 5″-os (12,7 cm) érintőkijelző
– Kijelző felbontása: 480×272
– GPS vevő: SIRF Star III GSC3TW
– Belső memória: 4 GB
– Bővíthető: Micro-SD (bis 32 GB, Class 6)
– Méret: 140 x 90 x 17 mm
– Life Time Map Update
– Lane Assist Pro 3D (animáció, amely megmutatja hogy melyik sávban haladjunk. A javasolt sávok piros színüek)
– Becker SituationScan (az útvonal elhagyása esetén nem navigál vissza az eredeti útvonalra, hanem megpróbálja “kitalálni” hogy miért hagytuk el azt, illetve megmutatja a körülöttünk lévő lehetőségeket)
Bővebben hamarosan…
Kapcsolódó cikkek:
https://navigyurci.hu/2013/08/28/becker-ready-50-se-lmu-kicsomagolas/
Hm, hm. Részben tetszik, részben nem, de nem mantrázom el megint a bánataimat. Inkább örülök az LMU-nak és a BSS-nek, ez mindkettő nagyon hasznos és előnyös jellemző.
Az utóbbit, a Situation Scant majd ha tudod, próbáld ki légyszi, nagyon kíváncsi vagyok, mennyire okos. Valóban gyakori szituáció, hgy az ember letér a kijelölt útvonalról, a “buta” navi meg hosszú-hosszú szakaszon át csak erőlteti, hogy visszavigye az eredeti nyomvonalra. Bár úgy tudom, ez nem új funkció, de mintha még nem olvastam volna arról, hogy mennyire válik be élesben.
Szép hetet a Navigyurci minden olvasójának! :)
@ Zsolto Halihó, neked is szép hetet! Ezeknek a funkcióknak a gyakorlati leírása megtalálható Moha bá válaszaiban itt (a primo 2.0 egyes funkcióinak magyarázata):
https://navigyurci.hu/2011/10/03/igo-primo-2-0-navigalas-kozben/
A Becker SituationScan megoldás, három funkciót takar:
1. Elkerülés asszisztens – a városi forgalomban segítség (nem szeretem, szinte minden kereszteződésben kapok másik alternatívát, ez inkább zavaró mint segítség…)
2. Kijárat asszisztens – megpróbálja kitalálni, hogy miért tértünk le az autópályáról (pl: parkoló, étterem, benzinkút)
3. Parkolás asszisztens: megmutatja a célhoz közeli parkolási lehetőségeket
Jaja, ez így leírás-szinten megvan, tán még én fordítottam anno az első beharangozót. Viszont köszi a linket a Primo 2.0-t bemutató cikkre, jó volt újra olvasni! :)
Kedves kütyü guru
2 készüléket néztem az egyik a becker ready 50 LMU
a másik Garmin Nüvi 50 LM
Melyik a jobb ,melyik a tuti vétel , de ahogy én néztem nagyon hasonlóak , ezidáig egy asus a730 pda-n futó igo magyarország volt , de mostmár lecserélném , egy korszerübre , még ano a destinatorral kezdtem :)
Kedves Fecó!
A két készülék közül inkább a Becker készülékét ajánlanám:
– 2 év garancia
– iGO primo alapú szoftver
– domborzat megjelenítése
– …és a plusz funkciók:
https://navigyurci.hu/2012/05/22/becker-50-es-sorozat-nehany-erdekes-funkcio-magyarazata/
Üdvözlettel
Gyurci